Klasszikus

Fesztiváldömping országszerte

2005.06.15. 00:00
Ajánlom
Szinte egymást érik a fesztiválok a szezonban, az Operafesztiváltól a Szigetig a főváros és a nagyobb városok egyaránt otthont adnak kisebb nagyobb rendezvénysorozatoknak. Mindemellett a nagy koncertszervezők még soha ennyi világsztárt nem hívtak meg Budapestre, a nagy csillagok szinte egymásnak adják a kilincset az arénában. Kérdés, elbír-e a piac ennyi hírességet, hiszen nemcsak a nagykoncerteken, hanem a fesztiválprogramokban is egyre több nagy név szerepel a programban.

Nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legnagyobb kulturális eseménye, a Sziget pr-főnöke, Marinka Csaba szerint valóban egyre több sztár érkezik hozzánk, csak június-júliusban tucatnyi világklasszis koncertezik itt, akiknek felléptetésével a szervezők a fesztiválokéval nagyjából azonos célcsoportot szólítják meg, azonban e kör fizetőképességének korlátai miatt nem biztos, hogy teltházasok lesznek a koncertek. A Sziget esetében azonban más a helyzet, kedvezőbb az ár/érték arány, hiszen akár már húszezer forintos elővételben megváltott hetijegyért több mint száz nemzetközi produkciót kínálnak. A Sziget idejére, augusztus 10 és 17-e között Marinka szerint nem is szerveznek rá más koncerteket, hiszen nem nagyon tudnák felvenni a versenyt az árral és a Sziget programkínálatával. Az 1993 óta minden évben megrendezett, nagy hagyományokkal rendelkező soproni Volt Fesztivál szintén nincs veszélyben, hiszen egyedülálló a vidéki rendezvénysorozatok között. Marinka elmondta, hogy idén lényegesen több külföldi fellépőt hívtak meg, egy koncertjegy áráért négy napon át, tizenöt helyszínen kétszáz zenekart és Dj-t hallgathatnak meg a Volton az érdeklődők. A 2005-ös Volt Fesztiválra 200 millió forintot költ a Sziget Iroda, a tavalyelőtti 25 ezres látogatószám után tavaly már 32 ezren voltak, idén a tervek szerint 40 ezret várnak. A Sziget esetében ugyancsak jelentősen megnövelték a büdzsét, 350 millió forintot költenek többet a rendezvényre, mint tavaly, összesen 1,8 milliárd forintot. Ez azonban - az időjárás miatt - nagy rizikó is, hiszen a költségvetés 60%-át jegybevételből kell produkálniuk. Csak a nagy sztárok gázsija félmilliárdot visz el az összköltségvetésből. Tavaly egy hét alatt 369 ezer szigetelőt regisztráltak, idén legalább 400 ezer érdeklődővel számolnak az egy hét alatt. Idén a Nagyszínpadra kétszer annyit költenek mint tavaly, a világzenei helyszínre is másfélszeres a költés, de a többi nemzetközi nagyhelyszínen is megnövelték a költségvetést – mondta Marinka. A kínálatnak nem is tudnak ellenállni a szigetelők, elővételben eddig például kétszer annyi külföldi váltotta meg a hetijegyét, mint a 2004-es esztendő azonos időszakában. A Sziget pr-főnöke szerint az ország nincs elmaradva a nemzetközi trendtől, országszerte egymást érik a fesztiválok a legkisebbtől a legnagyobbig, a Szigetig.

A nyári rendezvénynaptár leközelebbi nagy fővárosi programsorozata június 21-én a Zene Ünnepe lesz, melynek Petőfi Csarnokbeli, Zeneakadémiabeli, Margitszigeti és Vörösmarty téri, Liszt Ferenc téri, az Operett Színház előtti programjaira már szombaton ráhangolódhatunk a Hídünnepen. Június 18-án ugyanis a Lánchídon lép fel a a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb acid jazz együttese, az osztrák Count Basic. Afőváros még egy búcsúval is kedveskedik lakóinak, a Budapesti Búcsú június 25-26-ig várja programokkal az érdeklődőket.

A vidéki fesztiválok legnagyobbjának a Volt fesztivál ígérkezik Sopronban, július 6-9-ig. A rendezvényre a nemzetközi nagyságok mellett a hazai könnyűzenei élet nagyjai várhatók, fellép a Nyers, a Kispál és borz, a Korai Öröm és a Sziámi együttes, a Quimby együttesből ismert Varga Líviusz zenakara, a Kutya vacsorája lép fel, nem beszélve az Anima Sound Systemről. Fővárosunk egész nyári művészeti programját meghatározza a Budafest Nyári Opera- és Balettfesztivál, amely július első napjával veszi kezdetét.Három helyszínen, a Bazilika előtti Szent István téren, a Magyar Állami Operaházban és a Hilton szálló Dominikánus udvarában lesznek az előadások. A Dominikánus udvar opera-és balettelőadások, dzsessz-, latin zenei és klezmerkoncertek helyszíne (júl. 2-30.), a Szent István tér nagyzenekari hangversenyeké (júl. 4-30.), az Operaház pedig világhírű előadók közreműködésével zajló nagyszabású operaelőadásoké (aug. 4-19). A Budapest Parádé egynapos dj őrületet augusztus 27-én zárja a nyarat a legalább 50 kamionból álló konvojt várhatunk a Felvonulási térre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Videó: Kelemen Barnabásék totyogó kisbabája már az apját kíséri zongorán!

Ma este kezdődik a Fesztiválakadémia. "Elkezdődtek a próbák!" - írta Kokas Katalin, és közzétett egy videót, amelyen a férje a kislányukkal zenél.
Klasszikus magazin

Nem csak Ravel álmodta zenekarra az Egy kiállítás képeit

Sőt, még csak nem a századforduló zenéjének zenekari virtuóza volt az első, hanem egy orosz Rimszkij-Korszakov tanítvány.
Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.