Klasszikus

Fenegyerekek egymás közt

2004.01.15. 00:00
Ajánlom
Baj, hogy Varnus Xavért nem lehet úgy fogadni, mint egyszerű műsorgazdát, ha komolyzenei ismeretterjesztésre adja a fejét. Akik gyanakodnak rá, ebben is a blöfföt keresik, akik gyanakvás nélkül utálják, ebben is a megbotránkoztatást, akik pedig szeretik, azok ebben is a játékot, hogy aztán mindjárt meg is bocsássák.

Az MTV hosszú szünet utáni első, az egész magyar televíziós univerzumban pedig egyetlen komolyzenei műsorának indulásában talán tényleg bosszantóan sok volt a körítés és sallang – blöff vagy botránkoztatás –, de erre az utolsó, e heti Utókor Ítéletére, már más is vonatkozik. Nem mintha már egy pillanatra sem bomlana meg zene és anekdota egyensúlya, nem mintha nem volna, akinek Mozart félisteni vetületéből ennyi ne lenne sok, zenei szakkérdésekből ennyi ne lenne kevés. Nem mintha nem volna, aki ne óhajtaná cenzúrázni magát ezt a félistenséget is, hogy ne legyen benne semmi félsátániság (ha már ez az év amúgy is a cenzúra jegyében indul), és ezenképpen tartozzon hozzá kevesebb hálószobatitok, kevesebb bulvárfordulat és sokkal több pátosz, különösen olyan művek említése alkalmából, melyekben a félisten azért mégiscsak Istent keresi. Szóval, most is volt mit a műsornak fölróni, ha mást nem, hát a hosszát. Mert akármilyen szűkszavú volna is műsorgazda-orgonaművészünk, éppen a megvillantott mozarti mélységekhez mérve nevetségesen semmi a néhány percnyi illusztráció, ha zenének és mesének, szexnek és végítéletnek mind bele kell férnie egy bővített televíziós félórába.

És mindez már mégsem akkora baj. A műsor még nem tisztult le, de tisztulóban van, és van egy nem jelentéktelen apróság, ami a hibákat ellensúlyozza. Csak annyi, hogy Varnus Xavér komolyan gondolja. Ha életéről szól, ha pletykalapnak nyilatkozik, ha vadul túlhajtja a hétköznapi őszinteséget, ez sosem biztos. Mozartról viszont úgy tűnik, nem tud másképp beszélni. Csak nagyon komolyan, annak az embernek a lelkesültségével, akinek ez fontos, és aki akarja, hogy másoknak is fontos legyen. Nem nagy eset, hogy zeneművész szereti a zenét. De az igen, hogy a maga számára minden- áron szavakat keressen rá, és e szavakkal egyszerű televíziós közönséget győzködjön, és nem is játékosan, de szinte kétségbeesetten csapongjon egy titokzatos élet horrorba és szerelmi bohózatba illő részletei között, hogy huszonöt perc múlva higgye el a néző, mindez összefügg: és gyors, félelmetes átmenettel néhány taktusnyi Rekviem-szilánkból a zseni igenis megsejthető. Olyan és akkora zseni, amekkorának az orgonaművész és térben-időben távoli tanúságtévői látják, Ingmar Bergmantól Sören Kierkegaardig. Bárki mondhatja, ez a játék akkor is reménytelen és felelőtlen. Csak ismételni lehet: Varnus komolyan gondolja. A komolyság átjön. A komolyság mentség.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Könyv

Feleannyian olvasnak rendszeresen könyvet, mint 15 éve

A Tárki kutatása szerint 2005 óta majdnem megfeleződött a rendszeres könyolvasók száma. Átlagosan 37 könyvet olvasnak évente azok, akik olvasnak.
Vizuál

Október 1-jén indul a Szemrevaló Filmfesztivál

A nyitófilm Burhan Qurbani társadalmi kérdéseket feszegető mozija, az idei Berlinale egyik versenyfilmje, a Berlin, Alexanderplatz lesz.
Vizuál

100 millió dollárért is elkelhet Botticelli portréja a Sotheby's árverésén

Az alkotás egyike az itáliai reneszánsz mester mindössze tucatnyi portréjának, amelyek fennmaradtak.
Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.