Klasszikus

Fidelio Klasszik: Csalog Gábor, Miklósa Erika

2012.02.16. 09:01
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának február 18-i adásában megszólal még Héja Domonkos, Nagy Adrián, Ókovács Szilveszter, Sebők Monika és Solymosi Tamás is.

Különleges hangulatú Kurtág-est várja a közönséget február 25-én este a Trafóban. A koncerten a Csalog Gábor alapította Ludium együttes előadásában több dalciklus is megszólal. A Ludium együttesben az elmúlt tíz-tizenöt év kiemelkedő zeneakadémiai növendékei foglalnak helyet. A szakmai irányításban Csalog Gábor mellett immár Kemenes András zongoraművész is részt vesz.

Az immár több mint öt éve koncertező, komoly- és jazz-zenészekből álló Klasszikon formáció február 22-én egy másfél órásra tervezett, 3D show elemeket is felvonultató operaestet ad az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Crossover dimenziók című műsorban a korábbi koncertekhez hasonlóan a muzsikusok a klasszikus és közkedvelt operai dallamokat ötvözik a legkülönfélébb könnyűzenei műfajokkal.  Néhány nappal az ősbemutató előtt a Klasszikon együttes zeneszerzőjével és hangszerelőjével, Nagy Adriánnal, valamint a formáció énekesnőjével, Sebők Monikával beszélgettünk.

Nemzetközi hírű magyar operaénekesek, karmesterek és balettművészek lépnek színpadra február 18-án az ErKell nekünk! című gálaesten. A fellépők honoráriuma, a jegybevétel, valamint az esthez kapcsolódó árverés teljes bevételét az Erkel Színház felújítására és egy új balett-terem kialakítására fordítják. Az est hét részből áll, és hat karmester dirigálja: Dénes István, Héja Domonkos, Kesselyák Gergely, Kovács János, Medveczky Ádám és Stefan Soltész. A fellépők között jelentős számban felvonulnak a fiatalok. Mellettük olyan, már bizonyított művészek lépnek színpadra, mint Lukács Gyöngyi, Kiss B. Atilla, Frankó Tünde, Rácz István, Tokody Ilona, Kertesi Ingrid, Perencz Béla, Sümegi Eszter, Gulyás Dénes, Wiedemann Bernadett vagy Miklósa Erika, aki Ókovács Szilveszter mellett a gála társműsorvezetője lesz. A baletthagyományokat a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei, Bajári Levente, Kozmér Alexandra, Somorjai Enikő és Popova Aleszja képviselik. Az esten sor kerül egy jótékonysági árverésre, melynek tételei közt exkluzív jelmezek, kellékek, képzőművészeti alkotások találhatók. A licit február 13-án kezdődött és február 18-án éjfélig tart. A sajtótájékoztató során megszólalt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, Solymosi Tamás balettigazgató, Miklósa Erika operaénekesnő és Héja Domonkos fő-zeneigazgató.

A nagysikerű Metropolitan-operaközvetítések és balett-vetítések után egy újabb művészeti műfaj jelenik meg az Uránia Nemzeti Filmszínház palettáján. Február 16-án, csütörtökön este a világpremierrel egy időben nézhette meg a budapesti közönség a londoni National Gallery nagyszabású Leonardo da Vinci-kiállítását bemutató, élőben rögzített tárlatvezetését. Többek között olyan híres alkotások láthatók a tárlatban, mint a Sziklás Madonna mindkét változata, a sokáig elveszettnek hitt Salvator Mundi vagy a világ egyik legértékesebb festményeként számon tartott Hölgy hermelinnel. A Leonardo élőben című produkcióról Bakos Edit, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatónője mesélt.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére február 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Jazz/World

Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya a Magyar Kultúra Napján

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Plusz

Két ember, akik a világ legmagasabb fáit fényképezik, hogy unokáik is láthassák őket

Az egyre nagyobb mértékben végrehajtott erdőirtások miatt veszélyben vannak a világ legmagasabb fái. Steven Pearce és Jennifer Sanger elhatározták, hogy lefényképezik őket, hátha észbe kapnak az erdőirtók: hatalmas értéket készülnek elpusztítani.
Klasszikus

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Film

Dokumentumfilm készült Erkel Ferenc Himnuszáról – Nézze meg online, itt!

A Himnusz keletkezéséről készített dokumentumfilmet a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) és az Erkel Ferenc Társaság A Himnusz regényes története címmel, Juhász Annával és Becze Szilviával.
Klasszikus ajánló

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.
Klasszikus ajánló

Valós időben, koncert közben is nézői kérdésekre válaszol Hámori Máté és az ÓDZ

No, persze biztosított a zavartalan zeneélvezet is. Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatában a kulisszák mögé vezet, hogy belülről nézzük meg, hogyan folyik egy zenekari próba, mit csinál egy karmester és hogyan születik meg a koncert.
Klasszikus ajánló

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Klasszikus hír

Bara Hajnal erdélyi zenetanárnak, műfordítónak ítélték az idei Lajtha-díjat

Bara Hajnal erdélyi zenetanár, műfordító érdemelte ki idén a Lajtha-díjat, amelynek jelképes átadása csütörtökön lesz a Lajtha László-emlékkoncerten, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetít.