Klasszikus

Fesztiválkórust alapítottak a Pannon Filharmonikusok

2015.10.01. 17:05
Megosztom
A kórus december 16-án, a Kodály Központban mutatkozik be a közönségnek, a tagokat még keresik.

A Dobos László akusztikus, zenei rendező és Vass András karmester művészeti vezetésével működő, a kultúráért felelős államtitkárság és a pécsi városvezetés támogatását is élvező fesztiválkórus létrehozásának célja egy, a filharmonikusok kijelölt hangversenyein fellépő, a zenekar minőségi igényével összhangban működő egyedi formáció meghonosítása. Az első körben harminckettő, majd negyvennyolc tagú fesztiválkórus a Pannon Filharmonikusok hangversenyeihez igazodó próbarenddel és a zenekar szakmaiságához méltó zenei elvárásokkal dolgozik majd és december 16-án, a Kodály Központban mutatkozik be a közönségnek.

Dobos László és Vass András

Dobos László és Vass András

Horváth Zsolt, a filharmonikusok igazgatója a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón szólt arról, hogy a zenekarral fellépő vendégkórusokra eddig évente 3-4 millió forintot költöttek. A fesztiválkórus ennek a duplájába kerül, de jelentős előrelépést várnak tőle az összeszokottságot és a hangversenyek minőségét illetően, s további előny, hogy az új formáció tovább színesíti, gazdagítja a pécsi kóruséletet.

A művészeti vezetés magas színvonalú, saját hangzáskultúrával rendelkező fesztiválkórus felépítésére törekszik, amellyel szemben elvárás a barokk és a bécsi klasszikus repertoárnak a szövegkiejtésben, az artikulációban, zenei tagolásban, a hangzásban egyaránt érvényesülő stílusos megszólaltatása. A törekvések között szerepel a barokk és a klasszikus zene értelmezését célzó új lehetőségek feltárása, elsajátítása, valamint olyan letisztult, a stílusnak megfelelő kórushangzás kialakítása, amely a régi zenére jellemző lendületet, virtuozitást, frissességet, továbbá a markáns zenei karaktereket sem nélkülözi.

A tagok sorába azokat a 14. életévüket betöltött kóristákat várják, akik a kórus céljaival egyetértve a Pannon Filharmonikusok zenés produkcióinak részesévé kívánnak válni, motiváltak kimagasló kórusprodukciók létrehozásában, és megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek. Felvételt nyerni a művészeti vezetők előtt történő meghallgatáson lehet. Az október végi esemény kötelező és választható zenei anyagáról bővebb információ a filharmonikusok weboldalán, a www.pfz.hu/fesztivalkorus címen olvasható.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a fesztiválkórus megalapítását a filharmonikusok elmúlt tíz évben tapasztalt fejlődése is indokolta, amelynek eredményeként a szakma a zenekart kategóriájában az ország négy legjobb együttese között tartja számon. A Pannon Filharmonikusok rendszeresen fellépnek Budapesten és külföldön is, repertoárjuk rendkívül széles, a régi zenei mellett kortárs műveket is gyakran játszanak - jegyezte meg. Az államtitkár kitért rá, hogy várhatóan október közepén a kormány elé kerül az a Modern városok programmal összhangban készült előterjesztés, amelynek elfogadásával az állam az eddigi támogatás többszörösével járulhat hozzá a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pannon Filharmonikusok működtetéséhez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.