Klasszikus

Fény derülhet Beethoven titkára

2015.01.09. 10:50
Ajánlom
Egy kutatás szerint Beethoven szívritmuszavara magyarázhatja egyes műveiben a hirtelen és meglepő ritmusváltásokat.

A Michigani és a Washingtoni Egyetem kutatói - egy kardiológus, egy orvostörténész és egy Beethoven-szakértő zenetudós - a komponista műveinek olyan részleteit vizsgálták, amelyeknek ritmusát inspirálhatta Beethoven szívritmuszavara - ismertette a kutatást a ScienceDaily című tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

"Amikor az ember szívverése egy szívbetegség miatt kiesik a ritmusából, ezt előrejelezhető minták szerint teszi. Úgy véljük, hogy ilyen mintázatokat hallunk Beethoven zenéjében is" - magyarázta Joel Howell, a Michigani Egyetem orvosprofesszora, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók példaképpen az 1825-ben komponált 13., B-dúr vonósnégyes (opus 130) záró Cavatina-tételét említik, amelyben egy ponton a hangnem hirtelen Cisz-dúrra vált, a ritmus pedig zavarodottságot sugall és azt az érzést kelti, mintha valakinek légszomja lenne. Ezt a részt Beethoven a "beklemmt" utasítással látta el, amelynek jelentése - szorítva, szorongatva, szívszorítón - a szívbetegségekre utaló mellkasi nyomásra is utalhat - írták a szerzők, akik szerint e részlet szívritmuszavarral való hasonlatossága félreérthetetlen. További művek részleteiben is hasonló mintákat találtak: ezek közé tartozik a 31., Asz-dúr zongoraszonáta (opus 110), valamint a 26., Esz-dúr "Les adieux/Lebewohl" zongoraszonáta (opus 81a) nyitánya. Beethoven utóbbi művét Bécs 1809-es francia ostroma közben írta.

A szívritmuszavar mellett a komponista számos egyéb feltételezhető betegségéről tudunk, köztük alkoholizmusáról, bél-, máj- és vesebetegségeiről, valamint a leggyakrabban emlegetett süketségéről, amelynek hatására még jobban érzékelhette szívverését - jegyzik meg a szerzők a Perspectives in Biology and Medicine című folyóiratban publikált tanulmányban.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Klasszikus arcus temporum

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze. 
Klasszikus ajánló

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.
Klasszikus interjú

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Klasszikus hír

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.