Klasszikus

Fidelio Klasszik: Adonyi, Harsányi, Lukács

2012.06.28. 09:28
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának június 30-i adásában egyebek mellett szó lesz még az Erkel Társaság új vezetéséről és a London 2012 Fesztiválról is.

Mint arról már korábbi adásainkban is beszámoltunk, a pesti belváros szívében április 11-én megnyílt egy új kulturális központ: a Rózsavölgyi Szalon és Művészkávéház. A tavaszi évad során csaknem félszáz előadással, koncertekkel, irodalmi estekkel, gyerekprogramokkal, kiállításokkal várták a nagyérdeműt a rendezvényterem régi-új falai között. A sikeres nyitószezonról és az őszi folytatásról a Rózsavölgyi Szalon és Művészkávéház sajtófőnökével, Adonyi Adriennel beszélgettünk.

Több mint két évtizede a nyári hónapokban is gazdag kulturális programkínálat várja az érdeklődőket az Óbudai Társaskör kertjében és a Kiscelli Múzeum udvarán. Idén sincs ez másként, ugyanis színházi előadásokat, komolyzenei és jazzkoncerteket, valamint egy népszerű vígoperát, Donizetti Don Pasquale című darabját is láthatja, hallhatja a közönség a nyár folyamán. A programokról az Óbudai Társaskör igazgatónője, Harsányi Mária mesélt.

Bizonyára akad olyan hallgatónk, aki jól emlékszik még arra, hogy néhány héttel ezelőtt Baráti Kristóf arról beszélt a Fidelio Klasszik műsorában, hogy második otthonának tekinti a Művészetek Palotáját.  A Liszt-díjas hegedűművész nincs egyedül ezzel az érzésével: Lukács Miklós is hasonlóan vélekedik a Müpával kapcsolatban. A világjáró cimbalomművészt arról kérdeztük, hogyan került ilyen intim viszonyba a budapesti kulturális központtal.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére július 1-jén, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.