Klasszikus

Fidelio Klasszik: Csányi Sándor személyes vallomásai

2018.09.14. 13:40
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása szeptember 15-én lesz hallható a 92.1-en Csányi Sándorral, Jászay Tamással, Szabó Dénessel és Szakcsi Jr.-ral.

Csányi Sándor Jászai Mari díjas színész szeptember 21-én önálló esttel jelentkezik Vallomások zárt ajtók mögött címmel a MOM-ban. Emlékek, történetek, személyes vallomások – mindez interaktív módon, a közönséggel bensőséges kapcsolatot alakítva. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntettet, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes Művész a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 2001-ben a Krétakör Színházhoz csatlakozott. 2002 és 2012 között a Radnóti Miklós Színház tagja, színházi szerepei mellett számos sikeres magyar filmben látható. 2012 és 2018 között a Thália Színház tagja, művészeti vezetője. A közelgő önálló est kapcsán azt is kérdezzük tőle, mit tart a legfontosabbnak a közönséggel való kapcsolatában; mennyire látják őt olyannak, amilyen, és mennyire kényszeríthetik be szerepek, imidzsépítés egy bizonyos arculatba; kiket szeret olvasni és hallgatni, mi az, ami a leginkább inspirálja; mit szeret ellenállhatatlanul a szakmájában, és mi az, amit a mai napig nehezen visel. Azt is megtudhatjuk, hogy az est mennyire spontán, illetve mi az, amit mindenképpen szeretne elmondani.

Csányi Sándor - Csak színház és más semmi

Csányi Sándor - Csak színház és más semmi (Fotó/Forrás: Megafilm)

A 39. Kritikusdíj-átadó gálát szeptember 20-án rendezik meg a Színházi Dramaturgok Céhe és a Színházi Kritikusok Céhe szervezésében, az eseménynek ismét a Budapest Bábszínház ad otthont. Idén 24 színikritikus vett részt a voksolásban, és néhány kategóriában második fordulóra is sor került. Átadatik a színikritikusok 15 kategóriadíja, egy életműdíj, a dramaturgok legjobb új magyar dráma díja és a Koltai Tamás kritikapályázat díja. Az esemény apropóján beszélgetünk a Színházi Kritikusok Céhének elnökségi tagjával, Jászay Tamással.

Sikerekben és fellépésekben korántsem szűkölködik idén a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus: a Szabó Dénes karnagy vezette együttes az egyházi zene és a 20. századi kórusművek kategóriának díjait, valamint a legjobb előadásért járó elismerést és a verseny nagydíját is átvehette egy Dél-Koreában megrendezett nemzetközi kórusversenyen. Alighogy hazaértek, kezdődött is a 12. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus Nyíregyházán, s tartott augusztus 20-ig, szeptembertől pedig minden figyelmüket a következő évadnak szentelik. Hogy hol és kikkel áll színpadra a kórus, milyen érzések kavarogtak az énekkarban a díjeső után, arról Szabó Dénes Kossuth-díjas zenepedagógus-kórusvezetővel mesél.

cantemus gyermekkorus macedonia

Szabó Dénes, a Cantemus kórus karvezetője

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla – Szakcsi Jr. 50. születésnapja alkalmából ünnepi koncertre gyűlik össze a hazai jazzvilág színe-java a MOMKultban október 15-én. Felsorolni is nehéz azoknak a hírességeknek a számát, akikkel együtt játszott. A saját útját járó, kiváló jazz-zongorista friss játékával bátran lehet Junior az 50. születésnapján is, hiszen tagságát a nemzetközi billentyűs elitkommandóban nem méltán nagynevű édesapjának köszönheti, hanem annak, hogy markánsan a saját útját járja, amelyben nem riad meg az újításoktól sem. Az ünnepi koncertre nagyvonalúan válogatta össze zenész-barátait, a hazai jazz színét-javát, gondolva a fiatalabb generációkra is. A művésszel a kerek születésnap és a közelgő koncert apropóján beszélgetünk.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2018. szeptember 16-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.
Klasszikus ajánló

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.