Klasszikus

Fiatal művészek koncerteznek a fehérvárcsurgói Echo Nyári Akadémián

2024.06.24. 11:05
Ajánlom
Július 14-től 21-ig várják a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba. Az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész – egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára hívja a fiatal hegedűsöket, brácsásokat, csellistákat és zongoristákat, esténként pedig koncertekkel, neves előadóművészekkel örvendeztetik meg a zeneszerető közönséget.

A Károlyi-kastély tágas termeiben az elmúlt nyolc év folyamán már kialakult az oktatási rend: minden nap reggeltől délutánig hangszeres órákat tartanak: idén Varga Oszkár hegedűművész és Ludmány Dénes brácsaművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tanít. A vonós kurzusokon Dani Imre zongoraművész közreműködik. A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és itt gyakran a tanáraikkal is együtt játszhatnak.

A nyári akadémia egyik fontos alapelve, hogy mindenki játszhasson koncerten.

Aki késznek érzi a produkcióját, a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat. Az idei nyári akadémiára is a világ számos pontjáról érkeznek a résztvevők.

Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei nyolc órakor kezdődnek. A nyitóhangversenyen a nyári akadémia tanárai képnek fel, Schumann és Brahms zongoranégyeseivel. Július 16-án francia kamarazenei estet ad Debussy, Poulenc és Franck műveivel Maria Trepashko és az Echo Nyári Akadémia egykori hallgatója, Farkas Botond. 17-én délután Fazekas Gergely zenetörténész tart előadást Popzene a 19. században címmel, az esti koncerten pedig Fülei Balázs előadással egybekötött zongoraestjét hallgathatják meg Grieg és Bartók népzenei ihletésű műveiből. Július 17-én a Korinda Zenekar lép fel, új lemezükből is ízelítőt adnak, a koncert után tánctanítás is lesz.

Július 19-én 18 órakor a világhírű magyar gitárművész, Csáki András koncertjét hallgathatják az érdeklődők, 22 órakor pedig Szalai András cimbalomművész Fülei Balázzsal éjszakai koncerten játszanak válogatást Liszt Ferenc kései műveiből cimbalom-zongora átdolgozásban. Július 18-án és 19-én délután három órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzusokon résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja. Az Echo Nyári Akadémia zárókoncertjét július 20-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja majd össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.

„A koncertek és a hangszeres órák mellett az együtt töltött idő és az inspiráló beszélgetések adják az Echo Nyári Akadémia lényegét.

A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól.

Az Echo Nyári Akadémia minden programja és előadása nyilvános, egész héten át szeretettel várjuk az érdeklődőket. Aki idelátogat, megtapasztalhatja a közös alkotás inspiráló erejét!” – mondta el az esemény kapcsán Fülei Balázs művészeti vezető.

További információ a fesztiválról és a kurzusokról itt érhető el. >>>

Fejléckép: Koncert az Echo Nyári Akadémián (fotó/forrás: Mudra László / Echo Nyári Akadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.