Rolla János közel negyven évig állt a Liszt Ferenc Kamarazenekar élén, számtalanszor megfordult Pannonhalmán, az utóbbi években újra tanít a Zeneakadémián és zenél is a növendékekkel.
Sokat jár Pannonhalmára, de a Partitúra forgatásán éppen nem tudott jelen lenni, miért?
Szívem csücske Pannonhalma, igazán boldoggá tett, hogy a Partitúra stábja ellátogatott oda. Sajnáltam, hogy nem lehettem ott én is, de a zeneakadémiai felvételikről nem tudtam elszabadulni, pedig szívesen találkoztam volna a műsor vezetőivel is.
Batta Andrással többéves szakmai kapcsolat köt össze, Miklósa Erikával pedig rengeteget dolgoztunk együtt, például Pannonhalmán, koncerteken és a lemezfelvételek alkalmával.
Erika egészen különleges énekesnő, ő tényleg egy őstehetség, fantasztikus vele együtt zenélni. Olyanfajta természetesség árad belőle, ami nagyon ritka, nem csak abszolút közvetlen és kedves, de zeneileg is lehet vele kommunikálni, ami nagyon fontos dolog.
Ez mit jelent?
Elfogadja a hangszeresek hozzáállását a műhöz. Nála nem fordulhat elő, hogy öncélúan kilép a zenei keretekből a szerző szándéka ellenében. Erika ilyen szempontból is tökéletes kamarazene-partner, és hát egy fantasztikus hang.
Batta András, Miklósa Erika és Dejcsics Konrád OSB, pannonhalmi bencés szerzetes, tanár, kulturális igazgató a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)
Az Ön pannonhalmi fellépései hogyan indultak?
A '70-es években, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral elkezdtünk komolyabban hanglemezfelvételeket készíteni, akkor az egyik legfontosabb helyszín a Pannonhalmi Főpátság Boldogasszony-kápolnája volt. Ez egy rendkívül kellemes akusztikájú hely, és ráadásul egy olyan barokk orgonája van, ami párját ritkítja. Akkoriban a nagy bazilikába még be se lehetett olyan egyszerűen menni, sokkal szigorúbb szabályaik voltak, hölgyeknek például tilos volt a bejárás. Főleg Bach-kantátákat vettünk fel, meg pl. a János-passiót – a miliőhöz illő felvételeket készítettünk.
Már azt megelőzően is legendásak voltak ezek a körülmények, azért találtak rá?
Nem mi találtunk rá, hanem annak idején a Hungaroton keresett alkalmas helyeket, hiszen a Rottenbiller utcai stúdió a mai napig módfelett barátságtalan, nincs benne semmi inspiráló.
Meglehetősen sok felvételt készítettünk ezért Pannonhalmán.
Aztán eltelt jó pár év, amikor is sikerült Pesten az Olasz Intézetet stúdióvá átépíteni, és ettől kezdve ott készültek a felvételeink. De körülbelül huszonkét évvel ezelőtt visszataláltunk Pannonhalmára, akkoriban hozták létre, az Apátság alapítójára, Szent Mártonra emlékezve a novemberi Szent Márton napokat, ezeken az ünnepségeken pedig mi mindig felléptünk a zenekarral.
Ezek a koncertek már a Pannonhalmi Bazilikában zajlottak, nagyon szerettük, ott is fölvettünk számos darabot. Megjelent egy hat CD-s válogatás album is a pannonhalmi anyagainkból. Több mint két évtizeden keresztül jártunk oda, aztán amikor három éve átadtam a stafétabotot a Liszt Ferenc Kamarazenekarban, akkor Pannonhalma – talán megszokásból vagy szeretetből – továbbra is ragaszkodott a személyemhez. Ekkor beajánlottam a fiatal Anima Musicae Kamarazenekart, de voltam a Győri Filharmonikusokkal is ott.
Tavaly megkaptam ezt a csodálatos szobrot, a Szent Márton-díjat.
Hihetetlen jó volt mindig is a kapcsolatom az atyákkal, Várszegi Asztrik volt főapáttal testi-lelki jó barátok voltunk, más alkalmakkor is működtünk együtt, például szomorú közös kötelességünk volt Göncz Árpád temetésének szervezése. Asztrik, azt hiszem, az általam ismert egyházi személyiségek közül az egyik, aki a legnyitottabb a világra. Hortobágyi Cirill, aki Asztrik utódja lett, a mi szempontunkból is nagyon jó választás: a kulturális és zenei hagyományok ugyanúgy töretlenül folytatódnak.
Hortobágyi T. Cirill, főapát és Rolla János (Fotó/Forrás: Pannonhalmi Főapátság)
Ezeknek a Szent Márton-napoknak a programját mi alapján alakították ki?
Érdekes volt a dolog, mert nem szóltak bele. Elhangzott ott sokféle mű, Csajkovszkij Firenzei emlék, Schubert Halál és a lányka, vagy kisopera, mint a Dido és Aeneas. Olyan zenéket igyekeztünk kínálni a repertoárunkból, amik népszerűek, nagyon élvezi a közönség is, de azért az egyházi keretek közé is belefér.
A helyi orgonát használtuk szólóhangszernek, ami elég komplikált dolog, mert az orgonaülés az fönt van, mi meg lent ültünk.
Egyházi versenyműveket meg Bach-okat, kantátákat játszottunk például, nagyon soknak az első tétele szinte egy orgonaverseny, azokat föl is vettük akkor a barokk orgonával. Amúgy a székesegyházban a nagy orgonán kívül, ami fönt található, van külön egy hordozható, amit oda lehet a zenekar mellé tolni. Akkora, mint egy sublót, jól lehet használni continuónak, szólóhangszernek is bevált, és sokkal egyszerűbb az együttjáték, mert látjuk egymást, nem kellenek mindenféle technikai trükkök tévékamerával.
Nehéz a távolságot legyőzni, főleg ilyen akusztikában, ahol nagyobb az utózengés, mint általában a koncerttermekben, és az ember nem tudja, hogy most éppen melyik hang szól.
Előfordult az évtizedek során, hogy úgy is ellátogatott Pannonhalmára, hogy nem a koncert szervezésével kapcsolatosan?
Természetesen. Például nem olyan régen voltam a borászatban. Kitűnő boraik vannak, beleszerettünk, én főleg fehérboraikba. Most már egyre jobban betörnek a piacra, és nemcsak ezzel, mindenféle van, pálinkák, levendula, ásványvíz, egyebek.
Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai Pannonhalmán (Fotó/Forrás: Pannonhalmi Főapátság)
Pannonhalmán kívül, a következő hónapokban mikor és hol találkozhatunk önnel?
Sokkal kevesebbet koncertezem, mint egy pár éve, hiszen újra tanítok a Zeneakadémián. Pár évvel ezelőtt, amikor már felmerült, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral való munkámat egy kicsit lejjebb adom - először a külföldi turnékra nem mentem velük - és több időm lett, akkor elvállaltam a kamarazenetanszak-vezetést. Ez tartott egy pár évig, de aztán egy kicsit megingott a lelkesedésem a tanítás ügyében. Valószínűleg én már ilyen maradi vagyok, egy idősebb ember már másképp áll a dolgokhoz, és azok az emlékek, amik engem a Zeneakadémiához kötöttek, hogy az én időmben hihetetlen nagy dolog volt oda bekerülni, ez már megváltozott.
Ez a mai növendékekkel kapcsolatos érzés?
Legfőképpen igen. Voltak olyan csoportok és diákok, akikkel érdemes volt dolgozni és jól éreztem magam, aztán kiröpültek, és maradt az ember olyan kérdések közepette, hogy kellek én? Ezért egy időre abba is hagytam, aztán megbetegedett Devich János tanár úr, kiváló barátom, és megkért, vegyem át addig a tanítványait. De ő sajnos már nem tért vissza a kórházból, így ott ragadtam. Tanítok vonósnégyeseket, szonátákat, triókat, most is van jó pár olyan fiatal, akiken fantasztikus élmény érezni, hogy a zene érdekli őket, nem csak a kredit miatt csinálják. Őmiattuk még tartom magam, és velük ott zenekart is létrehoztam.
A Zeneakadémián több zenekari projekt is van, nagyon tudatos építkezéssel megpróbáljuk összeszedni azokat a gyerekeket, akiket ez tényleg érdekel. Van zenekari tanszak, többféle csapat is: az elsős-másodikosok, a végzősöknek van egy nagy szimfonikus zenekara Ménesi Gergely vezetésével, kitűnő. És közben én egy kicsit becsempészem a kamarazenét a dologba, nagyon személyessé tud válni, hogyha az ember a gyerekeket partnernek tekinti.
Karmester nélkül játszunk, mint régen, egész életemben. Velük játszom, én vagyok a koncertmester, együtt húzzuk, felemelő érzés.
Ez egy különlegesen jó kapcsolat a gyerekekkel, hiszen én is viszem a bőröm a vásárra, nem csak hadonászok, hogy ne így, ne úgy…
Rolla János tanítványaival (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)
Ezek szerint ennek a zenekarnak a koncertjein láthatjuk mostanában?
Igen, a tanév során biztosan. De másokkal ott játszom, ahova hívnak, volt két koncert nemrég az Erkelben, meg játszottam az ELTE zenekarával is. Nem nagyon tervezgetek előre, épp elég annyi, amennyi úgy adódik. A tanítás, ha lelkiismeretesen próbálja az ember csinálni, nagyon időigényes dolog. Óradíjas vagyok ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy egy óra belefér egy órába…
A Partitúra következő adása május 29-én, szerdán este 21.35-kor a Cserehátra kalauzol el a Duna Televízióban.
Az előző adások megnézhetők ide kattintva >>>
Fejléckép: Rolla János (Fotó: Pannonhalmi Főapátság)
hírlevél
