Klasszikus

Fenyő László Budapesten

2011.01.29. 08:07
Ajánlom
Fenyő László gordonkaművészt, a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának szóló-csellistáját februárban két koncerten is hallhatjuk.

Gordonkaművész, muzsikus szülők gyermeke, 1975-ben született, Debrecenben. 13 évesen, az országos zeneiskolai gordonkaverseny friss győzteseként került a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, az érettségit követően sikerrel felvételizett a Zeneakadémiára. Egy év után a Lübecki Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol David Geringas növendékeként 1997-ben diplomázott. Egy éves zenekari gyakorlatát a Hamburgi Rádiózenekarnál (NDR) töltötte, majd sikerrel pályázta meg az 1956-os emigráns magyar muzsikusok által alapított zenekar, a Philharmonia Hungarica szólócsellista állását. 2001-ben Németország egyik legjobb együtteséhez, a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött. 1991 és 2000 között kilenc versenyen indult, s szinte mindig dobogós helyezést ért el. 1998-ban győzelmet aratott a Magyar Rádió Országos Gordonkaversenyén. A legutóbbi (és egyben legrangosabb) megmérettetésen, 2004 szeptemberében a csellisták talán legrangosabb megmérettetésén, a frankfurti Casals-versenyen diadalmaskodott. 2009 szeptemberétől a Frankfurti Zene- és Képzőművészeti Főiskola (Hochschule für Musik und Darstellende Kunst) gordonka tanszakának docense.

Február 5-i és 7-i hangversenyt is a KONCERT33-MVM Koncertek sorozatban rendezik meg.

A Budapesti Vonósok Haydn-estje

2011. február 5. 19:00 - Festetics-palota

Km.: Fenyő László (gordonka)

Haydn: Esz-dúr szimfónia "A Filozófus", Hob. I:22; D-dúr gordonkaverseny, Hob. VIIb:2; B-dúr szimfónia, Hob. I:16; C-dúr szimfónia "A Szórakozott", Hob. I:60

Fenyő László (gordonka)

2011. február 7. 18:00 - Bartók Emlékház

Km.: Kovalszki Mária (zongora)

Fauré: Elégia; Pillangó; Álom után
Saint-Saëns: Allegro appassionato, op. 43; Hattyú
Debussy: Szonáta
Franck: A-dúr szonáta

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Könyv

Nagy László, a szelíd forradalmár

Száz évvel ezelőtt, 1925. július 17-én született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar költője, Nagy László, aki költészetében összhangba hozta a folklórt és az avantgárdot. 
Vizuál

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Klasszikus ajánló

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Klasszikus ajánló

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus hír

Időtlen dallamok – kortalan élmények a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Kilenc napnyi zenei elmélyülés, találkozás és lelki feltöltődés után július 13-án, vasárnap este ünnepélyesen véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén Johann Sebastian Bach gazdag öröksége köré építette tematikáját.