Az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség zenei tehetségeire fókuszál majd III. Károly király május 6-i koronázási ünnepségének műsora – tette közzé a hírt a Buckingham-palota. Mivel az új király közismerten lelkes pártfogója a zenének és a többi művészeti ágnak, a létrejött program is az ő érdeklődését és ízlését tükrözi.
A szertartás zenei irányításáért Andrew Nethsingha, a Westminster-apátság nemrég kinevezett új orgonistája és karnagya felel majd, míg az alkalomra összeálló zenekart, amelynek tagjai a király által támogatott együttesekből kerülnek ki, Sir Antonio Pappano, a londoni Királyi Operaház zeneigazgatója vezényli.
Tizenkét új mű, hat zenekari darab, öt kórusmű és egy orgonára írott alkotás készül a szertartásra, melyeket
a brit zene különböző ágait képviselő, klasszikus, egyházi, film-, televíziós és színházi zenét író komponisták alkotnak majd meg.
Az új koronázási himnuszt Sir Andrew Lloyd Webber szerzi, melyhez a 98. zsoltár szövegét dolgozza fel, Patrick Doyle koronázási indulót ír, míg a Nemzetközösség zenei témáira épülő új orgonadarabot Iain Farrington alkotja majd meg. A további darabokat Sarah Class, Nigel Hess, Paul Mealor, Tarik O'Regan, Roxanna Panufnik, Shirley J. Thompson, Judith Weir, Roderick Williams és Debbie Wiseman komponálják.
A szertartás énekes szólistái a walesi basszbariton, Sir Bryn Terfel, a dél-afrikai szoprán, Pretty Yende és a brit bariton, Roderick Williams lesznek. Orgonán a Westminster-apátság két további orgonistája, Peter Holder és Matthew Jorysz működik közre. Alis Huws királyi hárfaművész is részt vesz a szertartáson,
ezzel is kifejezve a királynak Waleshez fűződő szoros kapcsolatát, és éppen azért az egyházi szertartás egy szakasza is walesi nyelven fog elhangozni.
III. Károly édesapjára, Fülöp hercegre a király kérésének megfelelően görög ortodox zenével emlékeznek, a Byzantine Chant Ensemble előadásában. A szertartás előtt Sir John Eliot Gardiner, a Monteverdi Kórus és az Angol Barokk Szólisták muzsikálnak majd. William Byrd, George Friedrich Händel, Sir Edward Elgar, Sir Henry Walford Davies, Sir William Walton, Sir Hubert Parry és Ralph Vaughan Williams koronázási zenéit adják elő, valamint a közkedvelt kortárs komponista, Sir Karl Jenkins alkotását.
Fejléckép: III. Károly (fotó/forrás: Alastair Gran / Getty Images Hungary)