Klasszikus

Fidelio Klasszik: Birta Gábor, Béres Ilona

2012.08.24. 11:05
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának augusztus 25-i adásában szó lesz még egyebek mellett az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai sorozatáról is.

Vasárnap indul és szeptember 4-ig tart ebben az évben a Zsidó Nyári Fesztivál. A 15. alkalommal megrendezett kulturális programsorozatot a Liszt Ferenc Kamarazenekar Dohány utcai zsinagógában megtartott hangversenye nyitja. Az esten fellép két fiatal magyar tehetség, Pusker Ágnes és Pusker Júlia, a koncert meglepetésvendége pedig az izraeli csodagyerek, a nyolcéves Yoav Levanon lesz. Szintén a fesztivál nyitónapján a Frankel Leó utcai zsinagógában A Próféták hangja című hangversenyt hallgathatja meg a közönség. A sok szempontból különleges est anyagát Birta Gábor kontratenor állította össze. A fiatal énekművész a koncert zenéjét Händel oratóriumaiból válogatta, de a hőse Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki idén lenne 100 éves.

Ebben a tanévben is folytatódik az Iparművészeti Múzeum Egykor tárgy - egy kortárgy című múzeumpedagógiai sorozata. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében a budapesti intézmény még 2010-ben 50 millió forintos támogatást nyert el erre a programra, amelyet három korosztály, a 3-7 éves korú óvodások, valamint 10-12 és 13-15 éves korú iskolások számára hirdettek meg. A foglalkozásokon - amelyeket kézműves műhelymunka, drámajáték, filmezés és fotózás is színesített - elsősorban hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű gyerekek vettek részt. Még mielőtt az ősszel induló programokról esne szó, arra kértük Koncz Kinga múzeumpedagógust, hogy összegezze az eddigi tapasztalatokat.

Nyári adásainkban már megszokhatták, hogy válogatást nyújtunk az elmúlt félév általunk kiemelkedőnek ítélt, legizgalmasabbnak tartott eseményeiről.  Ez alkalommal sorozatunk utolsó részét hallhatják. Június 28-án és július 5-én este A  Szkalla-lányok című előadásra várta a nézőket az Óbudai Társaskör kertje az Óbudai Nyár keretében. A darab szereplője Béres Ilona és Tordai Teri volt. A száz éve született Örkény István Macskajáték című műve alapján Berényi Gábor által színpadra alkalmazott darab egy olyan feldolgozását láthattunk, amelyben csupán a két főszereplő mondta el, élte meg a Szkalla nővérek híres történetét. Az előadás kapcsán a Kossuth-, Jászai Mari- és Prima-díjas művésznő pályájáról, a fiatal színművészek lehetőségeiről és júniusi, 70. születésnapjáról is mesélt.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 26-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Röhrig Géza karanténban - Élőben New Yorkból

Nyáry Krisztián online sorozata nem ismer országhatárokat. Ezúttal a New Yorkban élő költőt kérdezi arról, mit olvas a kényszerű otthonlét alatt.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Jazz/World

Fonogram-életműdíjat kapott Kovács Kati – Hallgasd meg a nyertes felvételeket!

Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso, a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott online eseményen. Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
Vizuál

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Hangszertár

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Klasszikus hír

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.
Klasszikus interjú

Ha ennek vége, első dolgom találkozni a zenekarommal

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító karmestere azt mondja, hozott a járványhelyzet jót is a rossz mellett. De vannak dolgok, amelyek ne maradjanak így. Például, hogy nem találkozhat a zenekarával.
Klasszikus gyász

Elhunyt Peskó Zoltán világhírű magyar karmester

83 évesen, hosszas betegség után március 31-én elhunyt Peskó Zoltán - tájékoztatta lapunkat a művész családja.
Klasszikus koronavírus

Autókból zenélnek a MÁV Szimfonikusok

Zenészek vezetik a naponta útnak muzsikáló indított autókat.