Létezik-e közép-európai identitás? A Design Terminál immár harmadik alkalommal meghirdetett Gombold újra! elnevezésű kortárs öltözéktervezési pályázata ezt a kérdést is feszegeti, a válaszokat pedig most is a fiatal divattervezőktől várják. Ennek aktualitását az adja, hogy idén Magyarország tölti be a Visegrádi Négyek elnöki tisztjét, így a kiírás szerint a magyar mellett a cseh, a lengyel és a szlovák kulturális értékek által ihletett munkákkal lehet pályázni. Ács Zoltán, a Design Terminál kreatív igazgatója azt is elmondja, pontosan kik, mivel és meddig pályázhatnak a 2013-as Gombold újrára, de arról is szólt, hogy a tavalyihoz képest milyen újításokat eszközöltek a díjazás tekintetében.
A Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar, amely értékteremtő munkájáért 2000-ben Magyar Örökség díjban, 2011-ben pedig Nemzeti Ifjúsági Zenekar címben részesült, újszerű kezdeményezést mutat be, melynek megvalósítása - Kodály Zoltán szellemében - például szolgálhat az egész ország számára. A Zuglói Filharmónia tevékenysége a kezdetektől a fiatalokra irányult, részben a zeneoktatás, részben sokféle kulturális programja révén. Bebizonyosodott, hogy az értékes zene, illetve értékes művészet, annak kisugárzása, belső rendje ma is hat. Komplex művészeti programsorozat keretében Zugló valamennyi iskolását, több mint tízezer fiatalt invitálnak egy tartalmas, ismeretterjesztő kulturális programra a Zuglói Zeneházba. Egy nap alatt három 40 perces programot játszanak, amelyek között, a szünetekben cserélhet helyet a közönség, így hat napon keresztül összesen 18 koncertre várják a fiatalokat. A márciusi programban megidézik az 1848-as forradalom napját és annak előestéjét: zenei környezetbe helyezik a szcenikus feldolgozást, bevonva az óvodás és iskoláskorú gyerekeket is az előadásba. Záborszky Kálmán Liszt-díjas karnagy, a Zuglói Filharmónia művészeti vezetője a zenekarnak adományozott elismerés és egy német vendégszereplés mellett e komplex közönségnevelési programról mesél.
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére február 10-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.