Klasszikus

Felöltöztetni a lelkünket

2016.12.08. 10:52
Ajánlom
2017. január 7-én hatodik alkalommal, Szimfonikus táncok alcímmel mutatják be a már társadalmi eseményként jegyzett újévi tánckoncertet a Szolnoki Szimfonikusok, amelynek megálmodója Izaki Maszahiro, japán karmester. Az érzékek játékáról, a zene által megnyitott lelki útról és az idei programról kérdeztük.

- Hogyan hat az érzékeinkre az a zene, amikor egy nagy létszámú szimfonikus zenekar szólaltat meg egy melódiát? Miben rejlik ennek a különleges, egyedi hatásnak a titka?

- Egy sportcsarnokban megrendezett koncerten a hallgatóság mindenképpen hatásosabb, izgalmasabb élményre számít, mint egy hangversenyteremben. Hasonló hatásra, mint amit a cirkuszban, vagy akár egy sporteseményen lehet megélni. A színpadon megjelenik egy nagy létszámú zenekar, a kórusok, a táncosok... ez valóban olyan érzés, mintha egy nagy formátumú cirkuszi előadás részese lenne az ember.

Izaki Maszahiro

Izaki Maszahiro

Amikor a koncert kezdetén a közönség meghallja a zenét, látja a felvonuló kórusokat, táncosokat, szembesül azzal a különleges atmoszférával, amit egy ilyen nagyszabású esemény teremt. Ekkor mindenről megfeledkezve adja át magát egy olyan katartikus élménynek, ami abban a pillanatban megfellebbezhetetlenül egyedi és megismételhetetlen. Nem véletlen ez, hiszen a hallgatóság ekkor testközelben, élőben, saját szemével, saját fülével érzékelheti mindazt, ami a színpadon történik több száz szereplő közreműködésével.

- Hogy lehet az, hogy egy-egy tánc, ritmus könnyeket vagy épp álmodozó mosolyt képes csalni az arcunkra?

- Miért hat meg minket a zene és a tánc? Nem tudom erre a választ, de feltételezem, hogy az ok az emberi lények által életre keltett művészetek dinamizmusában keresendő. Az emberek mindig empátiát mutatnak embertársaik érdekes és csodálatos cselekvései iránt. Az empátia fokának függvényében ez néha könnyekhez, máskor mosolyhoz, vagy álmodozáshoz vezet. Ez természetes, hiszen minden, amit emberi lény alkot, emberi érzelmekkel telített.

P1040780

P1040780

- A 2017-es újévi tánckoncerten milyen műsorra számíthatunk?

- A 2017-es újévi tánckoncert repertoárján dinamikusabb és ritmikusabb zeneművek szerepelnek, mint az elmúlt években. Most találkozhat a közönség pár standard darabbal, latin, magyar és angol művekkel, valamint egy picivel egzotikusabb és provokatívabb darabokkal is, mint eddig. Arra számítok, hogy ez a multinacionális zene katartikus élményt jelent majd, és fergeteges hangulatot fog teremteni.

- Idén is közel 300 szereplő működik közre az esemény megvalósításán, táncosok, énekkarok, zenészek. Mikor próbálnak, hogyan érik össze az Ön által megálmodott atmoszféra, mely évről évre visszatérő sikerként söpör végig a közönségen?

- Meglepő módon, csak egyszer próbálunk, éspedig az előadás előtt. Számomra ez mindig maga a csoda. Sajnos a többszöri próba sok munkát, időt és kiadást jelentene a résztvevő együtteseknek, mindez ráadásul az év elején.... És akkor még nem is említettük, hogy minden csoportnak számos saját előadása van a szilvesztert megelőző időszakban. Ebben a nehéz helyzetben mindenki egyénileg készül, a főpróbán összeadjuk tudásunk legjavát, és együttműködünk a cél érdekében. Ez persze nagyfokú professzionalizmust feltételez.

P1040289

P1040289

- Már hat szezonon túl vagyunk, amióta Ön megalkotta a tánckoncert műfaját. Hat teltházas sportcsarnok, hat egymástól merőben más zenei stílus, koreográfiai és művészi megoldás. Hogy tekint vissza az eddigi tánckoncertekre? Mit vár a 2017. évi újévi tánckoncerttől?

- A legnehezebb kérdés számomra az, hogy milyen lesz a következő? Minden eddigi koncertnek megvolt a sajátos, egyedi koncepciója és témája. Ez számomra fő-zeneigazgatóként nagy felelősséget, és nehéz munkát jelentett. Ugyanakkor azt hiszem, hogy az új, érdekes célok kitűzése megakadályozza a modorosság kialakulását és újabb sikerekhez vezet. A különböző tánccsoportokkal és kórusokkal való együttműködés mindig nagy hatással volt rám, és új dolgokra ösztönzött. Bízom benne, hogy a 2017-es újévi tánckoncert is új inspirációkat ad majd számomra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Klasszikus

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Elhunyt Martin Böttcher, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája

A Winnetou-filmek legendás zeneszerzőjét kilencvenegy éves korában, szombatra virradóra érte a halál a schleswig-holsteini Rendsburgban.
Klasszikus ajánló

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus magazin

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus hír

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.
Klasszikus london

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.