Klasszikus

Fajsúlyosabb könnyűzenét!

2005.06.03. 00:00
Ajánlom
Magyarországon most először mondta ki a kormányzat azt a – Nyugat-Európában már régóta elfogadott – tényt, hogy a könnyűzene a nemzeti kulturális örökség s egyúttal az élő kortárs kultúra szerves része. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bozóki András kulturális miniszter ennek jegyében jelentette be azt a több százmillió forintos, PANKKK néven emlegetett támogatási csomagot, mely a pop- és rockzenét, a dzsesszt és a világzenét segíti pályázatok és kedvezményes hitelek útján.

A kormány könnyűzenét támogató bejelentését több hónapos egyeztetés előzte meg, amelyet a szakma képviselői kezdeményeztek a miniszterelnöknél. A Program a nemzeti kortárs könnyűzenei kultúráért (PANKKK) tárgyalásain aktív résztvevő volt Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője, Derdák András, a Millenáris volt kulturális programigazgatója, Márton András, a KFT együttes egykori tagja, a Zöld Pardon nevű zenés szórakozóhely vezetője, Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere, valamint Hegyi György, az Emil.Rulez! zenekar tagja. Gyurcsány Ferenc többször is részt vett az egyeztetéseken, a konkrét programok kidolgozásával pedig a kulturális tárcát bízta meg.

Bozóki András elmondta, azért tartják fontosnak a könnyűzene támogatását, mert a kortárs művészetek közül ezt művelik a legtöbben, ennek legszélesebb a közönsége, és sokaknak ez jelenti az egyetlen kapcsolatot a kultúrával. A könnyűzene helyzete ma Magyarországon korántsem optimális, mert visszaszorult az élőzene, nincs elég bemutatkozási lehetőség, és a médiában sem jelennek meg hangsúlyosan a magyar dalok. A kezdeményezés lényege, hogy alulról építkezik, vagyis a már befutott előadók helyett az amatőr zenekarokat és a nekik otthont adó klubokat részesítik előnyben. "Amit nem akarunk támogatni: a gagyit és kommerszt, valamint a már piacképes profikat" – mondta a miniszter. A most bejelentett konkrét intézkedések (lásd lenti írásunkat) mellett a kulturális tárca ösztönözni szeretné rocktörténeti kiállítások létrejöttét, a Belügyminisztériummal közösen mielőbb rendezni akarja az utcazenészek helyzetét, az oktatási tárcával együtt meg akarja jeleníteni a könnyűzenét a zeneoktatásban, a pénzügyi tárcával pedig egyeztetést kezdeményez a hanghordozók jelenleg 25 százalékos csökkentéséről.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Könyv

Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk a dedikált könyvek online aukcióján

Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek-koncertsorozat a nemzeti ünnep alkalmából

Október 23-án egész napos eseménysorozatot szentel a magyar zenének a Concerto Budapest, a Zeneakadémián tartott koncerteken a legnagyobb zeneszerzők művei mellett népzenei darabokat is meghallgathat a közönség.
Klasszikus beszámoló

Az ember nélküli hang és a hang nélküli ember

Vidovszky László korai műveiből tartottak összművészeti estet és ismertető előadást a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus ajánló

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny
Klasszikus ajánló

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.