Tücsköt, bogarat, veszekedő házaspárt, Joyce-t, New York-i taxikat, Csehovot is megidézte Eötvös Péter születésnapi koncertje január 5-én a BMC-ben. Az opera műfajában világszerte elismert és foglalkoztatott zeneszerző egy estére miniatűrök mestereként mutatkozott be, és rá se hederített az esemény jubileumi jelentőségére.
Ahogy az a Fazekas Gergellyel folytatott beszélgetésből hamarosan kiderült, Eötvös nem akar a múltra emlékezni, szívesebben beszél a jelen pillanatról vagy a jövőről. Így, ahelyett, hogy véget nem érő anekdotázásba vagy önfényezésbe fordult volna az este, ahogy az a nagyöregekkel sokszor előfordul, az ünnepelt a tücskök hangfaj szerinti osztályozásáról kezdett értekezni az első felhangzó zene kapcsán (Improvizáció: „Tücsökzene”). Sőt, szóba került az is, hogy vajon a tücskök improvizálnak vagy a zene náluk csupán a közlés eszköze.
„Tudod, hogy mit jelent az a szó, hogy improvizáció?” – szegezi Eötvös a kérdést Fazekasnak, aki egyetemi docens, így aztán muris, ahogy ketten előkaparják a wikipédiát, és megnézik a szó etimológiáját. (Btw azt jelenti, hogy hirtelen, váratlan.) Az viszont nagyon is komoly dolog, hogy Eötvös hajlandó kiengedni a kezéből a saját zenéjét, boldogan, megelégedetten tapsol a fellépőknek, örömmel nyugtázza az egyéniségeket. A Moment’s Notice Trio (Lukács Miklós, ifj. Kurtág György és Gőz László) improvizál a zenéjére, később a Joyce c. klarinétötösben Szűcs Péter és a Classicus Quartet csillogtatja a humorát. Kruppa Bálint hegedűvel (A Call), Jőrös Andrea az énekhangjával (Gorecs! Gorecs!) lép a közönség elé.
Én nem gondolkodtam azon, hogy mi buzdítson. Én állandóan buzdítva vagyok!
– árulja el Eötvös, később, a koncert második részében jólesően megállapítja, hogy remekül érzi magát 75 évesen. Elhatározta, hogy ezentúl ennyi idős marad.
Pedig a hetvenöt év alatt nem kevés minden történt, s én szívesen hallottam volna Eötvöst akár a nagy pályatársak, akár a különböző élethelyzetek, kultúrák hatásáról beszélni. Például arról, hogy miként viszonyul a saját zenéjéhez, Ligetiéhez, Boulezéhez, Kurtágéhoz, gondolkodik-e kánonokban, mit lát időtállónak. Ha ezekről nem is, arról annál több szó esik, hogy Eötvös életművének fontos eleme a beágyazottság: „Az én működésem olyan, mint egy transzformátoré” – mondja. – „Hangokba szeretném foglalni, amit gondolok, amikkel foglalkozom.” A Joyce c. művét például az Ulysses egy részlete ihlete, de ha már szirénekről volt szó, be kellett venni Homéroszt és Kafkát is. Nem csak a kultúrát, hanem a kultúrák közöttiséget is hasonló hálóként látja a zeneszerző.
A Music for New York c. elektronikus darabot, amelyre szintén a Moment’s Notice Trio improvizált, élő animáció kísérte. Olyan ez a zene, mint Platón ideáit önmagukba szemlélni: azt mutatja meg, ahogy az absztrahálás folyamatában a tartalom elveszti megfogható köntösét, felbomlik, széthullik. Ugyanakkor az absztrakt komponenst folyamatosan az emberi, azaz az improvizáció ellensúlyozza.
Amit így, zenetörténeti, zeneelméleti körítés nélkül a koncerten átélünk, azt mutatja, hogy
Eötvös műveihez létezik kulcs, és az a kulcs nem az elefántcsonttoronyban őrzött műveltség,
vagy az elmúlt 60-70 év avantgárd tradíciója. Az egyik kapaszkodó a beszédszerűség, amely az est több alkotásának központi eleme: a Now, Miss! egy házaspár vitatkozását, veszekedését örökíti meg a zene nyelvén. Öröm nézni, ahogy a kortárs klasszikus zene egyik legmegbecsültebb alakjának rázkódnak a vállai azon az egyszerű zenei tréfán, hogy Rohmann Ditta csellója gúnyosan „kikacagja” a hegedülő Kruppa Bálintot. Vagy ahogy Kurtág ajándékát hallgatja Gőz László harsonáján.

Fazekas Gergely megmutatja a közönségnek Kurtág György ajándékát Eötvös Péter szerzői estjén (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)
Merthogy a BMC-ben élő Kurtág György nem feledkezett meg pályatársáról, és egy rövid harsonadarabot komponált neki a születésnapján. Mintha csak azt mondaná: na mi újság, öregem, hát érted még az ilyen egyszerű tréfákat?
És Eötvös értette.
De hogy még a beszédszerűségnél maradjak: a koncert legfrissebb kompozíciója, a Secret Kiss narrátort is foglalkoztat, esetünkben a zeneszerző első feleségét Molnár Piroskát, aki egy japán történetet mesél el kamaraegyüttessel. Az utolsó zenemű (Encore) még egy darabkát ad Eötvös Péter filozófiájából: a zene programja szerint Csehov foghatna taxit is, de inkább gyalog megy.
Hogy is írta Arany János? „Gyalog bizon’... / Legfölebb ha omnibuszon.”