- Milyen kapcsolat fűzte Cziffra Györgyhöz?

- 1985-ben kaptam lemezszerződést egy francia cégtől, amely akkoriban már a könnyűzenei iparban elismert volt, de klasszikus felvételeket nem készített. Tulajdonképpen én voltam az első művész, akivel egy komolyzenei korongot rögzítettek. Liszt-darabokat játszottam fel, ami azért sem volt kérdés, mert a lemezkiadó és én is rajongtam Lisztért, ráadásul éppen az ő műveiből adtam elő egy bárvacsora keretében, amikor a francia igazgató felfigyelt rám.

Dráfi Kálmán (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)

Ennek folyományaként kezdődött el a szoros értelemben vett szakmai kapcsolatunk Cziffra Györggyel, hiszen párizsi tartózkodásom alatt, rövid ideig az általa létrehozott zongoraakadémia vezető tanára voltam, tudniillik, bár Cziffra tudott tanítani, különösebben nem szeretett.

- Bár társművészi kapcsolatuk kibontakozása a nyolcvanas évekre tehető, mégsem ekkor látta először Cziffra Györgyöt.

- A legelső találkozásunk tizenhat éves koromban történt, amikor édesanyámmal Párizsba utaztunk. Cziffra édesapámmal nagyon jó viszonyban volt még mielőtt végleg elhagyta volna Magyarországot. Fogadott minket és meg is hallgatta a játékom. Meghívott a következő versenyre, amire viszont nem tudtam kimenni, mert bevonták három évre az útlevelemet. Meg kell mondanom, hogy ez a legrosszabbkor jött, hiszen 16 és 19 éves korom között nem juthattam el külföldre, ami a nemzetközi karrierem szempontjából korántsem volt szerencsés.

Dráfi Kálmán és Vásáry Tamás (Fotó/Forrás: Herman Péter)

Felkerestem tehát évtizedekkel később, elmondtam neki a lemez lehetőségét és egyeztettem vele a rögzítendő programot. Megkértem, hogy a felvétel előtt is hallgasson meg, amit meg is tett. Felejthetetlen élmény volt, különlegesnek éreztem magamat, hogy az ő tanácsai mentén fejlődhettem. Az elkészült albumra egy ajánlást is írt, amit hangsúlyoznom kell, soha senki másnak nem tett meg. Az a néhány kedves és atyai mondat nekem akkor a világot jelentette.

- Meg lehet fogalmazni, hogy mi az, amit eltanult tőle?

- Egy egészen különleges és egyszeri dologról van szó, döbbenetes precizitás és perfekció volt a játékában, ami önmagában egyedülálló. Nagyon hosszú időn keresztül félreütés nélkül játszotta a koncertjeit, de ez még nem is minden, mert a mai világban erre már nagyon sok zongorista törekszik és képes is. Egy versenyen természetes követelmény, hogy az illető úgymond sterilen játsszon, de az igazság az, hogy a Cziffra-féle perfekciónak köze nem volt a sterilitáshoz, éppen ellenkezőleg. Amikor megkérdeztem tőle mi a titka, egyszerűen csak azt válaszolta: „fejjel kell menni a falnak”.

A lényeg abban rejlett, hogy kompromisszumok nélkül tudott megmutatni minden érzelmi vonulatot, amivel egy darab rendelkezett. Mellékesen volt perfekt, nem cél volt számára a precizitás, hanem eszköz. Mert kockáztatni, bátran és meggondolás nélkül interpretált darabokat. Erre senki nem volt képes se előtte se utána. A zene mint absztrakt művészet és a technológia mint ősi forma tökéletes elegye volt az ő művészete, amihez hozzá kell tennem, hogy még 50-60 évesen is napi több órát gyakorolt, akárcsak Szvjatoszlav Richter.

- Említette, hogy az ön korosztályának Cziffra az elérhetetlen idolt jelentette. Mi volt ennek az oka?

- Az egyik természetesen az, hogy 1956-ban elhagyta Magyarországot, az itthoniaknak pedig képtelenség volt hozzájutni a felvételeihez, de ugyanakkor Cziffra nem tett mást mint leült a zongorához, és bizonyított. Sokak karrierje elindult felfelé miután nyugatra kerültek, de csak kevesek állták meg a helyüket később is. Cziffra talpon maradt, mégpedig azért, mert megismételhetetlen figurája volt a világ és Magyarország zongoristatársadalmának.

Dráfi Kálmán (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)

- Önnel milyen módon találkozhatunk a Cziffra Fesztiválon?

- Nagyszerű dolog, hogy a tanítványom, Balázs János megálmodott egy ilyen koncertsorozatot. Az ő generációjának mást jelent Cziffra művészete, hiszen ma már nagyon sok minden elérhetővé vált az interneten. Elérhetők például a fia által lejegyzett, sok esetben szinte lejátszhatatlan átiratai. János régóta fontolgatott egy tematikus fesztivált, amiben messzemenőkig támogatom, mert úgy vélem egy remek irányvonalra talált a saját művészetén belül is. Megkért, hogy közreműködjek egy beszélgetésben, ahol Vásáry Tamással,  Andrássy Lászlóval és Mocsári Károllyal együtt próbáljuk meg közelebb hozni a közönséghez Cziffra művészetét és a Cziffra-szemléletet.

7C8EF488-33E3-4054-BA1F-971CCA949E8E

Vásáry Tamás nagyon közelről ismerte Cziffrát.
Órákig tud mesélni róla és játékáról szóló élményeiről. 

"Cziffra egy este eljött hozzám. Megfelelően előkészültem: egy üveg whiskey-m, vodkám, én nem ittam, ám mire hajnalban Gyuri abbahagyta a zongorázást, elfogytak... Annyira be volt csípve, hogy addigra már láttam, hogy mit és hogy játszik, előtte nem... Tanultam is tőle egy-két dolgot, de alapjában az inspiráció volt az érdekes."

- Mi jut eszébe legelőször Cziffra György nevének hallatán?

- Liszt II. és VI. Magyar rapszódiája. Ezeket a műveket hallottam tőle először egy analóg lemezről. Az egyik oldalon az egyik darab, a másikon a másik volt. Amikor 1971-ben indultam a Liszt-versenyen, ezen a lemezen gyakoroltam. Együtt játszottam vele a darabokat és próbáltam ugyanolyan gyorsasággal lejátszani az oktávmeneteket. Semmi más, egy ütött kopott felvétel, ami mindent elárul a művészről.