Klasszikus

Fiatal muzsikusaink nemzetközi sikere

2009.04.24. 00:00
Ajánlom
Hétfőn ért véget Gdansk-ban az 5. Nemzetközi Johannes Brahms Kamarazenei Verseny, melyen egyedüli magyar résztvevőként a Tallián András, Nagy Ibolya és Szabó Ferenc János alkotta Trio Duecento Corde is indult, és második helyezést ért el. Első díjat nem adtak ki.

A Trio Duecento Corde

A kétfordulós megmérettetésre tíz ország zongorástriói jelentkeztek, legnagyobb számban lengyel és orosz együttesek. A szaktekintélyekből álló nemzetközi zsűri első díjat nem adott ki, viszont a második díj egy lengyel, egy cseh és a magyar zongorás trió között oszlott meg. Az ifjú magyar muzsikusok az értékes díj mellé két koncertmeghívást is kaptak a Lengyel Filharmónia, valamint a Gdansk-i Zenei Fesztivál különdíjaként. Sok pihenő nem vár rájuk a verseny után sem, ugyanis április 26-án és 27-én a Florestan Trio londoni mesterkurzusán vesznek részt. Itthon legközelebb május 29-én, a budapesti Bartók Béla Emlékházban lehet őket hallani hangversenyen. A Trio Duecento Corde jelenleg a graz-i Kunstuniversität kamarazenei Master képzésén vesz részt prof. Chia Chou (Parnassus Trio) irányításával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.