Klasszikus

Fesztiválzenekar: ötféle bérlet, különleges program

2007.04.24. 00:00
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar menedzsmentje "erős" évadot jelentett be a sajtónak kedden. A 2007/2008-as szezonban folytatják sorozataikat, sőt, két újat is indítanak, műsoraik többségét háromszor játsszák, felváltva a Nemzeti Hangversenyteremben és a Zeneakadémián, illetve egyet szombat délutánonként. Vidéken is számos fellépésük lesz, s emellett 14 országba kaptak meghívást. S velük búcsúzik a pódiumtól Pauk György.

Vonzó dolog a profizmus. Különösen, ha ez a profizmus egyszerre jelenti azt, hogy egy művészeti együttes kiváló, sőt világszínvonalú produkciót nyújt a színpadon, és ehhez méltón fordul a média, s a közönség felé is. Hat nappal a bérletárusítás megkezdése előtt részletesen beszámoltak a következő szezonról, amelyet egyébként szeptember 9-én kezdenek a Budapesti Mahler Ünneppel a Nemzeti Hangversenyteremben. E koncerten, miként a legtöbb előadáson Fischer Iván zeneigazgató vezényli az együttest, ami megnyugtató hír azoknak, akik esetleg aggódtak volna, hogy a Kossuth-díjas karmester legfrissebb felkérése (a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lesz 2008 őszétől) miatt esetleg több időt tölt távol a zenekarától.

Mellesleg a sajtótájékoztatón csak virtuálisan volt jelen Fischer Iván, aki videó üzenettel köszöntötte az egybegyűlteket, mondván: "mindig nagy ünnep, amikor meghirdethetjük azokat a terveket, amin olyan sokat dolgoztunk". Megtudtuk, hogy a karmester épp Berlinben dolgozik a Filharmonikusokkal, ahol pont arra a Richard Strauss bemutatóra készülnek (József-legenda), amelyet a napokban adott ki a Budapesti Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal a Channel Classic. A karmester két dologra hívta még föl a figyelmet, arra a tényre, hogy miközben nagy külföldi zenekarok panaszkodnak a közönség csökkenése miatt, a Fesztiválzenekar közönsége folyamatosan növekszik, illetve arra, ami ebből is következik, aki bérletet szeretne, minél hamarabb vegye meg, mert elfogy. Majd bemutatta azt a két szólistát, akitől egy kis ízelítőt kaptunk a Kogart házban a sajtótájékoztatón magunk is. Mind Kádár István (hegedű), mind Fejérvári Zsolt (nagybőgő) azok közé tartozik, akik a zenekari tagok számára kiírt Végh Sándor versenyen győztek, utóbbi kétszer is, s természetesen szólistaként a Haydn-Mozart sorozatban fel is lépnek. Ezt követően Körner Tamás, a zenekar menedzser-igazgatója szemelgélt az évad eseményeiből. Nem volt könnyű dolga, hiszen számos koncert közül kellett kiemeljen néhányat. Két névre tett, Radu Lupura és Pauk Györgyre. Az előbbi, meglátása szerint az egyik legnagyobb élő zongoraművész, aki három hangversenyen is fellép Fischer Iván vezénylete mellett a BFZ-vel, a másik pedig az a Londonban élő hegedűművész, aki 2007. december 26-27-28-án Budapesten búcsúzik a koncertezéstől.

Rajtuk kívül - s ez már a programfüzetből, illetve Váradi Júlia sajtóanyagából derül ki - a nemzetközi zenei élet számos kiválósága lép fel a zenekarral Budapesten, többek közt Schiff András, Alexander Toradze, Pinchas Steinberg, Miah Persson, Gerd Albrecht, Renaud Capucon, Leonidas Kavakos, Perényi Miklós és Yefim Bronfman. A Budapesti Mahler Ünnepen dalestet ad a világhírű amerikai bariton, Thomas Hampson és magyarországi bemutatóként elhangzik a cseh Viktor Ullmann Atlantisz császára című operája, amelyet a fiatal szerző a theresienstadti koncentrációs táborban írt. Jó hír, hogy folytatódnak a Haydn-Mozart zenekari koncertek, s a gyerekek kakaókoncertjei is, amelyet immár exportáltak is, legutóbb Amszterdamban és Washingtonban adtak ilyen koncertet az ifjaknak - kakaó nélkül. S új sorozat is indul "Kamarazenei remekművek" és "Fúvós ritkaságok" címmel.

A Budapesti Fesztiválzenekar a fővárosi koncertek mellett vidéken is megmutatja magát, lesz koncertjük Pécsett, Győrben, Miskolcon és Székesfehérvárott is. És persze a nagyvilágban is számos felkérést kaptak. Fischer Iván együttese jövőre három földrész tizennégy országának nagyvárosaiba kapott meghívást, köztük New Yorkba, Londonba, Párizsba, Bécsbe, Shanghaiba, Amszterdamba, Brüsszelbe, Münchenbe és Prágába. A zenekar a 2007/2008-os évadra ötféle bérletet hirdet meg, ezek április 30-tól a BFZ titkárságán és az interneten (www.bfz.hu), május 2-tól pedig az ismert jegyirodákban vásárolhatók meg. Körner Tamás megismételte, amit a tájékoztató elején Fischer Iván is mondott, vigyázat, a bérletek hamar elfogynak, aki biztosra szeretne menni, minél előbb vegye meg. A 30-i dátum ugyan munkaszüneti nap, de nem tévedés, a nagyközönség ettől kezdve vásárolhat a bérletekből (a támogatók, szponzorok picit korábban, de ez érthető).

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.