Klasszikus

Fénypont

2010.06.26. 07:31
Ajánlom
Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet. Meseszép környezetben varázslatos muzsika, páratlan előadók és holdfényes koncert? Például.

A júniusi napforduló, az év legrövidebb éjszakája bűbájos időszak: a tüzet átugorva szerelemre lelhetünk, sőt, a páfrány virágát leszakítva állatok és növények nyelvét is megérthetjük. Arról nem szól a krónika, hogy a fák és virágok vajon mennyire szeretnének velünk beszédbe elegyedni, vagy hogy milyen mértékben értik a mi, emberi nyelvünket, kommunikációs formáinkat, mindenesetre valamilyen szinten reagálnak rá. A június 24-i estén az eisenstadti Esterházy-kastélypark őshonos fenyői és platánfái például elégedetten hajladoztak a világ operacsillagainak koncertje közben.

Elina Garanca, a világhírű lett mezzoszoprán, a kétszeres Echo Klassik- és Midem-díjas művésznő, aki januárban és legközelebb novemberben a New York-i Metropolitanban énekli Carmen szerepét, már másodszor remekelt a Szent Margit-bányai játékok felvezető, ünnepi eseményén. Két éve önálló estet adott az ünnepi játékok megnyitóján, most pedig a Klasszikus világsztárok a kastélyparkban című hangversenyen lépett a közönség elé az Esterházy-kastély szabadtéri színpadán. Egyik partnere - akivel júniusban Valenciában Bizet Carmenjében játszottak együtt - a legendás érzékenységgel rendelkező argentin tenor, Marcelo Alvárez volt. Maga Rost Andrea a Müpa Magazinnak adott korábbi interjújában Alvárez hangjáról így nyilatkozott: „nagyon szép hang, van valami különleges színe, ami csak az övé, és hatalmas érzelmekkel, energiákkal énekel." Bár 2009 januárjában a Müpa-beli koncerten Rost partnere végül Stefano Secco lett, most a kiutazó magyarok is élőben hallhatták Alvárez hangszíneinek gazdagságát. Az est harmadik csillaga a Bécsi Staatsopertől a Covent Gardenen át a Scaláig már mindenütt megfordult Barbara Frittoli volt. Az érett szoprán olyan művészekkel dolgozva csiszolta tehetségét az elmúlt évtizedek során, mint James Levine, Zubin Mehta vagy Sir Colin Davis. E trióhoz és a Karel Mark Chichon vezényelte bécsi Volksoper szimfonikus zenekarához csatlakozott Vladimir Chernov orosz bariton, aki szintén megfordult már a világ legjelentősebb operaszínpadain és tapasztalatát jelenleg a Los Angeles-i UCLA (University of California) professzoraként adja tovább fiatal növendékeinek. Tanítványa lehetne Ekaterina Bakanova is, az az ígéretes tehetség, aki a július 14. és augusztus 29. között rendezett Szent Margit-bányai nyári ünnepi játékokon az Éj Királynőjét alakítja majd.

A 2008-ban felújított bányában idén ugyanis Mozart: A varázsfuvola című operáját mutatják be, Sarastro szerepében a budapesti Wagner-napokról is jól ismert Walter Fink látható. A legkisebbek sem maradnak szórakozás nélkül, hiszen a különleges hangulatú helyszín gyerekszínpadán idén a Jancsi és Juliska című Humperdinck-művet játsszák majd. Aki azonban más műfajok felé kacsingat és meg volt elégedve Leonard Cohen tavalyi, budapesti koncertjével, az is talál magának hallgatnivalót: Cohen ugyanis szeptember 5-én fog játszani a kőfejtő hideg, de cseppet sem rideg, sőt inkább barátságos falai között.

Visszakanyarodva a kastélyhoz: az új szobák kinyitásával bővült kastélyvezetés, a Haydn Explosiv, és a nemrég megnyílt Central Europe Revisited III. című kiállítások további izgalmas kikapcsolódást jelentenek az év további részében, túl a Szent Iván-napi holdfényes és valóban varázslatos éjszakán is.

www.esterhazy.at

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Új társulati tagok és jubiláló munkatársak a Vígszínházban

Díjátadóval és a jövő évad terveivel búcsúztatta a 2020/21-es évadot a Vígszínház társulata. A fennállásának 125. évét ünneplő teátrum vezetősége az eseményen köszöntötte a jövő évadtól társulati tagként ott játszó művészeket, valamint díjazta a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársakat.
Vizuál

Elhunyt Perczel Anna, építész, városvédő

2021. június 13-án elhunyt Perczel Anna az Óvás! Egyesület alapítója, Belső-Erzsébetváros épített és kulturális örökségének védelmezője, a pesti zsidónegyed lelkiismerete - adta hírül facebook oldalán az Óvás! Egyesület.
Vizuál

A megfejthetetlen ember - Nagy Dénes rendező, a Természetes fényről

Sárban úszó táj, sebhelyes kezek, feszítő csend és kiismerhetetlen vidék. Egy magyar honvéd gyalogosegység a mocsaras vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres. A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatkozik be Nagy Dénes első filmje, az Ezüst medve-díjas Természetes fény.
Klasszikus

Barokk muzsikától a dallamos kortárs zenéig - 11 éves az Anima Musicae

A 11 éves Anima Musicae korszakokon átívelő műsorral készül születésnapi koncertjére. Locatelli, Haydn, Dohnányi és Wolf Péter műveivel, valamint Balog József virtuóz zongoraművésszel köszöntik a közönséget és az élet visszatértét június 20-án este, a Nádor Teremben.
Klasszikus

Szabadtéri programokkal indul újra az Óbudai Társaskör

Július 9-én a Budapesti Vonósok háromnapos sorozatával nyit az Óbudai Társaskör, majd koncertekkel és zenés összeállításokkal várja a közönséget az Óbudai Nyár keretében. Vendégük lesz többek közt Bősze Ádám, Dés László és a Sárik Péter Trió.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Nők a zenében

A magyar zenetanárnő, aki generációkat tanított meg szorongás nélkül hegedülni

Havas Kató a saját bőrén tapasztalta meg, milyen káros hatással van egy muzsikusra a szorongás, a megfelelési kényszer és a lámpaláz. Egy balatoni cigányprímás, egy amerikai találkozás és egy majdnem félbeszakadt karrier hatására dolgozta ki hegedűoktatási módszerét, amelynek központi jelszava volt a természetesség, a könnyedség és a belülről fakadó elegancia.
Klasszikus ajánló

Szabadtéri programokkal indul újra az Óbudai Társaskör

Július 9-én a Budapesti Vonósok háromnapos sorozatával nyit az Óbudai Társaskör, majd koncertekkel és zenés összeállításokkal várja a közönséget az Óbudai Nyár keretében. Vendégük lesz többek közt Bősze Ádám, Dés László és a Sárik Péter Trió.
Klasszikus ajánló

Barokk muzsikától a dallamos kortárs zenéig - 11 éves az Anima Musicae

A 11 éves Anima Musicae korszakokon átívelő műsorral készül születésnapi koncertjére. Locatelli, Haydn, Dohnányi és Wolf Péter műveivel, valamint Balog József virtuóz zongoraművésszel köszöntik a közönséget és az élet visszatértét június 20-án este, a Nádor Teremben.
Klasszikus hír

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.
Klasszikus hír

Barokk forgatag – Zenei időutazásra hív a 37. Régi Zenei Napok

Minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok Vácon és Gödöllőn július 3. és 10. között. A műsorban különleges zenei csemegék is helyet kaptak, a professzorok között érkezik Malcolm Bilson és Simon Standage.