Főleg kotta nélkül szeretsz zenélni, mivel az szabadságot ad. Nyolc évesen kezdtél zenét tanulni Hevesen, tanárod volt az a Wágner Betty, akiről idén díjat neveztek el, és elsőként téged díjaztak. A családban jelen volt a zene? Hogyan emlékszel hevesi gyermekkorodra és tanáraidra?
A zene folklór szinten volt jelen, mindennapos volt az otthoni zenélés. A testvéreim maguktól tanultak meg hangszereken. Én más utat, az iskolai tanulás útját választottam. A zongora azért volt nehéz választás, mert nagyon drága volt egy hangszer akkor, ahogy ma is az, és ezt nehezen tudta megoldani a család. A zeneiskolában minden vizsga előtt szóltak, hogy zongora nélkül igen nehéz lesz felkészülnöm. Így meglett az első, Weinbach pianínóm, egy csodálatos hangszer volt, nagyon szerettem. Bárány Csillánál tanultam. Nem szerettem gyakorolni eleinte. Csillával volt egy vitánk is egyszer, nagyon leszidott az egyik tavaszi szünet után és kaptam tőle egy óriási egyest. Akkor eldöntöttem, hogy ennek most vége, nem jövök ide többet. Hónapokig nem mentem zeneiskolába, de otthon erről nem tudtak. A kotta mindig be volt téve a táskámba, amikor zeneiskolába kellett menni. Az általános iskola és a zeneiskola egymás mellett voltak, így szülők nélkül jártam mindig. Egyszer viszont jött egy levél… Édesanyám a kezében fogta és kérdőre vont, mert a zeneiskola a levélben azt kérdezte, beteg vagyok-e, vagy mi történt, hogy nem járok zeneiskolába.
Apukám nagyon jól reagált, azt mondta, nem kell többé zongoráznom, de menjek be még egyszer beszélgetni Csilla nénivel. Bementem. Olyan jó beszélgetés volt, hogy két hét múlva egyértelművé vált: zenész leszek.
Elkezdtem gyakorolni, és elindult a fejlődés. A zeneiskola vezetése, köztük Wágner Erzsi is, szolfézstanárom, azt mondták, hogy belőlem nem lesz zenész, mert nem jártam szolfézsra. Mivel zenei általánosba jártam, ezért nem kellett szolfézst tanulnom. Viszont akkor hetedikben elkezdtem. A többiek nagyon jól tudtak mindent: hangközöket, harmóniákat, dallamírást, mindent, ami a szolfézshoz tartozik. Le voltam maradva tőlük, de pár hónap múlva Betty úgy gondolta, lehet ebből valami, és szerinte főleg a szolfézs szak irányába kéne mennem.
Hol folytattad a tanulást?
Szolfézs-zeneelmélet szakra jártam a miskolci konzervatóriumba. Zongora előkészítőre Párkányi Judithoz jártam, aki nagyon alaposan megtanította játszani az össze Bach invenciót, az etűdöket; alapos és tudatos felkészítés volt. A tanítás előtt egy órával már tele volt az iskola! Mindenki gyakorolt. A miskolci két évem máig az egyik legkedvesebb időszakom.
Budapesten a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdtem a harmadik évet, ahová titokban jelentkeztem. Emberileg megviselt a váltás. A városban jól éreztem magam, de az iskolában már nem annyira. Személytelenebb volt a miskolci iskolánál. Érettségi időszakában nem a tanárképzőre jelentkeztem, tanáraim javaslatával ellentétben, hanem a Zeneakadémiára, ahová fel is vettek. Legányné Hegyi Erzsébet, Szabó Miklós voltak a tanáraim zeneelméletből, akik legendás nevek a szakmában. Zongoratanárom az egyik abszolút kedvencem, Keveházi Gyöngyi lett. Imádtam vele zongorázni. Igazi dáma, igazi művésznő, egy kicsit nagymama típusú, hiszen csupa kedvesség! Mai napig beszélgetünk, találkozunk, eljön a koncertjeimre is, ha teheti. Jobbágy Valér nevét kell megemlítenem, karvezetés szakon tanultam ugyanis. Szintén zseniális tanárom volt. Horváth Gábor pedig a karmesterségre nyitotta ki a vezénylés ablakát. A karmesterég iránti vágyam ebben az időben kezdődött. A képzés során rengeteg oratórikus művet énekeltünk, ilyenkor vendég karmesterek dirigálták a kórust és a zenekart. Ez a világ vezetett a vezénylés felé.
Az emberi hang és a hangszerek kombinációja az egyik legszebb, legteljesebb zenélés.
Sorsomat a Verdi Requiem döntötte el igazán. Megszerettem és nagyon elvarázsolt a zenéje. Például a Recordare tétel csodálatos! De mindegyiket szeretem, az elejétől a végéig. Remélem, hamarosan kapok egy felkérést és elvezényelhetem ezt a csodálatos művet.
Hogyan tanultál meg partitúrát olvasni?
A karvezetés szakon volt partitúraolvasás, amit egy zseniális tanár, Lendvay Kamilló tanított. Nála mintha ez gyerekjáték lett volna. A legelső órán Beethoven Egmont-nyitányát kinyitotta, elmondott pár trükköt, és ezt én egy hét múlva döngettem a zongorán, nem okozott igazán nehézséget.
A karmester szakot nem volt egyszerű összehozni, mert harmadikos karvezetés szakos voltam, amikor jelentkeztem rá. Akkor nem sikerült és utána két évig nem is indult ez a szak. Kivártam a két évet, de akkor már 36 jelentkező volt. Nem vagyok izgulós típus, de akkor nagyon akartam, hogy felvegyenek. A legjobb pontszámmal be is kerültem.
Amikor a karmester kiáll vezényelni, szemben a zenekar, mögötte a közönség. Milyen ez a pozíció a zenélés szempontjából?
Igen… A felvételin ez más volt, mert a zenekar mögött, velem szemben ült a zsűri. Egyébként a közönséggel és a zenekarral egy térben vagyunk. Szükségszerű a zenekar felé nézni (vezényelni), de közönséget szeretnénk elérni és megérinteni a zenével. Jó esetben érezni lehet a közönség koncentrációját. Bizonyos pillanatokban vágni lehet a csöndet. Ez erőt is ad, hiszen a motiváció már megvan, de amikor érzem a közönség erejét, az bátrabbá tehet bizonyos zenei dolgok megformálásában.
Próbáltok a zenekarral, de esetleg a koncert során még valami pluszt hozzá teszel jelzéseiddel? Ezt veszik általában?
Igen, reagálnak rá. Nagyon fontos a próba, mert ott állítom össze az alap koncepciót a zenéhez. A koncert mindig ad egy pluszt koncentrációban a zenészek oldaláról is, az én részemről is, de ha éppen valami kialakul és én ahhoz hozzá tudok tenni valamit, ami a próbán nem volt ott, és érzem, hogy nagy a figyelem, akkor vállalok dolgokat. Minél jobb egy zenekar, ez annál jobban működik.
Fischer Ivánnal mikor kerültél kapcsolatba? Az ő zenei ízlésvilága hatással van rád? Hogyan alakul ki egyáltalán egy karmester saját hangja, felfogása?
A Zeneakadémia után Berlinben tanultam, ott elkezdtem járni az ő próbáira, amikor ő a Konzerthausban főzeneigazgató lett.
Nagyon megfogott a technikája, a próbarendszere. Azt éreztem, hogy olyan dolgokat keres, olyan dolgokra építi föl a zenét, ami az én válaszkeresésemmel egy irányba mutatott.
Magaménak éreztem az ő munkamódszerét. Egyszer odaadtam neki az önéletrajzomat és néhány videót, ezután hívott meg egy asszisztens projektre. Az első nap a zenekarba ültetett be, majd a közönség oldalára, hogy figyeljem a hangzást, mert kíváncsi az ötleteimre, hogy miket hallok, mit változtatnék. Amikor először megkérdezte három nap után, hogy mik az ötleteim, elővettem három teleírt lapot, erre ő odaszólt egy kollégájának viccesen: „Nézd, mennyi hibát csinálok!” Én pedig zavarba jöttem, és mondtam, hogy ezek az én ötleteim, nem pedig az ő hibái...
Volt olyan ötleted, ami számára új volt?
Több ilyen volt. Az első főpróbán az általam javasolt három módosítást kipróbálta, amiket a koncerten hallottam is a zenében, mert alkalmazta. Ezért van az asszisztens a karmester mellett, köztünk már ötödik éve nagyon jól működik. Ez viszont nem állandó munka, noha sokan úgy gondolhatják. Több asszisztense van; projektekhez hív meg minket.
Fischer Ivánnak egy óriási repertoárt köszönhetek, valamint azok elsajátítását. Amíg tanul egy karmester, és nincs saját zenekara, óriási ajándék próbákon részt venni, a zenei problémákat és megoldásokat megfigyelni. A szókincs, hogy mennyit és mit kell mondani a zenekarnak: minél kevesebb szóval kell elérni nagy változást és eredményt. A zenészek játszani szeretnek inkább, mintsem hallgatni a szövegelést. Ezt Iván zseniálisan csinálja és nagyon jó vele dolgozni. Rajta kívül most még Dimitri Kitayenkoval dolgozom.
Egyszer azt mondtad, hogy leginkább a saját utadat, egyéniségedet keresed. Látsz másokat vezényelni, együtt dolgozol velük, de mégis elmondod saját elképzeléseidet.
Az alap, hogy megtanulom a művet. Az egyéniség sok-sok év eredménye, hogy egyszer csak lesz egy saját stílusom. A kérdés az, hogy mennyire színes, merész a muzsikálásom, hogyan oldom meg a zene belső dinamikáját a frázisokon belül. A vezénylés testbeszéd. A testemmel, karommal kommunikálom a zenészek felé azt, amit hallani szeretnék, hogy abból szép és egységes muzsikálás legyen. Valószínűleg van már egy saját stílusom, bár ezt nehezen tudom megítélni saját magam. A karmesternek nagyon felkészültnek kell lennie és mindig a zenekar által játszott anyagot kell formálni a próbákon. Például, aki agyaggal dolgozik, először magát az anyagot igyekszik megismerni, és aztán formázza. Ez vonatkozik ránk is.
A szabadság érzése, nem ragaszkodni mindenképp a már elsajátított technikákhoz - ha oda eljutottam már, akkor lesz már igazán saját stílusom, azt hiszem.
Farkas Róbert (Fotó/Forrás: Gela Megrelidze)
Szeretsz kortárs zenét vezényelni. Sokan idegenkednek ennek a hangzásvilágától. Ligeti György például kezdetben erősen Bartók hatása alatt komponált, később kialakult maga a „Ligeti-stílus”. Ő egy interjúban így fogalmazott: „A zene ne legyen normális, ne legyen jólnevelt, ne legyen szépen megkötött nyakkendője. Az, hogy fütyörészve menjek végig egy éppen leszakadó pallón, ez nem az én esetem.” A kortárs zene kifejezi szerintem az aktuális társadalmi helyzetet is.
Sokáig nem érdeklődtem a kortárs zene iránt. Amikor Heidelbergbe kerültem az operaházba, egyik péntek este jött egy sms, hogy azonnal hívjam fel a megadott telefonszámot és bármit kérdeznek, mondjak igent. Felhívtam és kérdezték, hogy ugye én a Staatsoperben dolgoztam, amikor Wolfgang Rihm operáját bemutatták? A válasz igen volt, mert tényleg ott dolgoztam, csak nem azon az operán. Mi egy másik színpadon dolgoztunk, szintén modern zenével, de nem az említett Dionysosszal. A következő kérdés az volt, hogy hétfőn ott tudnék-e lenne Heidelbergben ezt az operát asszisztálni, a rendezővel és a főzeneigazgatóval ezt a művet betanítani… Először óriási stressz volt bennem, amikor megkaptam a kézzel írott partitúrát. Komplikált volt, Nietzsche szövegre írva, tehát megérteni is nagyon nehéz volt németül. Az „éjjel tanulsz, másnap vezényelsz” esete volt ez. Egy hét alatt maximálisan átjutottam az egész kétórás operán, a zenészekkel együtt. Nagyon tiszta fej kell a modern zenéhez! Nem az érzelmek visznek, nem vérzik a szív, viszont a karmesternek nagyon jelentős feladata van. Pontos, szinte száraz vezénylést igényel az egész. A Ligeti-zongoraverseny is olyan feladat volt, amit megtanulni és megérteni nagyon nehéz volt, a koncert miatt izgultunk is, de végül olyan volt, mintha vajas kenyeret kenegettem volna…
A partitúrából már tudod a zenét, vagy adott esetben kell, hogy meghallgasd más előadóktól?
Szerencsére mi már abban az időben élünk, amikor már vannak felvételek. Ha van jó felvétel, meghallgatom.
Utána viszont leülök a zongorához és darabjaira szedem a zenét, ekkor tudatosítom az egészet. Nagyon tudni kell, hogy mi van leírva, nem elég meghallgatni.
Amikor egy művet megtanulsz, akkor csak a kottával ismerkedsz, vagy a zeneszerzőről is meg kell tudnod dolgokat?
A partitúra mellett a zeneszerzőről is olvasok, illetve a mű irodalmi vagy történelmi hátteréről is. Mahler VIII. szimfóniáját nemrég asszisztáltam Zágrábban. A szöveg első része a „Veni Creator Spiritus”, a második fele pedig Goethe Faustjának zárójelenete. Elolvastam a Faustot németül, a himnusz szövegét is, tehát megismertem a szövegeket. Azután megnéztem, hogyan illeszkedik a zenéhez. Amíg a kapcsolódási pontokat nem értettem, addig magát a zenét sem értettem. Nagyon fontos tudni a zenéhez a háttér információkat.
Kapcsolódó
Egy voltam az ezerből Mahler VIII. szimfóniájában
Kivételes írást bocsátunk a Fidelio olvasói elé Kondor Kata tollából, aki amellett, hogy pedagógus és Hans Sachs-díjas zenekritikus, a Zuglói Filharmónia kórusában is énekel. Megírta élményeit, milyen volt részt venni Mahler Ezrek szimfóniájának előadásában.
Mindig érdekesek a nagyok, a nálunk profibbak, híresebb művészek. Te kikkel dolgoztál együtt, akiket biztos, hogy soha nem felejtesz el, és még tanulhattál is tőlük?
Nyáron volt egy csodás találkozásom Marianna Shirinyan örmény zongoristával, akivel Grieg zongoraversenyt adtunk elő. Nagyon jó zongorista, bűbájos személyisége van, emberileg és zeneileg is nagyon jól értettük egymást.
Elisabeth Leonskaja talán az egyik leghíresebb, akivel együtt koncertezhettem. Vele Mozart zongoraversenyt adtunk elő Temesváron. Azóta is kapcsolatban vagyunk és szeretnénk még együtt zenélni. Maria João Pires zseniális hangzásvilággal rendelkező zongorista. Ott asszisztáltam egy koncertjén, szintén emlékezetes találkozás volt.
Kun Woo Paik, akivel 2016-ban a Busoni zongoraversenyt játszottuk, szintén óriási név. Minden találkozás fontos számomra, és mindegyik meg is marad bennem. Mindenkitől tanulhatok valamit.
Kocsis Zoltánnal volt személyes kapcsolatod? Találkoztatok?
Talán négyszer találkoztunk. Berlinben ismertem meg személyesen, amikor a Nemzeti Filharmonikusokkal kinn voltak turnén. Az egyik koncertjük után beszélgettünk, és ezután néhány próbájára be is jöttem. Sajnos nem ismerhettem meg eléggé, mivel én már akkor Berlinben éltem.
Farkas Róbert
Ki döntötte el akkor, hogy te vezényled ezt a Busoni-zongoraversenyt?
Ezt a műsort Kocsis álmodta meg, mint sok más akkori koncertet. A döntés tőle és Kovács Gézától, a zenekar akkori igazgatójától jött, hogy engem kérnek fel erre a koncertre még szeptemberben.
Járod a világot. Van kedvenc koncerthelyszíned? Van időd városnézésre?
A turnékban azt szeretem, hogy így megismerhetem a világ koncerttermeit. Igen sok jó helyszínen voltam már, főleg Európában, de azért a pekingi koncerttermet mindenképp megemlíteném. Építészetileg is csodálatos, elképesztő látvány volt. Zseniális az új filharmónia Párizsban…
Általában érkezés után elfoglaljuk a hotelben a szállást, próbálunk, előadás, este marad egy kis szabadidő, de van, hogy másnap repülünk tovább. A koncerttermeket biztosan be tudom járni, ismerkedni tudok a helyszínekkel. Kedvencem a Royal Albert Hall, ami a BBC Promsnak ad helyet. Gyönyörű szép épület különleges hangulattal. Hatezer férőhelyes! De Genfben a Victoria Hall is csodálatos helyszín. Hamburgban az Elbphilharmonie-ban is asszisztáltam. Mindenképp érdemes ezeket akusztikailag megismerni. Nagyon sok csúcskategóriás, modern koncertterem van, de mégis például a bécsi Musikverein akusztikája verhetetlen – szerintem. A régiek úgy jók, ahogy vannak. Fontos az esztétikai és akusztikai öröm is, amit például a berlini filharmónia épülete nyújt számomra. A műsor összeállításában nélkülözhetetlen szerepe van a helyszín ismeretének.
Pár évtized múlva szerepel majd az akkori híres karmesterek életrajzában, hogy Farkas Róbert mesterkurzusain vettek részt?
Ezt majd a jövő eldönti. Nagyon szívesen tanítanék majd, ha eljön az ideje.
hírlevél
