„Semmi soha nincs kész, mindent lehet jobban vagy másként csinálni. Mindenesetre úgy, hogy az nemcsak fogyasztható legyen, hanem valamiképp hozzájáruljon a szellemi fejődéshez is." - vallotta a fenti interjúban, de a gondolat egy évvel korábban is szóba került Liszt Ferenc kapcsán: 

„Liszt vagy Beethoven, aki nemcsak a komponálás folyamata alatt változtatott sokat, de később, még élete vége felé is, azt sugallja számomra, hogy a zenében semmi sincs örökre készen. Mindent lehet jobban, legalábbis másképp csinálni. Még az ijesztően tökéletesnek ítélt mesterek, például Johann Sebastian Bach esetén is találkozunk ilyesmivel. Bartóknak van igaza, aki szerint nem lenne tanácsos csakis a tökéletest hallgatni. Erre mondanám: Liszt zenéje nekem a szabadságot jelenti.”

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: "Liszt zenéje a szabadságot jelenti"

Kezdődik a Liszt-év, ennek apropóján beszélgettünk Kocsis Zoltánnal. Mint zongoraművész, karmester, zeneszerző és hangszereléssel, valamint zongoraletétekkel nagyon sokat foglalkozó muzsikus, közvetlen közelből szerezhetett tapasztalatokat Liszt Ferenc életművének szinte valamennyi oldaláról.

Kocsis Zoltán (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia / Müpa)

A művek pedig saját bevallása szerint maguktól találták meg, ahogy az emberek is: „Nem keresem, válogatom tudatosan a darabokat - valahogy ugyanúgy, ahogy egy fogadáson sem tudatosan, hanem véletlenszerűen ismerkedem az emberekkel. Fatalista vagyok: azokkal a darabokkal - és emberekkel -, akik fontosak, úgyis egymásra találunk. Hinni kell abban, hogy a feladatok megtalálnak. Néha, egy felvételt vagy egy jól sikerült koncertet követően, a teremtés másnapján érzi magát így az ember: ilyenkor talán egy-két napig azon aggódik, hogy többé nem talál újabb, méltó kihívásra - de aztán a harmadik napon valami újra elkapja az embert. Mint a szerelem - kiszámíthatatlan. És van ebben egyfajta ciklikusság is: bizonyos szerzők, feladatok újra és újra előkerülnek az ember életében, s újabb és újabb megfejtenivalót, kihívást kínálnak.”

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: "Engem csak a zene érdekel..."

A specialistákat tenyésztő zeneipar ténykedése folytán a musicus universalis előkelő helyre került a veszélyeztetett fajok listáján, szerencsére itthon is akad belőle: az alábbiakban nem a zongoraművész-karmester, hanem a zeneszerző-hangszerelő Kocsis Zoltánt kérdeztük.

Kocsis életében a szólista, valamint karmesteri pályája mellett ugyanolyan kiemelt szerepet kapott a kamarazene is : "Sőt bizonyos értelemben fontosabb, mert egyes zeneszerzők sokrétűbbek a kamarazenei œuvre-jüket tekintve, mint a zenekari kompozícióikban vagy a zongoraműveikben" - vallotta. "Brahms például a legintimebb, ugyanakkor legtipizálhatóbb gondolatait a kamara formációkra bízta, és ennek kicsúcsosodása véleményem szerint a G-dúr vonósötös, de persze most ne menjünk ennyire bele. Az tulajdonképpen egy dolog, hogy milyen a kamarairodalom, milyenek a kamaraművek, de kamarazenét játszani az együtt játék, a békés egymás mellett élés másik aspektusa, ugyanis a konfliktusok elkerülhetetlenek még az olyan homogén formációk esetében is, mint amilyen egy vonósnégyes vagy vonóshatos.

Kapcsolódó

A demokratikus gondolkodás alapfeltétel

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója a Fesztiválakadémián nemcsak Kelemen Barnabás zongorista partnereként lép fel, hanem előadást is tart majd Bartók vonósnégyeseiről, utóbbit Kokas Katalin „a fesztivál egyik fénypontjaként” emlegette. A zongoraművész-karmesterrel kamarazenélésről, fesztiválokról, valamint Kreislerről és Bartókról beszélgettünk.

Világos, hogy különböző életkorú, iskolázottságú, temperamentumú és felkészültségű muzsikusok, ha egy mű eljátszására szövetkeznek, akkor a lehető legmagasabb rendű cél a mű minél hitelesebb megszólaltatása kell, hogy legyen.

Ezt egyrészt nem mindenki gondolja így, másrészt, még ha így is gondolja, felülírja ezt a tagadhatatlanul nemes szándékot az antidemokratikus gondolkodás. Azt hiszem, hogy kamarázni – és talán ez lehet az ismérve a jó kamarazenélésnek – csak a demokratikus gondolkodás alapállásával lehet: vagyis maximálisan figyelembe veszem nemcsak a másik véleményét, hanem játékstílusát, sőt játék-fiziológiáját is."

Sokoldalú művészi pályája ellenére úgy érezte, hogy

"Mindig azok a feladatok vonzottak, amelyek mást nem, mert esetleg egy kevésbé ismert szegmensére vonatkoztak az illető szerzőknek, vagy kevésbé látványos eredményekkel kecsegtettek" – mondta, hozzátéve, hogy azért kezdett el átdolgozásokkal foglalkozni, mert úgy érezte, hogy sok olyan mű van, amelyek méltatlanul háttérbe szorulnak.

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: "Sok mindent elmulasztottam"

Hiánypótló munkát végez és hiátust tölt be a zenei életben Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, aki jelenleg a Bartók Új Sorozatra és ennek befejezésére koncentrál.

Beszélt szívműtétjéről is, amivel 2011. szeptember 11-én megmentették az életét és ami alig tarthatta vissza a munkától: „Végrehajtották rajtam a legsúlyosabb kardiológiai műtétek egyikét, amelytől minden szívsebész fél. Aortadisszekció miatt volt erre szükség. Köznyelvre lefordítva ez annyit tesz, hogy a szívből kijövő legfontosabb ér elreped. Az érnek három rétege van, és nálam már a harmadik, külső rétegnél tartott a véráram, amikor a beavatkozásra sor került. A betegséget nyilvánvalóan a magas vérnyomás okozta, ez utóbbi pedig a stresszes életmódra vezethető vissza. A tulajdonképpeni jelet szeptember 13-án éreztem meg Pécsett, amikor Bartók I. zongoraversenyének zongoraszólamát játszottam.

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: "Szeptember 21-én haltam volna meg"

Az idén hatvanéves Kocsis Zoltán, akit a Müpa az "Évad művészének" választott, 2012. szeptember 20-án súlyos, életmentő szívműtéten esett át. A Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója az operáció előtti napokról, a lábadozás nehézségeiről, a fejben való gyakorlásról, a következő hónapok terveiről és persze a tanulságokról beszélt a Müpa Magazinnak.

A harmadik tétel egy bizonyos fortissimo szakaszánál talán a kelleténél több erőt adtam bele a dinamikába, hirtelen úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, és ez az érzés percekig eltartott.

Ennek ellenére végigjátszottam a darabot, utána hazamentem a szállodába, másnap visszavezettem Pestre. Ezt követően került sor néhány vizsgálatra, s ezek közül az utolsó, a mellkasi CT volt a döntő, amely az aortadisszekciót kimutatta. Rögtön vittek a GOKI-ba (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet - a szerk.), és azonnal megoperáltak. Nota bene, azon a héten még két zenekari próbát levezettem és több sajtóbeszélgetésen részt vettem. Ha 20-án nem kerülök műtőasztalra, akkor a prognózis szerint szeptember 21-én haltam volna meg. Végiggondoltam, hogy ez jó eséllyel egy próbán következett volna be, mondjuk a zenekarral való ordítozás eredményeként. Egy nappal az operációt követően már ébren voltam, egy héttel később kikerültem az intenzív osztályról, aztán a belgyógyászaton töltöttem két hetet, utána kiengedtek. Nagyon röviden ennyi történt."

Kocsis Zoltán (Fotó/Forrás: Nemzeti Filharmonikusok)

És hogy ezek után változtatott volna valamin:„Gondolkoztam rajta, természetesen, és arra jutottam, hogy lényegében semmit sem csinálnék másként. Ugyanazt szeretném folytatni, csak éppen nyugodtabban, ellenőrizve a vérnyomásomat - akár a zenekari próbák után is -, és megtenni a szükséges lépéseket, hogy a munkámat a legoptimálisabb körülmények között tudjam végezni.”

2013. decemberben már újra dirigált, zongoristaként pedig egy fél évvel később tért vissza. „A tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet; éppen ellenkezőleg. Olyan munkára sarkallja az embert, amelynek révén felmérhetetlen távlatok nyílnak meg, soha nem tapasztalt katartikus élmények alakítják át a gondolkodást, valódi, tudományoskodástól mentes tudást birtokolhatunk. És talán elérhetjük a legfontosabbat: azt a fajta alázatot, amely tévedhetetlenül mutatja meg a végső célok eléréséhez vezető utat, anélkül, hogy megbénítaná a szellem teremtő erejét”

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: "A tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet"

Az idei "Évad Művésze" tavaly szeptemberben, egy nappal hatrészes Debussy-sorozata előtt életmentő szívműtéten esett át. Decemberben már újra dirigált, zongoristaként azonban csak május 11-én, a sorozat utolsó estjén tért vissza. Nemcsak erről beszélt a Müpa Magazinnak, hanem arról is, hogy mit tanult a legifjabb nemzedéktől, illetve, hogy a következő "Évad művésze", Perényi Miklós példája mit bizonyít számára. INTERJÚ

Az interjúk mellett ő maga is írt a Fidelio.hu-ra a Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel című sorozatban nem csak mesteréhez, de Kocsis Zoltánhoz is közelebb került az olvasó:

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel I.

Szvjatoszlav Richter, a XX. század minden kétséget kizáróan legfontosabb zongoristája március 20-án, éppen száz évvel ezelőtt született. Az évforduló alkalmából a Fidelio.hu sorozatot indít, amelyben Kocsis Zoltán eleveníti fel egy-egy személyes, Richterhez fűződő emlékét. MAGAZIN

"Jómagam eléggé letaglózva ballagtam haza, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ezek után érdemes-e egyáltalán leülnöm a zongorához - hiszen nálam az önmarcangoló korszak éppen ekkor kezdődött. Aztán mégis az inspiráció és - nem utolsó sorban - a befektetett munka eredményességébe vetett hit, a felelősségérzet nélkülözhetetlenségének felismerése győzött. Richter játéka tudatosította bennem, amit azelőtt csak sejtettem: ha hivatásomat igazán komolyan akarom venni, egyáltalán nem lesz könnyű a dolgom. A gyakorlás messze több, mint mindennapi tevékenység. A gyakorlás életforma."