Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bolyki, Hollerung, Zsuráfszky

2016.08.05. 17:12
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának augusztus 6-i adásában hallható lesz még Hsin-Ni Liu zongoraművész és Tóth Vera énekesnő.

A Kaposfest idén nyáron hetedik alkalommal varázsolja el a zenerajongókat. Sokan úgy járnak vissza a fesztiválra, mintha hazamennének, és már jó előre, tavasszal megveszik a jegyeket a legkeresettebb előadásokra. Kaposvár, amely egyébként is egy gyönyörű kis sziget Somogyban, a Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál idejére még inkább díszbe öltözik, és a város legszebb helyeit, tereit, épületeit adja át a klasszikus zene nyugalmának. Augusztus 13. és 19. között azonban hagyományos nemcsak a klasszikus zene remekművei hangzanak el, de számos kiegészítő program: Stradivari-kiállítás, sakkparti, műismertetők, esténként cigányzenei koncert is várja a nyári fesztiválozásban megfáradt közönséget. Bolyki Györgyöt, a Kaposfest igazgatóját kérdeztük.

Kaposfest

Kaposfest (Fotó/Forrás: Kálló Péter)

A Budafoki Dohnányi Zenekar a hazai zenei élet meghatározó szereplője, minden évben számos, több művészeti ágat ötvöző produkciót is színpadra állít. Hollerung Gábor 1993 óta a Budafoki Dohnányi Zenekar karnagya és művészeti vezetője. A Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, Liszt-díjjal és érdemes művész címmel is elismert népszerű karmester emellett a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője is. Az észak-magyarországi régió kulturális, turisztikai és bor-gasztronómiai komplexitást kínáló nagyszabású nyári rendezvénysorozata idén augusztus 12. és 21. között látogatható. A kulturális rendezvények mellett a vendégek kipróbálhatják Zemplén egyéb turisztikai kínálatát is, remek éttermekben kóstolhatják a táj jellegzetes ételeit, borait. Két éve, 2014-ben a Zempléni Fesztiválhoz kapcsolódva indította el a Budafoki Dohnányi Zenekar nyári Zenekari Akadémiáját, amit az a meggyőződés hívott életre, hogy a zenekari munka alapja egy sokrétű zenei és emberi együttműködés, amelyet igazán a zenei képzés egyik szintjén sem lehet elsajátítani. Egyedülálló lehetőséget kínál konzervatóriumban tanulóknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak, pályakezdő hangszereseknek, hogy betekintést nyerhessenek ebbe a műhelymunkába, és megismerhessék a zenekari muzsikus életpálya szépségét. 

Hollerung Gábor

Hollerung Gábor

A jelenleg is zajló Táncbazár programsorozaton a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is képviselteti magát a Várkert Bazárban. Többek közt a folklór táncok világába is elkalauzolják a látogatókat, a részletekről Zsuráfszky Zoltánnal a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjével beszélgetünk.

Zsuráfszky Zoltán

Zsuráfszky Zoltán (Fotó/Forrás: Váradi Levente)

A Fidelio Klasszikus, Opera és Jazz Színpada idén is várja a közönséget a Sziget Fesztiválon augusztus 12-16. között. Az Óbudai Danubia Zenekar, az Operaház művészei, az Armel Operafesztivál produkciói és a Talamba Ütőegyüttes mellett holland kórus, jazz zenekarok és eg Prokofiev-unoka, Gabriel Prokofjev is fellép a színpadon. Hsin-Ni Liu augusztus 16-án lép fel a Fidelio színpadán a Sziget Fesztiválon. A fesztivál klasszikus zenét kedvelő közönsége Schumann-, Beethoven- és Ravel-műveket hallhat a tajvani születésű, Magyarországon élő zongoraművésznőtől.

Hsin-Ni Liu

Hsin-Ni Liu

A Jazzy Fesztivál immár hagyományosan ősszel, évkezdő hangolásként várja a látogatókat három napos maratoni buliján, ezúttal is a MOM Kulturális Központban és a MOM Csarnokban. A hatodik Jazzy Fesztivál idén szeptemberben is a jazz élet legkülönbözőbb területeiről hívta meg sztárvendégeit, mint például Candy Dulfer, Geszti Péter és a Jazz+ Az, Szt Martin és a Random Trip All Stars, amely számos hazai jazz zenész örömzenélésével varázsolja el a látogatókat: köztük Fábián Juli, Dés László, Barabás Lőrinc, Tátrai Tibor és Tóth Vera. Tóth Vera neve több, mint egy évtizede minden jazz rajongó számára hívószó, bár az énekesnő műfaji sokszínűsége is közismert. Hangja azonban annyiféle lehetőséget rejt, hogy szinte minden dalíró szívesen ír számára dalt, és ő maga is kipróbál új és új stílusokat, bár kedvenc big bandjének továbbra is a Budapest Jazz Orchestrát tartja.

Tóth Vera

Tóth Vera (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 7-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.