Händel Susanna című oratóriumát 1748 nyarán komponálta, és 1749 február 10-én mutatták be a Covent Gardenben, de azóta sem láthatta a nagyközönség itthon, hiszen még soha nem hangzott el. Február 23-án, Händel születésének 333. évfordulóján a Vigadóban csendül fel először a mű Baráth Emőke operaénekessel a címszerepben, Németh Pál vezényletével, a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Barokk Zenekar kíséretével. A Susanna librettóját Newburgh Hamiltonnal tulajdonítják, valójában azonban Moses Mendes írta Dániel könyvének 13. fejezete alapján. A szakirodalomban operaként is szerepel a zenemű, azonban Händel a művét a Soli deo gloria szavakkal zárja, ami azt jelenti, hogy ő maga oratóriumnak szánta. A nagylélegzetű mű különös sorsa egyébként abban is megmutatkozik, hogy az 1749-es bemutató után száz évig nem hangzott fel sehol a világban, majd a komponista halálának 100. évfordulóján Kölnben felcsendült, de újból és újból hosszabb szünetek jellemezték a Susanna bemutatóit. A különleges darab kapcsán Baráth Emőke operaénekestől azt is kérdezzük, hogy mi jelenti az előadásban a nehézséget és a szépséget számára; mennyire népszerű most a nagyvilág operaszínpadain a Susanna; illetve őt magát milyen kapcsolat fűzi az oratóriumokhoz.

Baráth Emőke (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Az Artisjus Irodalmi Nagydíj az elmúlt években az egyik legrangosabb hazai irodalmi elismeréssé vált, s az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotását jutalmazzák vele. Idén immár 13. alkalommal adták át – ezúttal Berkovits György író-szociológus kapta a Magyar látvány című esszékötetéért. Az 1940-ben Orosházán született író esszékötetének tizenhat írása között szerepelnek érdekfeszítő családtörténetek, és többek között olyan témákat is feldolgoz, mint a terrorizmus lélektana; a zajszenny, mint kultúra vagy a tömegkultúra agresszivitása. A címadó Magyar látvány című esszében megelevenedik 150 év magyar történelme, és hat élpolitikusának csúnyán végződő sorsa, s a szerző felteszi a kérdést: mi lesz a most uralkodó hetedikkel? Berkovits György bővebben is mesél a kötetről, és elárulja azt is, hogy mit jelent számára az Artisjus Irodalmi Nagydíj.

Székely Kriszta (Fotó/Forrás: Bíró András)

Igényes zenei anyag, melódiagazdagság, humoros dalszövegek, sodró lendület, szerelmi háromszög, félreértések sokasága – többek között ezekkel kecsegtet a Székely Kriszta rendezésében színre vitt Kékszakáll című Offenbach-operett, amely február 23-án látható első ízben a Budapesti Operettszínházban többek között Boncsér Gergellyel, Dolhai Attilával, Veréb Tamással, Kállay Borival, Szacsvay Lászlóval és Kalocsai Zsuzsával a főbb szerepekben. A szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló, 21. századi elemekkel fűszerezett Offenbach-adaptációról a rendezővel, Székely Krisztával beszélgetünk.

A Kórusok Éjszakája elnevezésű amatőr fesztivál már évek óta nagyon népszerű a fellépő énekegyüttesek és természetesen a budapesti utcákon, tereken összesereglő hallgatóság körében is. A Kórusok Éjszakája szervezője és lelke a Csíkszerda Egyesület, akik úgy érezték, messze még a tavasz, nyár, amikor ki lehet vonulni a balzsamos éjszakába, jó lenne előtte még egy nagyot énekelni, így szervezni kezdték a Kórusok Téli Éjszakáját, amely február 24-én vár mindenkit a Magnet Házba. A hagyományokhoz híven mindenféle műfajban megszólalhatnak a hang szerelmesei, klasszikus, könnyűzene, kortárs, világ- és népzene, vagy akár régizene. Egy a lényeg: az a capella, tehát hangszeres kíséret nélküli előadás. A fesztivált bemutatkozó egyperces énekek nyitják meg a résztvevő kórusoktól, a záróprogram pedig a fesztivál közös dalának, Tóth Árpád Lélektől lélekig című darabjának együttes éneklése lesz, amelyben minden kórus részt vesz. A Kórusok Téli Éjszakája kapcsán Tóth Árpád karnagyot, a Csíkszerda kórus vezetőjét és a fesztivál ötletgazdáját az esemény részleteiről, a legnépszerűbb műfajokról és az éneklés szerepéről is kérdezzük.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.