Klasszikus

Fidelio Klasszik: Csaba Péter és Kiss Imre

2016.10.14. 10:19
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának október 15-i adásában hallható lesz még Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője és Bosznai Tibor, a Hadik alapítója, művészeti vezetője is.

Különleges koncertekkel teli programot kínál a MÁV Szimfonikus Zenekar az új évadban – immár kilenc bérletsorozat 44 koncertje között válogathatnak az érdeklődők. Jesús López-Cobos, Mark Gorenstein, Kobayashi Ken-Ichiro, Nobuko Imai, Jean-Efflam Bavouzet, Kirill Troussov, Ránki Dezső, Frankl Péter, Hamar Zsolt, Várdai István, Onczay Csaba, Komlósi Ildikó – csak néhány a neves vendégművészek közül. A programokról a MÁV Szimfonikusokkal ötödik szezonját kezdő Csaba Péter karmestert, művészeti vezetőt kérdeztük, aki beszélt arról is, hogy hogyan érintette őket a hír, miszerint elveszik tőlük azt a Múzeum utcai próbatermet, a Károlyi-palotát, amelyben a MÁV Szimfonikus Zenekar 65 éve próbál.

Csaba Péter

Csaba Péter (Fotó/Forrás: MÁV Szimfonikusok)

A Hadik, a legendás irodalmi kávéház, ahol Kosztolányi, Karinthy, Babits Mihály és József Attila is szívesen időzött, a századforduló elején nyitott, egészen pontosan 1906-tól már látogatták, de 1910-től vált törzshellyé a budapesti művészélet számára. Így ír róla Karinthy Márton: „Ott volt mindenki, aki fontos. Ott volt mindenki, aki számít. Ott volt általában mindenki. Ott volt Aranka, a királynő udvarhölgyeivel, Devecseriné Guthi Erzsébettel, Kondor Líviával és Klug Bözsivel. Ott volt Karinthy, a főisten az udvartartásával. Ott volt a sakk-kör elnöke, aki azonos volt Karinthyval és az eszperantók magyarországi elnöke, aki szintén ő volt. De általában mindenki ott volt. Mindenki, aki számít. És ezek mind egyszerre beszéltek.” Nos, ez ma sincs másként. A néhány éve újraindított kávéház mára irodalmi szalonnal, jazz estekkel, ínyenc menüvel és a '20-as évek hangulatával várja a közönségét. A hat év alatt rengeteg ötlet valósult meg és még számos várat magára. Erről is és az idelátogatókról is mesél  Bosznai Tibor  alapító, művészeti vezető.

Hadik Kávéház

Hadik Kávéház

Izgalmas kiállítással ünnepli fennállásának ötvenedik évét a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A tárlaton megismerhetjük az intézmény történetét, valamint a gyűjteményeiben őrzött különleges tárgyakat is. Az ötven kiállítási tárgy bemutatja a múzeumhoz kötődő legfontosabb személyeket, és ízelítőt kínál a legsikeresebb kiállítások közül. A látogatók megtekinthetik többek között Görgei Artúr Franck kávé számláját, valamint a tizenegymillió-ötszázezredik Hubertusos üveget. Hogy miket még, arról Kiss Imrét, a múzeum igazgatóját kérdeztük.

A Maladype Színház a dadaizmus 100 éves évfordulója alkalmából Matei Vișniec Dada Cabaret című darabját mutatja be Farkas Gábor Gábriel zenekarával koprodukcióban a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, október 20-án az Átrium Film-Színházban. Színház és zene kivételesen izgalmas egyvelege, Matei Vişniec látomásos abszurdja keveredik a barokk falzettek, a mozgalmi dalok, a német kabarék, a francia sanzonok, az orfeumok és varieték világával. A zeneileg, vizuálisan és nyelvezetében is különleges produkcióban a Maladype színészei – Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota és Tankó Erika – együtt játszanak Kútvölgyi Erzsébettel, akit Lenin szerepében láthat a közönség. A dadaizmus lényege a játékosság, a nyelvek keveredése, a verbális és non-verbális jelek furcsa együttállása – mindez kezdetek óta a Maladype Színház és a szerző forma- és stílusvilágának is sajátja. Az előadás zenei vezetője Farkas Gábor Gábriel, aki a darab egyik kulcsfiguráját, Monsieur Dadát is alakítja. Az esten a szereplők több minőségben – színészként, énekesként, zenészként – is megmutatkoznak. Az előadás kapcsán a rendezővel, a Maladype Színház művészeti vezetőjével, Balázs Zoltánnal beszélgettünk többek között arról, hogy mitől különleges és szerethető Vișniec írói világa, és hogyan járja körbe, milyen színházi eszközökkel teszi izgalmassá a Maladype Társulat az avantgárd művészeti mozgalom, azaz a dadaizmus vetületeit.

Balázs Zoltán 01

Balázs Zoltán 01

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére október 16-án, vasárnap este hét órától kerül sor. 

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.