Október 22-én, Liszt születésnapján nyílik meg újra a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épülete. A szecessziós palota, amely erősen kopott eleganciájával is lenyűgöző oktatási és koncerthelyszín volt néhány évvel ezelőtti bezárásáig, ősztől az 1907-es megnyitót idéző, régi fényében fogadja majd a látogatókat. Az egyetem a felsőfokú zeneművészeti és zenetudományi oktatás mellett Zeneakadémia Koncertközpont néven saját kulturális, koncertszervezési feladatkört is vállal majd a történelmi épületben. Az új Koncertközpont szakemberei Csonka András és Szabó Stein Imre vezetésével arra koncentrálnak, hogy a sokszínűséget megtartva alakítsák ki a Zeneakadémia hangversenyeinek új arculatát. Bár a nagy szimfonikus zenekarok produkcióinak ideális helyszíne továbbra is a Művészetek Palotájának Bartók-terme marad, azért a Liszt Ferenc téren is rendeznek zenekari koncerteket, de nagy hangsúlyt kapnak a kamara- és szólóestek, a jazz-zenének szentelt rendezvények, illetve a Zeneakadémia saját tanáraira és növendékeire támaszkodó hangversenyek is. Batta Andrást, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorát egyebek mellett a Müpával való kapcsolatról is kérdeztük.
A Madison megye hídjai, Robert James Waller nagysikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. Magyarországon először Udvaros Dorottya és László Zsolt kelti életre a felkavaró történetet az Orlai Produkció szervezésében. A szív hídjai címmel két évig tartó egyeztetést követően külön erre az alkalomra készült darab, amelyet Novák Eszter rendezésében mutatnak be június 29-én az Óbudai Társaskörben. Az előadás férfi főszereplőjével, László Zsolttal a javában zajló munkával kapcsolatos várakozásairól és távlati terveiről is beszélgettünk.
Hamarosan indul a Budapesti Nyári Fesztivál ünnepi. 75. évada. A megújult Margitszigeti Szabadtéri Színpadon június 14-én a Verdi & Wagner 200 című koncerttel nyitják meg a nyár egyik legnagyobb kulturális programsorozatát. A fesztivál művészeti stratégiai partnere a Magyar Állami Operaház, amellyel két operát és egy balettet visznek színre idén a Margitszigeten. Az operaház megbízott balettigazgatója, Solymosi Tamás a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egy éve elhunyt Seregi László emléke előtt tisztelegve újítják fel a koreográfus első dramatikus balettjét, a negyven éven át nagy sikerrel játszott Spartacust. A címszerepben a Magyar Nemzeti Balett szólistája, Bakó Máté debütál. Az Operaház másik két produkciójáról, Puccini Pillangókisasszony és Erkel Ferenc István király című darabjának nyári bemutatójáról Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója beszélt.
Az idei ünnepi, 75. Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményét István király halálának 975 éves és szentté avatásának 930 éves évfordulója tiszteletére rendezik. Ez alkalomból szólal meg augusztus 20-án a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Erkel Ferenc utolsó befejezett, István király című operájának koncertszerű előadása. A történelmi hitelességű opera államalapítónk uralkodásának utolsói éveit idézi fel. A főbb szerepekben Bretz Gábor, Wiedemann Bernadett, Balczó Péter, Szegedi Csaba és Bátki Fazekas Zoltán lesz látható. Az esten közreműködik az MR Szimfonikusok és Énekkar Vajda Gergely vezényletével. A nagyszabású produkcióról az Erkel-leszármazott díszlet- és jelmeztervező, Kentaur beszélt a fesztivál sajtótájékoztatóján, ahol az is kiderült, első alkalommal van lehetősége Erkel-operával dolgoznia.
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 26-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.