Klasszikus

Faust nélkül közepes

2014.10.31. 06:58
Ajánlom
Nehéz lenne azt állítani, hogy Heinz Holliger és a stuttgarti rádiózenekar szokványos műsort adott a Zeneakadémián, még ha a nyitány-versenymű-szimfónia klasszikus rendjétől nem is állt olyan távol, amit játszottak. De egy kicsit azért igen. KRITIKA

A nyitány Schumann Manfrédje volt, ez a monomániás, önmaga tengelye körül forgó, depressziós zene, mely nagyon kevés előadásban dönt le a lábunkról. A stuttgartiaké messze nem tartozott ebbe a kategóriába. Habár szép mélyvonós játékot, néhány kitűnő belső szólamot (brácsák!) hallhattunk, rögtön világossá vált, hogy ez egy jó, de nem kiugró együttes. A hegedűhangzás messze nem volt egységes, a trombiták - különösen pianissimo megnyilvánulásaik - orrfúvósra sikeredtek, a váltások nehézkesnek tűntek.

Ha csak a zenekar teljesítményét nézzük, a helyzet alig változott a "versenyműre", mely ugyancsak egy kései Schumann volt, a C-dúr fantázia. A szólista - akinek nevét eddig felcsigázásból hallgattam el igazságtalanul - azonban ezt az amúgy közepes produkciót (és khm, művet) is feledhetetlenné tette. Isabelle Faust a tökéletes jó ízlés megtestesülése, mindenféle zenei magamutogatástól mentesen, a legtermészetesebben hegedül, de alighanem annyit tud a vonókezelésről, mint sztárolt kollégái együttvéve sem. Hosszasan kutakodtam emlékeimben, hogy nevezett mű hegedűre vagy brácsára íródott-e, egészen a "hegedűsebb", magasabb részek megszólalásáig, ahol meg arról kellett meggyőződnöm, hogy a művésznő nem cserélt hangszert menet közben. A zenekar ernyedt, nehezen mozduló kísérete sem tudta kibillenteni, s ha az egész produkcióból nem is áradt a megismételhetetlenség élménye, annyi bizonyosan kiderült, hogy ilyen hegedűjátékkal ezt az anti-versenyművet is érdemes jobban megismerni.

A műsorban itt, a szünet előtt jött a kakukktojás, egy Holliger-mű, mely egy 2001-ben előkerült Debussy-zongoradarab átiratának indult, aztán átformálódott. Jó kis mű kerekedett belőle, melyben Debussy bőven tetten érhető, de a varázst a hangszerelés is adja - és ezúttal ebben a zenekar is segített. Ne feledjük, Holliger zenekari zenészként - oboistaként - indult, előbb szólistaként futott be szép karriert, karmesterként viszont elsősorban a kortárs zene értő tolmácsolójaként szokás emlegetni. Inkább tud és irányít, mint szuggerál. Ebben a szabálytalanul szabályos műben is ez derült ki: a modernitásban érzi magát igazán otthon. Külön kell említenünk az orgonáról éneklő nyolc magyar énekest, akik épp annyira emelkedtek ki a zenei szövetből (vagy épp annyira olvadtak bele), mint olyan hangszerek, akik szöveget is képesek mondani - nekem a "redőnyhúzó" basszus különösen imponált, de ne feledjük, milyen nehéz ilyen magasságból, ekkora távolságból ennyire együtt lélegezni egy zenekarral.

Az est fénypontja a szünet után jött: Bartók fiatalkori Hegedűversenye volt az, ami miatt erre a koncertre évek múlva is emlékezhetünk. Isabelle Faust némiképp átvette az irányítást, és ez a zenekarra is hatott. A művésznő a művet nem csupán sokat játszotta, lemezre vette, hanem a kézirat tanulmányozásával olyan mélyen megismerte ("átismerte"), hogy előadásában a közönség is szinte új művet hallhatott. Az első tétel csak "ideális" volt, bár a - nem kevéssé "monomán" - főtéma, az első négy hang változatos, szokatlanul eszköztelen megszólalása rögtön felhívta a figyelmet, hogy itt mást hallunk majd, mint amihez szokva vagyunk. A második tétel messze nem lett „torz", sőt: szellemesebb, könnyedebb, játékosabb, izgalmasabb, mint ahogy emlékeinkben él, a négyhangos bevezető "embléma" maga is szépen mutatta az első tételhez képesti kontrasztot. Nagy előadás, nemcsak humoros, de szellemes is, végre az itt és most élménye, a zenekar pedig nemcsak jobb és egységesebb lett, hanem elkezdett élni, lélegezni, egymásra figyelni.

Kár, hogy a műsort záró Debussy-műben ismét lepunnyadtak. Az Ibéria Debussynek talán épp az a műve, mely nem fér össze a lötyögéssel. Márpedig a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának Ibériája lötyögött, kezdve a kasztanyettel és xilofonnal (ugyanaz az ütős játszotta), és mi, akik Kocsis Zoltántól (ha nem Bouleztől vagy Ansermet-től) minimum annyit megtanulhattunk Debussyről, hogy a slendriánságnak helye nincs, értetlenül álltunk egy ennyire hozzávetőleges előadás előtt. Azt azért a produkció javára kell írni, hogy ez a tetemes együttes sem telepedett rá a Zeneakadémiára, kaptunk levegőt - vagyis alighanem egy kicsit több próba, egy lapáttal több összpontosítással (esetleg egy-két személycserével) akár jó produkciót is élvezhettünk volna. Mert nem rossz együttes ez, a fafúvók például kimondottan jók, a klarinét, szaxofon különösen, a zenekar egésze pedig jó német átlag, soha rosszabbat. Van még arrafelé vagy 15-20 hasonló együttes, ezek közül emelkednek ki a világhírűek. Az SWR-zenekar nem tartozik ezek közé. Az est nagy tapsot kapott, de a ráadás elmaradt. A szokatlan műsor végül is kerek egésznek bizonyult, kár, hogy a megvalósítás messze nem lett ilyen egységes.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

Petőfi menedzsere – Takács Ákos a Kult50-ben

Ezreket mozgat meg, százezreket ér el. A Red Bull Pilvaker ötletes performance-ként indult, mára viszont komoly misszióvá vált, amely kreatív módon népszerűsíti a magyar irodalmat a fiatalok körében. Ötletgazdája, Takács Ákos talán maga sem gondolta az elején, hova jut majd el a kezdeményezésük.
Könyv

Zsigerien ismerős történetek Szöllősi Mátyás új könyvében

Feszes, izgalmas és jelenkori próza Szöllősi Mátyás új kötete, amely két elbeszélést tartalmaz. Párdarabok: az egyik kíméletlen gyomros jelenkorunk Magyarországáról. A másik viszont gyönyörű katarzis a figyelmes olvasó számára. Spoilermentes kritika.
Zenés színház

A legkiemelkedőbb művészeket díjazták a Magyar Operett Napján

Immár hagyomány, hogy a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján – amit 2002 óta a Magyar Operett Napjaként tartanak számon – díjazza az évadban legjobb teljesítményt nyújtó színészeket.
Színház

Kováts Kriszta: Az SZFE-s fiataloknak érezniük kell: nincsenek egyedül!

Múltról és jelenről, elismerésekről, kiállásról és természetesen az SZFE ügyről is beszélgettünk Kováts Krisztával. A Jászai Mari-díjas színésznő nemrégiben vehette át – maszkban – a Pro Artis Erzsébetvárosért díjat, amit értékteremtő művészeti tevékenységéért és kimagasló alkotómunkája elismeréseként kapott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Novemberben újra fiatal zenészeket hallgathatunk a Párbeszéd Házában

November 3-án folytatódik a fiatal művészek koncertsorozata: az előadáson Bach és Liszt művei is elhangzanak.
Klasszikus hír

Kórházba került Rost Andrea

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd!” – írta Facebook oldalán Rost Andrea, akit a bejegyzés tanúsága szerint néhány napja a Szent László Kórházban kezelnek koronavírussal.
Klasszikus hír

A Concertgebouw tiszteletbeli karmestere lett Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere 2021 szeptemberétől az amszterdami Concertgebouw zenekarával is dolgozik.
Klasszikus díj

Londoni díj közelében a Concerto Budapest koncertfilmje – az Ön szavazatán is múlhat!

A Concerto Budapest Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmjét beválasztották a 10. LOVIE AWARDS döntőjébe. Október 29-ig tart a kategória döntőseiről rendezett nemzetközi internetes szavazás. Szavazzon október 29. éjfélig, hogy ez a magyar film legyen a befutó!
Klasszikus interjú

A tanár és az előadóművész egyensúlya – interjú Farkas Gáborral

Szeptembertől a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője lett, hazaköltözik Tokióból Farkas Gábor zongoraművész. Lehet, hogy észre sem vettük, hogy távol volt: rendszeresen találkoztunk vele a hazai színpadokon. Mert, miként a zongoraművész vallja, koncertezést és tanítást együtt érdemes művelni.