Klasszikus

Fal helyett hidak Európán belül

2014.09.10. 10:12
Ajánlom
A berlini fal Gozsdu udvarban felállított másának szimbolikus lebontásával kezdetét vette szeptember 9-én a Bridging Europe - Európai Hidak művészeti fesztivál, amelynek középpontjában a huszonöt évvel ezelőtti határnyitásra emlékezve a német kultúra áll.

Stefan Englert, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) igazgatója és Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója beszédében a köztünk lévő falak lebontására és hidak építésére buzdított, hogy így jobban megismerhessük egymást Európában. A két vezető a beszédek után kalapácsot ragadott, és lyukat ütött az elmúlt napokban üzenetekkel teleírt falba.

A fesztiválnyitányon a BFZ zenészei különböző kamaraformációkban muzsikáltak a szimbolikus fal előtt felállított színpadon. A zenekar egyik vendégművésze, Sonia Wieder-Atherton csellista szólóprodukciójában azt a Bach-darabot játszotta el, amelyet a huszadik század egyik legnagyobb csellóművésze, Msztyiszlav Rosztropovics 1989. november 11-én, két nappal a berlini fal leomlása után előadott a fal tövében legendás "flashmob" koncertjén.

Stefan Englert köszöntőjében rámutatott: Rosztropovics egész életében a szabadság és a demokrácia ügyét próbálta előmozdítani a zene eszközeivel. Mint mondta, a Bridging Europe - Európai Hidak fesztiválnak ugyanez a missziója: falakat bontani és hidakat építeni a művészet segítségével.

Káel Csaba beszédében felidézte, hogy személyesen is ott volt a berlini fal lebontásánál, ami máig meghatározó élmény maradt számára. Hangsúlyozta, hogy az európai népek kultúrája egymásból merít, és ezeken az alapokon kell továbbra is építkezni. "Akkor tudunk párbeszédet folytatni és együtt gondolkodni, ha ismerjük egymást. Így tudunk egy közös, új erőre kapó Európát felépíteni" - fogalmazott.

A BFZ és a Müpa által második alkalommal megrendezett, szeptember 10-től egy héten át tartó fesztivál középpontjában idén a német kultúra, elsősorban a zene áll. A klasszikus és kortárs zene, valamint a jazz mellett az irodalom és a filmművészet terén is számtalan programon, előadáson keresik a kapcsolódási pontokat a német és magyar kultúra között. A huszonöt évvel ezelőtti határnyitás német-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatokra gyakorolt hatásait nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen járják körül. A fesztivál teljes programja megtalálható a BFZ és a Müpa honlapjain (http://www.mupa.hu/és www.bfz.hu).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.