Klasszikus

Február 20-ától lehet jelentkezni az idei Bartók Világversenyre

2023.02.03. 09:20
Ajánlom
A szervező Zeneakadémia meghirdette a 44 000 euró összdíjazású, ezúttal hegedűsöknek rendezendő megmérettetését, a zsűriben most is elismert magyar és külföldi zenészek ülnek majd.

A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny 2023-ban új fejezetéhez ér: miután a tavalyi zeneszerzés-fordulóval lezárult az első ciklus, idén a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várja a Zeneakadémia.

A 2023. szeptember 2. és 10. között a magyar kormány támogatásával zajló megmérettetésre február 20-tól jelentkezhetnek a 30 év alatti muzsikus tehetségek a verseny internetes portálján, a beküldött videók alapján az intézmény rangos oktatóiból álló előzsűri juttat tovább az élő fordulókba legfeljebb harminc pályázót.

Az elődöntők, a középdöntők, a döntő és a díjkiosztó gálakoncert természetesen nyitottak a közönség számára, valamint online közvetítésben is megtekinthetők lesznek.

Az élő fordulók rangos nemzetközi zsűrijében helyet foglal majd Stephan Picard német hegedűművész, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola tanára, Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a New York-i The Juilliard School oktatója, a hazánkban élő Maxim Rysanov ukrán-brit brácsaművész-karmester, Roland Daugareil francia hegedűművész, a párizsi Conservatoire tanára, aki az Orchestre de Paris első hegedűse volt 2021-ig, valamint Yayoi Toda japán hegedűművész. Mellettük tagja lesz még a testületnek magyar részről Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, az egyetem Zeneszerzés Tanszékének vezetője és rektorhelyettese, Halász Péter karmester, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein zenei vezetője, valamint Keller András Kossuth-díjas hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója.

Az első díj 22 ezer euróval jár, a második 14 ezerrel, a harmadik pedig nyolcezerrel, emellett különdíjakat – többek közt fellépési lehetőségeket – is kioszthat a zsűri.

A kötelező repertoárban a hangsúly Bartók legfontosabb hegedűre írt darabjain van, de a versenyzőknek be kell mutatniuk tudásukat mások mellett Bach, Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutoslawski és Stravinsky alkotásainak megszólaltatásával is. Ezeken felül

választandó még a tavalyi zeneszerzés-forduló első és második helyezettje közül egy: a szerb Veljko Nenadić kompozíciója, az Impromptu és Perpetuum Mobile, illetve Thomas Kornél alkotása, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm.

A döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács János vezényletével a továbbjutóknak elő kell adniuk Bartók 1. és 2., Mendelssohn e-moll, Brahms D-dúr és Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye közül egyet.

További információk a https://bartokworldcompetition.hu/hegedu portálon találhatók.

Fejléckép forrása: Felvégi Andrea / Zeneakadémia

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.