Klasszikus

Ezen a hétvégén kezdődik Érdi Tamás komolyzenei fesztiválja a Balatonnál

2021.07.05. 10:10
Ajánlom
Idén is főként a Balatonnál, valamint Tatán, összesen tizennégy településen rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált, amely a klasszikus zene szerelmeseit hívja ingyenes hangversenyekre. A nyitóeseményen Érdi Tamás és az Anima Musicae Kamarazenekar ad koncertet, a többi fellépő hasonlóképpen a hazai előadók színe-java közül kerül ki.

Két kimagasló zongoraművész, Fischer Annie és Kocsis Zoltán előtt tiszteleg a hetedik éve megrendezett Klassz a pARTon! fesztivál.

14 településen összesen 21 helyszínen lesznek majd programok, 44 koncert, 6 gyermekkoncert, 3 zenés beszélgetés várja majd a fesztivál látogatóit több mint 200 szereplő részvételével.

É. Szabó Márta, a Klassz a pARTon! fesztivál producere, a Cimbora Alapítvány elnöke elmondta, hogy az évek során egyre bővült a fesztivál programkínálata, idén pedig „az egész északi partot beterítik klasszikus zenével” a Balatonon. De a helyszínek között van Balatonszárszó, Siófok és a tatai Öreg-tó partja is. Érdi Tamás zongoraművész, a fesztivál művészeti vezetője hozzátette, hogy az elmúlt időszak járványhelyzet okozta nehézségei miatt még nagyobb hangsúlyt kap a zene gyógyító ereje mind a zenészekre, mind a közönségre nézve.

118772890_3377043588998703_6748921155645100112_n-004455.jpg

A Klassz a pARTon fesztivál közönsége (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)

A programról

Július 11-én a balatonalmádi Szent Erzsébet ligetben Érdi Tamás szólójával két Mozart-koncert, valamint egy Haydn-szimfónia hangzik el az Anima Musicae Kamarazenekartól. Balatonalmádiban fellép Bábel Klára hárfaművész, Illés Eszter fuvolaművész és az In Medias Brass Quintet. A népszerű zongoraművész-házaspár, Simon Izabella és Várjon Dénes pedig Fischer Annie emlékére muzsikál.

Érdi Tamás szólóestet ad Zamárdiban, Balatonszárszón és Dörgicsén.

Zamárdiban édesapja emlékére muzsikál Kocsis Krisztián zongoraművész és Hauser Adrienne zongoraművész, Dörgicsén lép fel a fiatal generáció két jeles képviselője, Balog Alexandra és Berecz Mihály.

Tihanyban, az apátsági templomban Virágh András Gábor ad orgonakoncertet július 27-én. Két nappal később ugyanitt Madaras Gergely és Győri Noémi muzsikusházaspár két fuvolával kápráztatja el közönségét.

198289676_4151083641594690_5937253020281686543_n-004456.jpg

Koncert Balatonalmádiban a Klassz a pARTon fesztiválon (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)

Siófokon és Balatonfüreden Érdi Tamás a Grazioso Kamarazenekarral Mozart-műsort játszik. Balatonkenesén a Central European String Quartet muzsikál. Két hegedűszólista is jut Balatonfüredre: Korcsolán Orsolya augusztus 2-án, Pusker Júlia pedig 4-én muzsikál a Kisfaludy Színpadon. Az operára és a humorra fogékonyak a Faremido Operatársulat műsorát élvezhetik ugyanitt, augusztus 5-én.

Augusztus 7-én Keszthelyen Kelemen Barnabás és Kokas Katalin meglepetésműsorral lép fel. Egy nappal később Másik János és Vörös Eszter bandoneonművész lép fel ugyanitt, 9-én pedig Radnóti Róza és Dolfin Balázs zongora-cselló duója.

Tatán, az Esterházy-kastélyban Balog József (július 16.), valamint Csordás Klára és Kertesi Ingrid operaénekesek (július 18.) lépnek fel.

Számos gyerek- és családi program között szerepel a Cimbora Együttes műsora Balatonszárszón július 26-án, valamint a Cimbora Zeneliget Keszthelyen augusztus 11-én.

A részletes programról a Klassz a pARTon! fesztivál honlapján, valamint a Fidelio különszámában tájékozódhatnak.

Érdi Tamás: „Az emberek közelsége, a lélegzet-visszafojtott csönd hiányzik”

Kapcsolódó

Érdi Tamás: „Az emberek közelsége, a lélegzet-visszafojtott csönd hiányzik”

Március 15-én este Chopin műveiből játszik a Zeneakadémia online koncertjén Érdi Tamás. A zongoraművésznek lassan a szeme sem rebben, hogy az utolsó hang után elmarad a taps, de azt is elmondta, hogy sosem hallottak annyi köszönömöt hangverseny után, mint nyáron, a fellélegzés rövid hónapjaiban. Idei nyári fesztiváljukat Kocsis Zoltán és Fischer Annie emlékének szentelik.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Vizuál

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.