Klasszikus

Fidelio Klasszik: Eötvös, Juronics, Kocsis

2015.11.27. 12:24
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának november 28-i adásában megszólal még Balog József és Kertei Ingrid is Zeneakadémia adventi hangversenye kapcsán.
Eötvös József

Eötvös József (Fotó/Forrás: Ersion 1.00)

Leo Brouwer kubai gitárművész, zeneszerző, karmester áll a december 4. és 6. között tartandó I. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál középpontjában. A fesztiválon mesterkurzusok mellett több koncertet is rendeznek a Zeneakadémián. A fesztivál művészeti vezetője Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia gitár tanszakának vezetője. A gitárművész kitért arra is, hogy a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivált a három évente tartandó Budapesti Nemzetközi Gitárversenyek közötti években szeretnék megrendezni, de miután Leo Brouwer néhány napja lemondta magyarországi látogatását, elsőként ennek okáról és az őt helyettesítő művészek felől érdeklődtünk.

Juronics Tamás

Juronics Tamás (Fotó/Forrás: Szegedi Kortárs Balett)

Moderato Cantabile, Árnyak és vágyak, Catulli Carmina. E három egyfelvonásos mű egy estén lesz látható a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójában lesznek láthatók a Müpa Fesztivál Színházában december 2-án. A kb. 30-35 perces, technikailag egyenként is igen nehéz produkciókat a Szegedi Kortárs Balett 14 táncművésze adja elő. A részletekről a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatójával, Juronics Tamás Kossuth-díjas magyar táncművész-koreográfussal beszélgetünk.

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán

Alig néhány nappal az utolsó budapesti puskalövések eldördülése után éledezni kezdett a főváros zenei élete. 1945 márciusában már előadást tartottak az Operaházban, március 17-én a Zeneakadémián is. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bombázásokat szerencsésen túlélő Akadémián hamarabb rendeztek népbírósági tárgyalásokat. A háború utáni első hangversenyen Ferencsik János dirigálta a Székesfővárosi Zenekart, a majdani Nemzeti Filharmonikus Zenekar elődjét. A legendás koncerteket újrajátszó zeneakadémiai sorozat második estjén, december 5-én a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar eleveníti fel ezt a történelmi pillanatot. Mendelssohn e-moll hegedűversenyének szólóját – amelyet 70 évvel ezelőtt Lengyel Gabriella adott elő – Pusker Júlia szólójával hallhatja a közönség. A koncert előtt 18 órától pódiumbeszélgetésre várja az érdeklődőket Kocsis Zoltán, Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Kerékfy Márton zenetörténész, valamint Czinege Ádám moderátor. A sorozatról Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester mesél.

Kertesi Ingrid

Kertesi Ingrid (Fotó/Forrás: Óbudai Társaskör)

Nem mindennapi koncertnek nyitja meg kapuit a Zeneakadémia december 3-án. Különlegességét az adventi várakozás ihlette műsor alkotja, amelynek egy részét ritkán hallható formában, kiváló művészek és együttesek tolmácsolásában hallhatja a közönség. A koncerten fellép Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Szemere Zita, a Magyar Állami Operaház énekese, Balog József zongoraművész, Zsoldos Bálint zongoraművész, Vásáry André, Magyarország egyetlen férfi szoprán énekese, a Budapest Saxophone Quartet és a Schola Cantorum Budapestiensis kórusa. A repertoáron szerepelnek többek között Bach, Caccini, Liszt Ferenc, Rahmanyinov és Mozart zeneművei. Az est egyik különlegessége Balog József és Zsoldos Bálint közös zongorajátéka lesz, amelyen Csajkovszkij Diótörőjének egyes tételeit adják elő. A fellépő művészek közül Kertesi Ingrid operaénekessel és Balog József zongoraművésszel beszélgetünk.

Balog József (Forrás: NFZ)

Balog József (Forrás: NFZ)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 29-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Jazz/World

Az LGT legjobb számai „csíkosítva” – Itt a Csík Zenekar új lemeze

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.
Színház

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Színház

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.
Jazz/World

Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Egy hárfaművész, egy jazzénekes és elektronikus művész – nem szokványos felállás Debussy zenéjéhez. Új lemezük apropóján Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával beszélgettünk. Mit tanultak egymástól, mennyiben járnak különböző és párhuzamos ösvényeken?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Klasszikus hír

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.
Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Klasszikus Live

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.