Szokatlan műsor várta a publikumot vasárnap este, hiszen a kizárólag magyar művekből álló összeállítás egyes darabjai között első ránézésre nem sok összefüggést fedezhettünk fel. Erkel Hunyadi nyitánya volt tehát az első darab, amit ráhangolódásképp kaptunk. A zenekar a határozott kezdés után néhány percig mégis bizonytalankodott kissé, míg végre mindenki megtalálta az összhangot. Hallhattunk kiváló fafúvós állásokat, erőteljes rezes játékot, általánosságban sikerült karakteresen megfesteni a jól ismert dallamokat.
Csak ez után jött az első igazi érdekesség, a tizenhárom éves Devich Gergely fellépése Dohnányi Gordonkaversenyének szólójával. Devich már most jelentős eredményeket tudhat magáénak, így kíváncsian vártuk, miként fogja megoldani feladatát egy ilyen nagyméretű hangversenyteremben. Sajnálatos módon csak viszonylag távolról, a második emeletről figyelhettem gesztusait, de még ilyen távlatból is úgy tűnt, hogy az ilyenkor általában jelenlévő izgalom ellenére magabiztosan és meglehetős természetességgel mozgott a pódiumon. Játékának hangjai szerencsére tökéletesen elértek a felsőbb emeletekig is. Nagyon alaposan megtanulta a darabot, magabiztosan uralta a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető szólamot és különösen szépre sikeredett a mű Andante jelzésű középrésze. A zenekar megfelelő kíséretet nyújtott, egyensúlya a szólistával majdnem mindig kitűnő volt, csak néhány sűrűbb szövetű szakasz esetében szorította háttérbe a szólót. Kár, hogy megszólalásai során a zenekar nem igazán tudott kilépni a kíséret szerepköréből, a rövidebb zenekari átvezetőkben nem szólaltak meg kellő szenvedélyességgel, ezért némileg adósak maradtak a darabban rejlő érzelmek közvetítésével.
A szünetben lelkes szavakat hallottam az ifjú muzsikusról - többen "kis művész-zseniként" emlegették -, aki előtt egy jelentős pálya lehetősége áll. Csak remélni tudom, hogy továbbra is a legjobb tanárok foglalkoznak majd vele (jelenleg Antók Zsuzsanna növendéke, akivel interjúnkat itt olvashatják - a szerk.), és továbbra sem elbizakodottságot táplálnak benne, nem kecsegtetik gyors sikerrel, hanem gondos munkával, sok gyakorlással ösztönzik művészi egyéniségének kibontakoztatását. Mindenesetre örvendetes tény, hogy ilyen kitűnő tehetségeink vannak a klasszikus zene területén és bár hasztalan utópia, de a tehetségkutató műsorok dömpingjében fulladozva nagy szükség lenne arra, hogy még szélesebb nyilvánosságot kaphassanak.
A szünet után Csemiczky Miklós Supra firmam petram című misztériumjátéka következett. A szövegkönyvet mindenki kézbe kapta és az előadást megelőzően annak összeállítója, Dr. Korzenszky Richárd tihanyi perjel személyesen tartott bevezetőt. A jól sikerült prológus után - az előadók teljes erőbedobása ellenére - sajnos a mű számomra zeneileg nem töltötte be a szöveg és a téma által támasztott elvárásokat. Bár nem voltam jelen, de a mű 2005-ös bemutatója Tihanyban minden bizonnyal sokkal élményszerűbb lehetett, most azonban nekem leginkább alkalmi kompozíciónak tűnt, bizonyos részek különösen hatottak a koncerttermi környezetben. A Tichon super Bolatin tételben például a szavak deklamációja inkább hatott félelmetesnek, mint sem az apátság megalapítása fölött érzett örömet, vagy büszkeséget megjelenítőnek. A zene mindvégig közérthető - talán túlságosan is az, egyszerű eszközökkel dolgozik, több helyen már-már hatásvadásznak nevezhető, rengetegszer él a filmzene eszközeivel, néhol pedig még könnyebb műfajok felé is kitekintget. A szólista két monológja sem aknázza ki a szöveg lehetőségeit, egy idő után egyhangúvá válik az énekbeszéd, és nem ad túl sok lehetőséget az oratóriumokban egyébként mindig kitűnő Kovács Istvánnak az élményszerű előadásra.
A Galántai táncok - ha csak be nem csúsznak óriási gikszerek - biztos siker, így jó választás egy-egy koncert zárószámának. Itt most szarvashibákról szó sem volt, csak apróbb hiányosságok akadtak, melyeket voltaképp nem is illendő felróni egy ilyen sokszínű program végén. Záborszky Kálmán és együttese méltó módon búcsúzott. A lelkes ünneplés után mindenki mosollyal az arcán indulhatott haza. Talán ez volt a legfontosabb összefüggése a magyar szerzők műveiből álló estnek...
Ismét egy magyar mű: Hidas Frigyes Requiemjének Sanactus, Benedictus tétele a Zuglói Filharmónia előadásában, vezényel Záborszky Kálmán