Klasszikus

Fidelio Klasszik: Alföldi, Hamar, Pröhle, Sárik

2017.06.23. 14:46
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának legközelebbi adása június 24-én lesz hallható.

Az Armel Opera Festivál idén már tíz éves: mindig is kitűnt a fesztiválok sorából itthon és külföldön egyaránt, hiszen nagyon sajátos a felépítése és a célja is. Az Armel elsősorban operaritkaságokat mutat be, főként kortárs operákat, ráadásul nemzetközi tehetségkutató versennyel is egybekötött az eseménysorozat. Minden évben öt ország új produkciói mutatkoznak be, a zsűri pedig minden alkalommal komplexen értékeli a szereplők kvalitásait: nemcsak énektudásukat, de színészi játékukat is. A verseny során két fordulón keresztül zajlik a válogatás, majd a kiválasztott énekesek egy-egy opera főszerepét éneklik el, még mindig versenyben maradva, hiszen a végső cél – az operabemutatón túl – „A legjobb előadó” díja. Az Armel Opera Festival azonban még ennél is színesebb, hiszen mindemellett kiadványokat, számos színpadi produkciót és hangversenyt is létrehoz.

Alföldi Róbert

Alföldi Róbert (Fotó/Forrás: Horváth Evelin Lina)

Idén tehát tíz éves a fesztivál, és a jubileumi év számos izgalmas eseményt tartogat. Ilyen lesz többek között Rufus Wainwright kanadai-amerikai énekes-szövegíró 2009-es művészoperája, a Prima Donna bemutatója. Az opera egy idősödő díva egy napját mutatja be, ahogyan az utolsó esélyt megragadva, még egyszer szeretné eljátszani egykor hatalmas sikert jelentő szerepét. A kortárs operát Alföldi Róbert rendezi. A színész-rendező a Jubileumi Gálaesten is megjelenik mint házigazda, hiszen az Armel Opera Festivál elmúlt tíz évét ő foglalja össze saját személyes élményein keresztül. Alföldi Róbertet arról is kérdeztük, hogy ennyi operarendezés után, amit az Armel adott neki, mit tart a legszebb és a legnehezebb feladatnak az operában; van-e az operák közt személyes kedvence; de azt is megtudhatjuk, hogy véleménye szerint a kortárs opera mennyire riasztja vagy vonzza a hazai közönséget; illetve mi az Armel Opera Festivál legfőbb értéke.

Hamar Zsolt

Hamar Zsolt (Fotó/Forrás: Óbudai Danubia Zenekar)

A Nemzeti Filharmonikusok önmagában is a minőség garanciája, hiszen kivételes szakmai érzékenységgel, a komolyzene értő és élményszerű tolmácsolásával ejti rabul a közönség szívét. A zenekar a 2017/2018-as évadban az eddigiekhez képest kétszer annyi koncerttel várja az érdeklődő, a klasszikus zenére fogékony közönséget; bérleteiket olyan karmesterekről nevezték el, akik az együttes történelméhez tartoznak, így Kocsis Zoltánról, Ferencsik Jánosról, Lukács Ervinről és Kobajashi Ken-Ichiróról. Hogy milyen szempontok alapján döntöttek az évad programjairól, milyen Eötvös Péterrel és a Müpával közös projektre készül a zenekar a közeljövőben, s milyen művek csendülnek fel az előadásukban idén nyáron, arról Hamar Zsolttal, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatójával beszélgetünk.

A Petőfi Irodalmi Múzeumot 1909-ben alapították, a Petőfi-Jókai ház helyébe lépett akkor. A mai múzeumi épület az egykori Károlyi-palota, ahol nagyon sok különleges történelmi, kulturális esemény zajlott: itt működött például Bártfay László híres irodalmi szalonja; rengeteg elegáns est volt itt, ahol Liszt Ferenc is zongorázott; a pesti főúri közönség imádott itt találkozni az elegáns bálokon. A Károlyi-palota hangulata, az épület kertje a mai napig sok-sok irodalmi eseménynek ad otthont, hiszen a Petőfi Irodalmi Múzeum célja a magyar irodalmi örökség feltárása, a klasszikus és kortárs magyar irodalom közvetítése. A PIM Nyári Fesztiválja is nagyon kedvelt kulturális találkozó, amely idén már 15. alkalommal vár mindenkit az árnyas fák alá. A június 25-én induló eseménysorozat július 14-ig várja a hallgatóságot a zene, a képzőművészet, a színház és az irodalom remekeivel, kiváló művészek társaságában. Prőhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját arról is kérdeztük, hogy egy ilyen, mondhatni kultikussá vált fesztivál szervezése során hogyan, mi alapján állítják össze a programot; van-e tematikája az idei fesztiválnak; illetve mi kapcsolja össze a koncerteket, az irodalmi eseteket és a képzőművészeti eseményeket.

Sárik Péter Trió

Sárik Péter Trió (Fotó/Forrás: Arany-Tóth László)

A nagy sikerű Beethoven és Jazzkívánságműsor lemezek után újra saját szerzeményekből álló anyaggal jelentkezik az idén tízéves Sárik Péter Trió, melynek lemezbemutató koncertjére június 2-án a Budapest Music Centerben került sor. A Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila alkotta trió Jazzkívánságműsor című albuma három éve Fonogram-díjat kapott, Beethoven-műsora tavaly novemberben megtöltötte a Zeneakadémia Nagytermét, készített jazzlemezt gyerekeknek, mely szintén Fonogram-jelölést kapott, valamint számtalan magyar és külföldi művésszel koncertezett együtt. A csapat hű maradt önmagához – az együttes zenéje továbbra is energikus, sokszínű és életigenlő muzsika. Az albumon közreműködő vendégművészekről, a lemezbemutató koncertről, a Beethoven-koncertek fogadtatásáról, valamint a trió külföldi terveiről Sárik Péter jazz-zongoraművész mesél.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. június 25-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.