Az Anima Musicae Kamarazenekar nehéz helyzetével kapcsolatban az együttes vezetője, G. Horváth László kereste meg a nyilvánosságot. A hegedűművész elmondta, az idei évre olyan mértékben lecsökkent a nekik juttatott állami támogatás, hogy
április 1-től megszűntek a zenekar tagjainak álláshelyei, mert már minimálbérre se tudták bejelenteni őket.
Miközben a működési költségeik a duplájára nőttek, a 2022-es, 60 millió forintos juttatás 2024-re 40 millió forintra apadt. Megítélése szerint a megszűnést 30 millió forint gyorssegéllyel, a jövőre nézve pedig évi 150 millió forintos, kiszámítható támogatással lehetne elkerülni.
Rácz Zoltán nyílt levelében megdöbbentőnek nevezte, hogy a kamarazenekar ilyen súlyos helyzetbe került, hiszen az együttes 2018–20 között a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet birtokolta, és az utóbbi években is kiemelkedő munkát végzett. „Jómagam 2018 és 2020 között tagja, egy rövid ideig elnöke voltam a kulturális miniszter munkáját segítő zeneművészeti bizottságnak. Jól tudom, hogy a rendelkezésre álló összegek elosztása rendkívül felelősségteljes feladat.
A 2024. évi többlettámogatás azonban semmilyen művészi szemponttal nem igazolható, negyvenhétszeres különbséget tett a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Anima Musicae Zenekar között
– írta. A művész szerint ez a döntés arra utal, hogy a kulturális kormányzat tudatosan hozza kezelhetetlenül nehéz helyzetbe a zenekart, és kéri a minisztert, hogy tegyen sürgős lépéseket a helyzet orvoslására.
Fejléckép: Anima Musicae Kamarazenekar (fotó/forrás: Sepsi Botond / Anima Musicae Kamarazenekar)