Balázs Elemér, aki dobosként, zeneszerzőként és zenekarvezetőként is meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, idén ünnepli 50. születésnapját és pályájának 30. évfordulóját, mégpedig nem is akárhogyan: szeptember 23-án a MOM Kulturális Központban a hazai jazzélet meghatározó szereplőivel exkluzív nagykoncert keretében idézi fel pályafutása legemlékezetesebb pillanatait. A nemrégiben Szabó Gábor-díjban részesült művésszel, a Balázs Elemér Group névre keresztelt jazzformáció alapítójával a közelgő koncertről, a jazz iránti vonzalmának gyökereiről, hivatásának örömteli pillanatairól, valamint a Balázs Elemér Group sikerének titkáról is beszélgetünk.
A Budapest Bábszínház a kísérletezés és a progresszió jegyében tervezte meg 2017/2018-as évadát. Új játszóhelyet nyit a Vörösmarty utcában, társulata bővül, a közönséget pedig szélesedő korosztályi kínálattal, különleges bemutatókkal és interaktív előadásokkal várja. Az arculatváltásról, az új játszóhelyről és a szeptember 30-án debütáló, Gimesi Dóra A csomótündér című meséjéből készült egyszemélyes előadásról a színház igazgatóhelyettesével, Ellinger Edinával beszélgettünk, akinek idén három előadása is szerepel a Bábszínház műsorán és színészként is játszik a repertoárdarabokban.
Az idén tízéves Armel Opera Fesztivál produkciói a verseny után is szinte minden hónapban kapnak meghívást a világ ismert operaházaiba, játszóhelyeire. A 2016-os Armel Opera Festivalon Eötvös Péter Senza Sangue című operája kapta a „Legjobb produkció díjat”. Az egyfelvonásos előadás a zeneszerző eredeti szándéka szerint egy pszichothriller, amelyet kifejezetten Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című darabjához írt, egyfajta párdarabként. Mindkét operát meghívták Londonba, a Hackney Empire Színházba, ahol szeptember 19-én mutatják be – A kékszakállú herceg várát Nadine Duffaut, a Senza Sangue című operát Alföldi Róbert rendezésében. Mindkét opera az Avignon-i Operaház produkciója, a Pannon Filharmonikusok játszanak, és Eötvös Péter vezényel. Eötvös Pétert, a Senza Sangue című opera zeneszerzőjét és mindkét darab karmesterét arról is kérdezzük, vajon Bartók darabja hányféle síkon értelmezhető ahhoz képest, ahogyan a komponista közel egy évszázada megírta; illetve hogyan inspirálta A kékszakállú herceg vára a Senza Sangue-t dramaturgiai és zenei szempontból.
A zeneterápia pontos szakmai megfogalmazás szerint zenével történő tudatállapot-változás, amely magába foglalja a kedélyállapot, a szociális aktivitás változását, a kliens ún. saját érzelmeinek jobb megértését, egyáltalán: a nem tudatosult lelki tartalmak megélését és feldolgozását. A terapeuta zenei elemekkel, mint a hang, a ritmus, a dallam, a harmónia segíti a kommunikációt, a tanulást, az önkifejezést. A Budapest Music Centerben szeptember 21-én Kozmáné Tóth Viktória, az ország egyik legtapasztaltabb zeneterapeutája tart foglalkozást Csend – Hang – Dallam: osztályos és ambuláns zeneterápiás ellátás a gyermek rehabilitációban címmel. Kozmáné Tóth Viktória zeneterapeutaként autista, megkésett beszédfejlődésű, figyelem- és magatartászavaros, értelmi- és mozgássérült gyerekekkel is foglalkozik. A BMC-ben az érdeklődők betekintést nyerhetnek, hogy hogyan zajlik egy ilyen foglalkozás a gyakorlatban, milyen módszereket használ a szakember az idegrendszer stimulálására, a motorikus funkciók fejlesztésére. Kovács Petrát, az esemény egyik szervezőjét arról is kérdezzük, vajon a zeneterapeuták munkáját mennyire ismeri a szakma, hogyan, mikor kezdték alkalmazni; a kórházi teamek tagjai milyen típusú betegségeknél, tüneteknél, hogyan kapcsolódnak össze; illetve a gyermekek fejlesztése mellett például időskori ellátásban tud-e segíteni a zeneterápia.
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. szeptember 17-án, vasárnap este hét órától kerül sor.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.