Klasszikus

Fiatal csellisták versenyeznek Várpalotán

2019.10.31. 10:50
Ajánlom
Idén 23 országból érkeznek a fiatal muzsikusok a David Popper Nemzetközi Csellóversenyre, amelyet november 11. és 15. között rendeznek Várpalotán.

A zenei versenyen 75 csellista, a 9-23 éves korosztály tagjai öt korcsoportban, két fordulóban mérik össze tudásukat. A megmérettetésre többek között Kínából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Brazíliából, a Fülöp-szigetekről és Malajziából érkeznek a versenyzők - mondta el Szili Gabriella versenyigazgató. Minden korcsoportban kötelező egy Popper-etűd, a második fordulóban pedig egy másik Popper-darab, de a verseny kiírása a zeneirodalom több korszakát felöleli, hiszen Bach-szólószvitnek, versenymű-tételnek és barokk szonátának is meg kell szólalnia.

Komoly felkészültséget kíván a verseny

- mondta.

A hét tagú nemzetközi zsűri elnöke Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, professzor emeritus, tagja Bellyeiné Horváth Györgyi gordonkatanár, Mérei Tamás gordonkaművész, Susan Moses, Li Kang Ho, Matias de Oliveira Pinto és Zdzislaw Lapinski csellóprofesszorok lesznek.

A kétévenként megtartott csellóverseny a 19. századi cseh gordonkaművészről, a Magyar Királyi Zeneakadémia tanáráról kapta a nevét. A nemzetközi verseny fő támogatója Várpalota Város Önkormányzata.

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Kapcsolódó

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

7+1 idézet a 70 éves Perényi Miklóstól/ról

7+1 idézet a 70 éves Perényi Miklóstól/ról

Január 5-én ünnepelte 70. születésnapját Perényi Miklós, akinek a neve szinonimává vált a csellóval a magyar nyelvben. A híresen csendes művész nem szeret szavakban beszélni, viszont a zenével mindent el tud mondani. Most mégis szavakat gyűjtöttünk tőle – illetve róla.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Végre nem egymásról, hanem egymással” – szakmai fórumot tartottak a színházcsinálók

Maratoni, többórás fórumot tartottak a színházcsinálók az Eötvös10-ben, csaknem 60 előadóművészeti és közművelődési szervezet részvételével zajlott az első széleskörű szakmai egyeztető fórum.
Vizuál

Még egy hónapig lehet megcsodálni az első kínai császár agyagkatonáit a Szépművészetiben

A tervezett, május 25-i záráshoz képest három héttel tovább, június 14-ig látogatható a világ leghíresebb régészeti leleteinek egyikét, a kínai terrakotta hadsereget és az első kínai császár korát fókuszba helyező nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban.
Színház

„Az is érti, aki nem nézi a feliratot” – magyar színészek szerepelnek a Burgtheater legújabb bemutatójában

Császi Ádám Háromezer számozott darab című filmje Tallinnban mutatkozott be 2022-ben, a bécsi Burgtheater később felkérte a magyar rendezőt, hogy adaptálja színpadra a művet. A folyamatban több magyar színész is részt vett – Kazári Andrást kérdeztük.
Klasszikus

Schönberg monumentális műve az Operaházban hallható

Az Erkel Színházban aratott nagy közönség- és kritikai siker után a Magyar Állami Operaházban is bemutatkozik Arnold Schönberg Gurre-dalok című oratóriuma május 24-én.
Plusz

Ruhákkal segítik fiatalabb pályatársaikat az énekesek

A Kolonits Klára kezdeményezésére létrejött akcióban már nem használt fellépőruháikat ajánlhatják fel az énekesek, amelyekből tanulmányaikat folytató vagy pályakezdő fiatal művészek válogathatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kakaókoncerttel és hangszerkóstolóval vár a BFZ ingyenes családi napja

Gyermeknapon, május 31-én rendezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar Zenei vásár és családi nap című ingyenes rendezvényét. Az eseménynek idén is az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park ad otthont – 10:30-tól egészen 18 óráig várják a család minden tagját.
Klasszikus ajánló

A múlt századforduló magyar kamarazenéje a Régi Zeneakadémián

Ábrahám Márta és Borbély László május 23-án 11 órakor a Régi Zeneakadémia koncerttermében Dohnányi és Hubay hegedű-zongora duóival elevenítik fel a korszakot.
Klasszikus ajánló

Schönberg monumentális műve az Operaházban hallható

Az Erkel Színházban aratott nagy közönség- és kritikai siker után a Magyar Állami Operaházban is bemutatkozik Arnold Schönberg Gurre-dalok című oratóriuma május 24-én.
Klasszikus ajánló

Gondoltál már arra, milyen élményt nyújt a Bach család tagjainak zenéje egyetlen estén?

Az Anno Sacri – Barokk estek című sorozatban május 16-án a Bach család különböző nemzedékeinek zenéje csendül fel a Mátyás-templomban. A hangversenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, Énekkarát és Gyermekkórusát Dinyés Soma vezényli.
Klasszikus ajánló

Koncerttel emlékeznek Kistétényi Melindára születésének századik évfordulója alkalmából

Május 26-án a Nádor teremben tartott emlékkoncerttel idézik fel a 20. század egyik legjelentősebb zenészének-zenepedagógusának munkásságát. Az ingyenes hangverseny előtt a Józsefvárosi Önkormányzat emléktáblát is avat Kistétényi Melinda egykori lakóházán.