Klasszikus

Feketéllik a Művészetek Palotája

2004.09.16. 00:00
Ajánlom
Miközben feketemunkások után vizsgálódott az adóhivatal, a rendőrök illegális bevándorlókat és szökésben lévő bűnözőket is találtak a Művészetek Palotája építkezésén. Eredmény még nincs, de a büntetés akár több millió forint is lehet.

Körözött bűnözők is horogra akadtak a Budapesten épülő Művészetek Palotájának területén a tegnapi adóhivatali ellenőrzésen. A vizsgálatban hatvan adóhivatali alkalmazott, köztük 52 revizor vett részt, azt kutatva, dolgoznak-e munkások illegálisan az építkezésen. Munkájukat több tucat rendőr biztosította.

A generálkivitelező Arcadom Rt. adatai szerint átlagosan három-négyszázan dolgoznak naponta az építkezésen, így volt ez tegnap is. A társaság több mint száz alvállalkozói szerződést kötött, az ellenőrzés napján körülbelül ötven cég végzett munkát. Az Arcadom minőségbiztosítási rendszere szerint csak minősített alvállalkozókkal kötnek szerződést egy-egy tender kihirdetése után. Noha a társaság kiköti, hogy az alvállalkozók csak a törvényi szabályozás keretein belül működhetnek, azt nem vizsgálják, hogy a megbízott cégek, illetve azok alvállalkozói milyen szerződést kötnek - vagy nem kötnek - az alkalmazottakkal. Vagyis ezek a külön szerződések már függetlenek a generálkivitelezőtől.

Egy efféle ellenőrzés során jellemzően az érintettek tíz százaléka tudja azonnal bizonyítani, bejelentette őket munkaadójuk, a többi esetben ezt utólag kell igazolni. Ezért pillanatnyilag nem tudni, hányan dolgoztak be nem jelentve, feketén a Művészetek Palotájánál. A korábbi ellenőrzések statisztikái azt mutatják: egy-egy építkezésen a munkások negyede-ötöde dolgozik feketén. Nem lenne meglepő, ha itt is hasonló volna az arány. A feketemunkások mellett szép számmal akadtak illegális bevándorlók, és néhány körözött személy is bánhatja, hogy munkába állt tegnap reggel. Velük a Belügyminisztérium Idegenrendészeti Hivatala és a rendőrség foglalkozott.

A rendőrségi kordon mögül csak akkor jöhettek ki az építkezésen dolgozók, ha a revizorok által felvett jegyzőkönyvet felmutatták a kapuban posztoló rendőröknek. Ezek az adminisztratív kötelezettségek egyaránt vonatkoztak a munkásokra és az ott tartózkodó alvállalkozókra, de még a generálkivitelező Arcadom Rt. elnöke sem sétálhatott ki igazolás nélkül. Néhányan megpróbálkoztak azzal, hogy nincs náluk személyi igazolvány, őket azonban a néhány rendőr kísérte el előkeríteni a dokumentumot.

Az ellenőrzés eredményéről leghamarabb egy-másfél hónapon belül számolhat be az adóhivatal. Addig tart ugyanis a több száz jegyzőkönyv átvizsgálása, az utólag benyújtott munkaszerződések ellenőrzése. A kiszabható mulasztási bírság száz-kétszázezer forint. Noha a törvény arra nem tér ki, hogy ez személyenként vagy összességében értendő, egy APEH- irányelv hasonló esetekben a személyenként százezer forint bírság kiszabásáról szól - ha minden negyedik munkás feketén dolgozott, ez több mint tízmillió forint bírság kiszabását is jelentheti. Emellett a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény akár hatmillió forint bírság kiszabását is előírhatja, ha egyszerre több törvénysértés tapasztalható. Bár egy többmilliárdos beruházás esetében ez nem nagy tétel, érvágást jelenthet, hogy az adóhatóság fel is függesztheti a tevékenységet. Vagyis akár két hónapra leállhat az építkezés.

A helyszín kiválasztását bizonyos mértékig indokolta az építkezés körüli politikai, pénzügyi és kulturális hercehurca, végeredményben az, hogy a Művészetek Palotája ismert és sokat emlegetett komplexum. Ezzel az ellenőrzéssel az adóhatóság reményei szerint sikerülhet, ha nem is megfélemlíteni, de visszarettenteni az építtető cégeket attól, hogy feketén alkalmazzák embereiket, s hogy illegális bevándorlókat foglalkoztassanak.

A Művészetek Palotájának generálkivitelezője az Arcadom Rt., a beruházó pedig a TriGránit. Mindkét cég Demján Sándor érdekeltségébe tartozik. A TriGránit a Nemzeti Színház mellett hozza létre a Millenniumi Városközpontot, amely magában foglalna egy lakóparkot és egy szállodát is. A palota árát a 2002 tavaszán kötött szerződés értelmében az állam részletekben fizeti ki a TriGránitnak. Jelenleg 2005. március 15-e az átadás határideje, s az államnak is jövőre kell átutalnia az első részletet, 6,8 milliárd forintot.

A sztrádára utaznak az adóellenőrök

Az adóhatóság tavaly több mint 370 ezer ellenőrzést végzett az országban, s ennek nyomán 210 milliárd forint folyt be. Ebből százmilliárd forint a közép-magyarországi régióban gyűlt össze. A revizorok az idén fokozottan ellenőrzik majd az építkezéseket, illegális munkavállaló után kutatva. Tavasszal már volt hasonló ellenőrzés: a revizorok a veszprémi plaza építkezésén jártak, ahol számos feketemunkást találtak. A jövőben az adóhivatal az autópályák készülő szakaszaira is lecsapna, ám ez a feladat nagyobb felkészülést igényel: több kilométeres szakaszon kell végigmenniük, s a rendőri biztosítás is nehezebb feladat. Hazánkban a feketemunka aránya eléri a bruttó hazai termék 18 százalékát, ezzel a 25 EU-tagország közül csak Görögország előz meg bennünket. Hozzávetőleg 700 ezren is lehetnek azok, akik nem fizetnek adót jövedelmük után. A mezőgazdaság, az építő- és a vendéglátó-ipar számít a legfeketébb ágazatnak. (F. Sz. E.)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.