Klasszikus

Fiatal zenészek, jelentkezzetek az Európai Unió Ifjúsági Zenekarába!

2017.10.09. 13:50
Ajánlom
Elindult a jelentkezési időszak az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) 2018-as évadára. A zenekar 16 és 26 év közötti (1991. január 1. és 2001. december 31. között született) fiatal zenészek jelentkezését várja.

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát az Egyesült Királyságban alapították 1978-ban azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben meghallgatásokat tartanak az EU valamennyi országában, hogy betöltsék a legfeljebb 140 helyet. A bekerülő tagoknak is minden évben új meghallgatáson kell részt venniük, hiszen minden évben akadhat náluk tehetségesebb. A bekerülőknek a zenekar lehetőséget nyújt arra, hogy neves hangszer-tanárokkal dolgozzanak együtt, és világhírű karmesterekkel és szólistákkal lépjenek fel a világ nagy koncerttermeiben.

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara. (Kattints a képre a poszter megtekintéséhez!)

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara. (Kattints a képre a poszter megtekintéséhez!)

A turnékat megelőzi egy-egy kéthetes próbaidőszak, amikor a zenészek a nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak a vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival. Ezután következik a legfeljebb 10 koncertből álló turné. A koncertkörút repertoárjának előkészítésén túl a próbaidőszak alkalmat kínál a kamarazenélésre, sportolásra és egyéb szabadidős és társasági tevékenységekre, hogy a zenészek igazán jól érezzék magukat a soknemzetiségű környezetben végzett munka során.

Az EUYO tagjai nem részesülnek díjazásban, de az oktatást, utazást és a szállást teljes ellátással díjmentesen biztosítják nekik. A tagfelvétel magyarországi lebonyolítása a Kreatív Európa Iroda felügyelete alá tartozik.

A kitöltött és aláírt jelentkezési lapokat szkennelve legkésőbb 2017. október 30-ig várjuk az [email protected] e-mail címre. A jelentkezési lap innen tölthető le. A meghallgatásra 2017. november 18-19-én (szombaton és vasárnap) kerül sor a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.