Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

2018.07.13. 14:45
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.

 

Bérczes László

Bérczes László (Fotó/Forrás: Memlaur Imre)

Idén 11. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivált négy faluban, a dél-baranyai Nagyharsányban, Kisharsányban, Villánykövesden és
Beremenden. Több mint négyszáz program várja a látogatókat július 31. és augusztus 4. között a nyitottság, a kíváncsiság, a személyesség és minőség jegyében. Idén négy díszvendége lesz a fesztiválnak: a zenében Snétberger Ferenc, az irodalomban a Magvető Kiadó, a színházi területről a Sztalker Csoport és a K2 Színház, de számos újdonsággal és ősbemutatóval is készülnek a szervezők és a fesztivál megálmodói, Kiss Mónika, Bérczes László és csapatuk. Kétrészes interjúnkban a színházi és zenei programok mellett a hátrányos helyzetű gyerekekért folytatott vállalásáról is kérdezzük Bérczes László szervezőt, a „mezítlábas” fesztivál egyik megálmodóját. 

A Royal Opera House előadásai rendkívül népszerűek, az operarajongók számára kiemelkedő élményt jelent. Az épület, ahol a Royal Opera House 1892 óta a jelenlegi nevével működik, eredetileg királyi színháznak épült, és London központjában nyílt meg 1732-ben, ám többször is tűzvész pusztította el.A XVII. század óta kápráztatják itt el a közönséget, és ez a rajongás az előadások és az épület iránt a mai napig is él. 1735-ben Händel már egy teljes operaévadot szervezett itt, sőt oratóriumait is itt mutatta be, ha tehette. A Royal Opera House ma a Királyi Opera, a Királyi Balett és az Opera Zenekarának székhelye, és egy folyosó köti össze a Királyi Balettiskolával. Az Operaház fővédnöke Károly wales-i herceg, a Királyi Baletté pedig II. Erzsébet királynő.

A Royal Opera House saját élő közvetítés-sorozatát 2010-ben indította el Nagy-Brittaniában, s négy évvel később már a világ 40 országában, több mint 1500 bemutatóhelyen nézték meg.

A ROH a kezdetektől balettet és operát is elérhetővé tett a közönség számára, mindenhol a világon. A sorozat budapesti elérésében nagyon fontos szerepe van a Pannónia Entertainmentnek, amely az előadásokat minél több helyen szeretné bemutatni Közép-Kelet-Európa legrangosabb művészeti intézményeivel karöltve, így az Uránia Filmszínházzal is, amely ezen a nyáron áriaestekkel várja a hallgatóságot.

Anna Netrebko és Yusif Eyvazov az Erkel Színházban

Anna Netrebko és Yusif Eyvazov az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Berecz Valter)

Július 19-én Anna Netrebko látható, hallható élőben férjével, az azeri Juszif Ejvazovval. Felcsendülnek majd a Turandot, a Macbeth, a Gianni Schicchi híres áriái, az operacsillagokat pedig a Magyar Állami Operaház zenekara kíséri. A Pannónia Entertainment vezetőjét, Elsässer Klaudiát arról is kérdezzük, vajon miért ennyire népszerű egy ilyen típusú operaélmény itthon és a világban; az egyébként megközelíthetetlennek tűnő operacsillagok számára miért fontos, hogy részesei legyenek a közvetítéseknek, és a nyár során milyen áriaesteket láthatunk még az Urániában. 

Ella Fitzgerald a jazz nagyasszonyának tekintett, tizenháromszoros Grammy-díjas énekes népszerűsége napjainkban is töretlen. Ella 1934-ben tűnt fel egy harlemi amatőr tehetségkutató versenyen, ahol eredetileg táncosként tervezett indulni, de meggyőzték, hogy inkább énekesként lépjen fel. 1935-ben elkészült első lemezfelvétele, a Love and Kisses. Később nagyon jellegzetessé váltak az ún. songbookjai – zenekönyvek –, amely lemezeken egy-egy szerző, például Gershwin vagy Cole Porter, Duke Elington dalait dolgozta fel. Az 1996-ban elhunyt énekesnő elmondása szerint:

„Ha énekelek, az érzelmek minden gátlás nélkül törnek elő belőlem úgy, ahogy abban a pillanatban azzal kapcsolatban érzek, amiről éppen énekelek. Néha a szöveg, néha a zene hoz lázba, és ezt az állapotot igyekszem kifejezni. Nekem ez a scat.

Mivel az érzelmeket gyakran már nem tudom szavakba önteni, azok úgy törnek elő belőlem, mint a beszélni nem tudó kisbabákból a sírás.”

A csodálatos művész közel 60 éves pályájának dalai csendülnek fel július 19-én a Fővárosi Állat-és Növénykert Zenés Állatkerti Esték sorozatában, amelyre a Budapest Jazz Orchestra és három díva, Malek Andrea, Náray Erika és Tóth Vera várja a rajongókat. Az állatkerti zenés programok több mint másfél évszázados múltra tekintenek vissza, a koncertsorozatot jelenlegi formájában 2002 óta rendezik meg minden esztendőben. Tóth Verától azt is kérdezzük, mikor találkozott először Ella dalaival; mit szeret tőle hallgatni és mit énekelni; milyen technikai felkészülést igényel a szerdai koncert, mi az, ami Ella Fitzgerald zeneiségében és Tóth Vera világában metszéspont; illetve mit szeret partnerei, Náray Erika és Malek Andrea hangjában.

zae_2018_ella-143154.jpg

Malek Andrea, Náray Erika és Tóth Vera (Fotó/Forrás: Zenés Állatkerti Esték)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2018. július 15-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Klasszikus

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.