Klasszikus

Fidelio Klasszik: Alpaslan Ertüngealp és Kun Árpád

2017.06.02. 17:26
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának június 3-i adásában megszólal Csernus Kata gitáros és Kalla Zsuzsa kurátor is.

Szolnok szimfonikus zenekara a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a debreceni Kodály Kórus közreműködésével ismét egy grandiózus projektet, a Szolnok Masterclass névre keresztelt nemzetközi karmester- és karnagykurzust indítja útjára június 6. és 18. között.A kéthetes projekt hatnaposmesterkurzusa során a hallgatók alapos elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, a rendezvényt pedig két nagyszabású gálakoncert zárjajúnius 17-én Szolnokon és július 18-án Budapesten a MOM Kulturális központban.A Kodály Emlékév és a reformáció 500. évfordulója előtt is tisztelgő projektről Alpaslan Ertüngealp művészeti vezetőt, karmestert, zongoraművészt kérdeztük.

Alpaslan Ertüngealp

Alpaslan Ertüngealp (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)

Az elmúlt három hónapban megszokhatták, hogy műsorunkban hétről-hétre bemutattuk önöknek az idei Aegon-díj jelöltjeit. A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is tíz kortárs magyar szerző versengett a 3 millió forint összdíjazású művészeti díj elnyeréséért. A rangos elismerést 2017-ben Krasznahorkai László kapta a Báró Wenckheim hazatér című regényéért. A tízes lista egyik jelöltje, egy korábbi győztes, a 2014-es Aegon-díj nyertese Kun Árpád. A több mint tíz éve Norvégiában élő szerző ezúttal a Megint hazavárunk című művével pályázott az irodalmi elismerésre. Mai, sorozatzáró adásunkban Kun Árpáddal ismerkedhetnek meg, akit telefonon értünk utol munka közben.

Kun Árpád

Kun Árpád (Fotó/Forrás: Fotofenyesgabor)

A 2014-ben alakult, a klasszikus zenét többek között jazzel, reggae-vel és népdalokkal is ötvöző Melodika Project névre keresztelt trió egyedi hangzásvilágával egyre népszerűbb itthon és külföldön egyaránt. A zenekar nemrégiben új albummal jelentkezett, mely a Kaleidoscope nevet kapta – lemezbemutató koncertjükre június 8-án a MOM Kulturális Központban kerül sor. Hogy milyen jelentéstöbblet húzódik meg az albumcím mögött, hogy pontosan mely klasszikus remekművek csendülnek fel mai köntösben a korongon, arról Csernus Katát, a zenekar gitárosát kérdeztük, aki örömmel beszélt a nyári fellépésekről is.

Melodika Project

Melodika Project (Fotó/Forrás: Papp Schneider)

A Petőfi Irodalmi Múzeum Önarckép álarcokban című kiállítása kortárs klasszikusként állítja elénk a kétszáz éve született Arany Jánost. A főhőse személyiségét és életútját is újszerűen bemutató tárlat interaktív felületeinek köszönhetően a látogatók számára személyes élménnyé válhat a költő világával való találkozás. A portrék, illusztrációk, kéziratok és személyes tárgyak mellett Arany János korának képzőművészeti alkotásait is bemutató tárlat főrendezőjével, Kalla Zsuzsával beszélgetünk.

Dr. Kalla Zsuzsa

Dr. Kalla Zsuzsa (Fotó/Forrás: Szecsi Istvan / Fidelio)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. június 4-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Új társulati tagok és jubiláló munkatársak a Vígszínházban

Díjátadóval és a jövő évad terveivel búcsúztatta a 2020/21-es évadot a Vígszínház társulata. A fennállásának 125. évét ünneplő teátrum vezetősége az eseményen köszöntötte a jövő évadtól társulati tagként ott játszó művészeket, valamint díjazta a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársakat.
Vizuál

Elhunyt Perczel Anna, építész, városvédő

2021. június 13-án elhunyt Perczel Anna az Óvás! Egyesület alapítója, Belső-Erzsébetváros épített és kulturális örökségének védelmezője, a pesti zsidónegyed lelkiismerete - adta hírül facebook oldalán az Óvás! Egyesület.
Jazz/World

Elhunyt Winand Gábor zenész

Hosszan tartó betegség után, 57 éves korában elhunyt Winand Gábor fuvolán és zongorán is kiválóan játszó zenész, énekes, tanár és zeneszerző – tudatta Budapest Jazz Club.
Tánc

Ismét élőben játszik a Recirquel Társulat

A Solus Amor című produkcióval nyitja meg kapuit június 25-én a Müpa Fesztivál Színháza. Nem ez lesz az egyetlen újcirkusz-produkció a színházteremben: a trilógia egy másik darabja, a My Land is színre kerül.
Vizuál

A megfejthetetlen ember - Nagy Dénes rendező, a Természetes fényről

Sárban úszó táj, sebhelyes kezek, feszítő csend és kiismerhetetlen vidék. Egy magyar honvéd gyalogosegység a mocsaras vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres. A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatkozik be Nagy Dénes első filmje, az Ezüst medve-díjas Természetes fény.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Nyáresti koncertek Budapest egyik legszebb történelmi emlékhelyén

Nyolc koncert, a szimfonikus zenekarok mellett a 100 Tagú Cigányzenekar és a Budapest Bár fellépése is várja az érdeklődőket a 29. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon július 1. és 29. között.
Klasszikus Nők a zenében

A magyar zenetanárnő, aki generációkat tanított meg szorongás nélkül hegedülni

Havas Kató a saját bőrén tapasztalta meg, milyen káros hatással van egy muzsikusra a szorongás, a megfelelési kényszer és a lámpaláz. Egy balatoni cigányprímás, egy amerikai találkozás és egy majdnem félbeszakadt karrier hatására dolgozta ki hegedűoktatási módszerét, amelynek központi jelszava volt a természetesség, a könnyedség és a belülről fakadó elegancia.
Klasszikus ajánló

Szabadtéri programokkal indul újra az Óbudai Társaskör

Július 9-én a Budapesti Vonósok háromnapos sorozatával nyit az Óbudai Társaskör, majd koncertekkel és zenés összeállításokkal várja a közönséget az Óbudai Nyár keretében. Vendégük lesz többek közt Bősze Ádám, Dés László és a Sárik Péter Trió.
Klasszikus ajánló

Barokk muzsikától a dallamos kortárs zenéig - 11 éves az Anima Musicae

A 11 éves Anima Musicae korszakokon átívelő műsorral készül születésnapi koncertjére. Locatelli, Haydn, Dohnányi és Wolf Péter műveivel, valamint Balog József virtuóz zongoraművésszel köszöntik a közönséget és az élet visszatértét június 20-án este, a Nádor Teremben.
Klasszikus hír

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.