Klasszikus

Felemás

2005.04.10. 00:00
Ajánlom
Sokadszor érzem úgy a Nemzeti Hangversenyteremben, hogy egy koncert két fele nagyon különbözik. Ilyen persze van, pláne vendégművész esetén – mire a zenekar megszokja a karmestert, a szólistát, jön a szünet –, de nem először tapasztalom, hogy a két rész közti különbség nemcsak előadói, hanem hangminőség-beli is.

Ha az embernek új szerelme van, az első napok felhőtlen bűvölete után – miközben minden szép és jó – legbelül sokszor már érzékeli azokat a kicsiségeket, melyekről később könnyen kiderülhet, nem is annyira kicsiségek. Miközben tudjuk, élvezzük és büszkék vagyunk rá, hogy az új terem olyan fantasztikus, hogy csodájára járhat az egész világ, valahol legbelül megjelennek az első kérdőjelek: tényleg ilyen hisztis, érzékeny és rapszodikus lesz új szerelmünk, a Nemzeti Hangversenyterem?

Ezen gondolkoztam a Nemzeti Filharmonikusok pénteki koncertjének végén. A szünetben ugyanis még azon járt az agyam, hogy játszhat ilyen gyengén egy ennyire jó zenekar. Gilbert Varga határozott, világos, ám túlzott részletezéstől mentes felfogásában amúgy sem tetszett nagyon Beethoven Esz-dúr zongoraversenye. Ehhez társult a bicepszből zongorázó Ingrid Fliter, ez a megjelenésében bájosan feminin, zongorázásában annál férfiasabb jelenség, aki Beethoven művéből a fortékra, az előkékre és a díszítések hangsúlyozására érzékenyebbnek mutatkozott, mint a dallamokra és a nagyobb folyamatokra. Így karmester és zongorista rendesen egymás ellen dolgozott; csak emberileg örülhettünk, hogy nagyobb ellentét nincs köztük, amikor Gilbert Varga a végén megölelte és megpuszilta Ingrid Flitert, aki kislányos örömmel ugrott fel a záróakkordok után, mint aki jól végezte dolgát.

Pedig annyira nem végezte jól. Minden hangot lejátszott, kétségtelenül, és Beethoven utolsó zongoraversenyében elég sok hang van. A második tétel pedig nagyon szépen sikerült, itt végre a zenekart is hallottam. Nem úgy, mint a másik két tételben. Az első tétel végénél azon kaptam magam, hogy a fülemhez emelődött a bal kezem, mert nem hallottam a klarinét lefelé lépdelő szólóját. Máskor más jellegű kifogásom volt: a repríznél a kürt késleltetett belépése jól hallatszott – de esetlegesnek tűnt, meddig tartja a hangot. Általában: a tétel ilyetén esetlegességektől hemzsegett, amelyek persze az erős tempóban könnyebben maradnak rejtve, de ez nem túl nagy mentség. A harmadik tételben például, ahol az osztinátót egymásnak adogatják a hangszercsoportok, e térben is jól megkomponált játékból szinte semmi sem jött át (alighanem a terem egyik legjobb helyéről, a középerkély első sorából hallgatva). Szinte az volt az érzésem, hogy nem csak a második tételben, de az egész műben szordinóval játszik a zenekar, a zongorista pedig ezt egyáltalán nem bánja.

Egy ilyen előadásnak tíz éve örültem volna: minden pontos volt, az utolsó pult is egyszerre játszott az elsővel, nem voltak nagy gikszerek még a fúvósoknál sem (kicsik igen). Csak mostanában nem ehhez vagyok szokva. Sokkal inkább ahhoz, ahogy a második részben muzsikált az együttes, Sosztakovics X. szimfóniájában. Itt minden szólam jól hallatszott külön-külön is, káprázatosan precíz szólókat is hallhattunk – külön kiemelném a fagott humorát –, szép színeket fúvósoktól, vonósoktól, ám ha kellett, szándékosan bumfordi, úttörőzenekari hangzást is. Már az első hangoknál lenyűgözött a mélyvonós szín, és később sem kellett csalódnom. Sosztakovics monumentális műve a fejből dirigáló Varga kezei alatt logikusan és érthetően szólalt meg, a részletek finomságaira is ügyelt, és a záró tuttiban sem massza, hanem egy nagyszerű zenekar szólt. Nem puszta formalitásnak, hanem megérdemelt dicséretnek tűnt, amikor a karmester mindenkit külön-külön állított fel a taps alatt.

És itt be is fejezhetném, mondván: a Sosztakovics a nagyobb feladat, és a Beethovenben sem történt nagyobb baj, ami meg nem jó, azt toljuk a vendégekre. De ha nem illik is, akkor is bevallom: szerintem Beethovent jól játszani nehezebb; nekem Beethoven fontosabb, mint Sosztakovics, és a Nemzeti Filharmonikusok is, mint Fliter vagy Varga. A teremről nem is beszélve. Okoskodni sem akarok, mit kellene tenni a kamrákkal, az ülésrenddel, esetleg a zongora fedelével, ehhez jobban ért az, akinek ez a dolga. Az én feladatom, úgy érzem, annyi, hogy rögzítsem, mit hallok és mit nem hallok. Április 8-án este jól hallottam Sosztakovics X. szimfóniájának kimagasló, és rosszul Beethoven Esz-dúr zongoraversenyének közepes előadását.

2005. április 8. Nermzeti Hangversenyterem; a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny, op. 73; Sosztakovics: X. szimfónia, op. 93; km.: Ingrid Fliter (zongora); vez.: Gilbert Varga

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.