Juan Crisóstomo Arriaga (1806-1826)
Listánk legkorábbi és legrövidebb életű szereplőjének mindössze húsz esztendő adatott, pedig a baszk Juan Crisóstomo Arriagát a spanyol Mozart néven is emlegették, ragyogó tehetsége miatt, no meg mert napra pontosan ötven évvel neves osztrák elődje után született. Apja sikeres kereskedő volt, aki Párizsba küldte fiát tanulni, a fiatalember pedig
olyan neves muzsikusokkal került kapcsolatba, mint a konzervatóriumban tanító, később pedig az igazgatói posztot is betöltő Luigi Cherubini, akit lenyűgözött az akkor tizenhét éves szerző Stabat matere.
A siker hamar szárnyára kapta az ifjú művészt, oktatói magasztalták ösztönös tehetségét, és diáktársai körében is sikert aratott. Összhangzattan tanára, François-Joseph Fétis asszisztensének fogadta, ám az ifjú muzsikus egészségét kikezdte a megfeszített munka, feltehetőleg tuberkulózisban halt meg, mindössze tíz nappal a huszadik születésnapja előtt.
A klasszicizmus és a romantika határán alkotó szerző fennmaradt művei közül az utókor a vonósnégyeseit tartja a legtöbbre, amelyekben spanyol népzenei elemek is megjelennek. Műveiből Daniel Barenboim zenekara, a Nyugat-Keleti Díván felkérésére Anna-Sophie Brüning zeneszerző pasticciót állított össze, Paula Fünfecknek egy arab mese nyomán írt librettójára. A komponista emlékét őrzi a nevét viselő Arriaga Színház Bilbaóban.
Lili Boulanger (1893-1918)
A neves zeneszerző-tanár, Nadia Boulanger hat évvel fiatalabb húga már gyermekkorában rendkívüli zenei tehetségről tett tanúbizonyságot, ami nem is csoda, hiszen zenészcsaládból származott. Apja, Ernest Boulanger a Párizsi Konzervatórium tanára volt, aki 1835-ben elnyerte a Római Díjat (ahogy később kisebbik lánya is), anyja pedig a regényes életúttal rendelkező, orosz származású Raissa Myshetskaya. A kislány már kétévesen fejből visszaénekelt bármilyen dallamot, és
mikor nővére zenei tanulmányokba kezdett, ötévesen ő is elkísérte: hamarosan zeneelméletet tanult, illetve orgonálni Louis Vierne-nél, emellett zongorán, hegedűn, csellón és hárfán is játszott.
Gyermekkorában szerzett tüdőbetegsége azonban hamarosan gátat vetett tanulmányainak, így figyelme a komponálás felé fordult.
1913-ban Faust és Heléna című kantátájával első nőként nyerte meg a Római Díjat, a művet már rövid élete során több alkalommal előadták. Utolsó éveit termékeny alkotóként töltötte, nagy hatással volt rá Debussy, stílusa a szimbolizmus-impresszionizmus stílusjegyeit mutatta. Ő maga a Maeterlinck Maleine hercegnő című darabjából készülő operáját tartotta legfontosabb művének, ám azt már nem tudta befejezni. Mindössze huszonnégy év adatott neki.
Claude Vivier (1948-1983)
Bár a kanadai származású zeneszerzőnek élete harmincnégy évében számos jelentős eredményt sikerült elérnie, a tény, hogy Ligeti György generációjának legfontosabb és legeredetibb komponistájának tartotta, valamint az ígéretes karriert félbeszakító erőszakos halál mindenképpen indokolttá teszi, hogy Claude Vivier-t is a listán szerepeltessük. A művész hányattatott sorsú gyerekkor után lépett zenei pályára: születésekor árvaházba adták, később egy házaspár örökbe fogadta, ám velük sem volt felhőtlen a viszonya, mikor a kisfiú beszámolt róla, hogy egy családtagja szexuálisan bántalmazta, nem hittek neki. Tizenéves korában egy leendő papnövendékek számára fenntartott bentlakásos iskolában kitűnt tanulmányi eredményeivel, ám
mivel a képzésben a zenének nem jutott túl hangsúlyos szerep, autodidakta módon kezdett muzsikával foglalkozni.
Tizennyolc éves korában felvállalta homoszexualitását, ekkor eltanácsolták az iskolából, és egy ideig alkalmi munkákból élt. Egy évvel később nyílt lehetősége, hogy végre beiratkozhasson a québeci konzervatóriumba.
Az iskola elvégzése után Kölnbe ment, hogy az általa csodálva tisztelt Stockhausennél tanulhasson, a zeneszerző azonban többször is visszautasította, míg végül felvette a diákjai közé. Mestere munkássága jelentősen hatott az ifjú komponistára, eleinte maga is tizenkét fokú műveket alkotott, habár a dallamtól nem fordult el teljesen. Később azonban új összhangzattani megoldásokkal kísérletezett, és úgy nyilatkozott, hogy a zenetörténetből Gustav Mahlert érzi magához a legközelebb. Néhány év után visszaköltözött Kanadába, hogy kizárólag a zeneszerzésből éljen meg, de
a Kanadai Nemzeti Ifjúsági Zenekar felkérésére született, Siddharta című művét az együttes túl bonyolultnak találta, és nem mutatta be, pedig Vivier ebben fordult először az ázsiai zene felé.
A kudarc nem szegte kedvét, az év végén módjában állt számos egzotikus országba elutazni, hogy tanulmányozhassa a muzsikájukat, Bali szigetén pedig megismerkedett a gamelán zenével, ami nagy hatást gyakorolt rá.
Hazatérve nagyon termékeny időszaka kezdődött, számos jelentős alkotását írta ekkor, köztük a legismertebb művének tekinthető Lonely Child című kompozíciót, amely önéletrajzi elemekre épült, és amelyben a spektrális zene megoldásait alkalmazta. 1981-ben a Kanadai Művészeit Tanács az év zeneszerzőjének választotta. Egy évvel később úgy döntött, ismét Európában folytatja pályáját, Párizsba költözött, ahol hosszabb ideig tartó párkapcsolata lett az amerikai író Christopher Coe-val, és ideje nagy részét a komponálásnak szentelte. Szakításuk után alkalmi kapcsolatokat keresett, habár egy korábbi, akkor még szerencsésebben végződő esetben megtapasztalta, milyen könnyű olyan fiatalokba belefutni, akik csak kifosztani akarják a partnereiket, 1983. március 7-én este ismét felvitt magához egy húszéves férfit. Mikor másnap nem jelent megbeszélt időpontban, aggódó barátai értesítették a rendőrséget, akik négy nappal később, otthonában fedezték fel a zeneszerző holttestét. Fél évvel később az elkövetőt elfogták, aki két másik gyilkosságot is beismert, mint mondta, áldozataira a párizsi melegbárokban vadászott. A tettest életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Vivier hamvait pedig otthonában, Montréalban helyezték örök nyugalomra. Negyvennyolc zenemű maradt utána.
Fejléckép: Juan Crisóstomo Arriaga, Lili Boulanger, Claude Vivier (forrás: Wikipedia)
hírlevél
