Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bogányi Gergely és Vágó Bernadett

2016.03.25. 12:14
Ajánlom
A magazinműsor március 26-i adásában hallható lesz még Vincze Balázs, az idén 55 éves Pécsi Balett vezetője.

A Bogányi testvérek – Bence, Bernadett, Clara-Dent, Gergely és Tibor – adnak közös hangversenyt május 15-én a Zeneakadémián, ahol Bach, Haydn, Mozart, Puccini, Purcell, Vivaldi és Weber művei csendülnek fel a neves előadóművészek és az Új Magyar Kamarazenekar előadásában. További különlegesség, hogy Bogányi Gergely az általa megálmodott Bogányi-zongorán játszik ezen a koncerten.

Bogányi Gergely

Bogányi Gergely (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

A Budapesti Operettszínház olyan legendás történelmi személyek alakját is megidézte már egy-egy musicalben, mint például Sissi vagy Mozart, néhány hete pedig Marie Antoinette, a gyűlölt és egyben csodált francia királyné élete bontakozik ki Lévay Szilveszter legújabb munkájában. A hazai és a bécsi közönség által egyaránt kedvelt komponista ezúttal a francia forradalom idején játszódó eseményeket idézi meg, ugyanakkor Marie Antoinette mint anya és mint a szerelmes nő is megjelenik az események sodrásában, egészen új értelmezést adva ezzel több évszázados megítélésének. Marie Antoinette szerepét két csodálatos énekesnő kapta Kerényi Gábor Miklós rendezésében. Polyák Lilla és Vágó Bernadett alakítását élvezheti a közönség, akik mellett olyan énekesnek is színpadra lépnek, mint Vágó Zsuzsi, Homonnay Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt és Gubik Petra. Vágó Bernadettet többek között arról is kérdeztük, hogyan készült Marie Antoinette szerepére; mi az, amit elutasít a karakterében és mi az, amit megszeretett benne; melyek a kedvenc duettjei a darabban és melyik a számára legmeghatóbb, legfelemelőbb jelenet és persze azt is, hogy a történelmi adalékok, amelyek nem feltétlenül közismertek, hogyan befolyásolták a történetszövést.

Vágó Bernadett

Vágó Bernadett (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Az idén 55 éves Pécsi Balett, Magyarország első modern balett együttese a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként 1960-ban alakult Eck Imre Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész vezetésével. Eck Imre 1960-ban történt műhelyalapítása és munkássága meghatározó a magyar táncművészet történetében: a mai ember problémáinak, morális kétségeinek, érzelmi amplitúdóinak táncszínpadi megvalósítása legnagyobb újítása. 2005. augusztus 1-től a Pécsi Balett igazgatója Vincze Balázs Harangozó-díjas táncművész. Művészi koncepciójának legfontosabb eleme a fiataloknak szóló művek létrehozása, táncszerető közönség felnevelése. Az 55. születésnap megünneplésére ősbemutatókkal, sanghaji és budapesti vendégszereplésekkel, illetve könyvkiadvánnyal készül a Pécsi Balett. Kétrészes interjúnkból megtudhatjuk, hogy mit képvisel a Pécsi Balett balett-életben és a magyar kultúrában általában; inkább az Eck Imre által behozott újítások jellemzik vagy törekszenek a klasszikus irányzat megmutatására is; kik voltak azok az emblematikus előadók, előadások, akik ma is meghatározóak, és hogyan készül az együttes az 55. születésnapra itthon és külföldön.

Vincze Balázs - Pécsi Balett

Vincze Balázs - Pécsi Balett (Fotó/Forrás: Marsalkó Péter)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére március 27-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.