Klasszikus

Fidelio Klasszik: Fabényi, Hamar, Hevér

2017.04.07. 12:04
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának április 8-i adásában megszólal még Tóth Krisztinaíró-költő, az idei Aegon-díj női jelöltje.

A Ludwig Múzeumban El nem kötelezett művészet címmel látható tárlat Marinko Sudac gyűjteményén keresztül mutatja be az egykori Jugoszlávia nonkonformista művészeti közegeinek kialakulását. A hatszáz kiállítási tárgy az egykori szovjet szatellitállamok művészeti tevékenységének legfontosabb csoportosulásait is bemutatja. A térség számos művésze egyéni teljesítményével is nemzetközi elismerést érdemelt ki – meséli Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója, aki szerint a tárlat ezen felül az alkotók közötti, egykor alig látható köteléket is felfedi.

Fabényi Júlia

Fabényi Júlia (Fotó/Forrás: Rosta József)

Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester lesz a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatója. Az együttes története 1923-ra nyúlik vissza, amikor Székesfővárosi Zenekar néven megalakult. Bor Dezső, Fricsay Ferenc, Otto Klempeler, Doráti Antal voltak az első nagy dirigensek. 1952-ben a zenekar újjászerveződött Magyar Állami Hangversenyzenekar néven, és Ferencsik János vezette haláláig, akit Kobayashi Ken-Ichiro követett a zeneigazgatói székben, s végül tavalyig a nagy újító, Kocsis Zoltán látta el e tisztséget. Most ismét egy új korszak kezdődik, hiszen a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatója Hamar Zsolt lesz, aki a kilencvenes évek közepén tűnt fel egy nemzetközi karmester versenyen. Hamar jól ismeri nagy elődje, Kocsis Zoltán munkásságát, hiszen közvetlenül mellette dolgozott 1997 óta, mint az akkor még Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere. Vezette a Pannon Filharmonikusokat, sokat dolgozott Zürichben és Hessenben. Most pedig átveszi Kocsis Zoltán örökségét, és a tervek szerint a zenekart is megújítja. Hamar Zsolttól azt is megkérdezzük, vajon mi az, amit a leginkább szeretne hangsúlyozni és továbbvinni abból a különleges életműből, amit Kocsis Zoltán hagyott örökségól; hogyan kívánja elindítani a változást, és a megújulásnak milyen lépcsői vannak; mit tart egyedinek a zenekar hangzásában, hangulatában, s vajon mivel bővíti a repertoárt és a külföldi szereplések körét.

Hamar Zsolt

Hamar Zsolt (Fotó/Forrás: Óbudai Danubia Zenekar)

Kihallgatás? címmel tartott ősbemutatót az Átrium Film-Színház április 4-én 19 órakor. A Dömötör Tamás rendezte, műfaját tekintve film-noir krimi-thriller középpontjában egy rejtélyes gyilkosság áll. Két rendőr, egy pszichológus és egy gyanúsított feszül egymásnak egy szobában, hogy kiderítse, ki a gyilkos; kire, hogyan és mikor vonatkoznak a törvények, s hogy egy elzárt rendőrségi területen mennyit számít az igazság. A főszerepekben Hevér Gábort, Mohai Tamást, Molnár Gusztávot és Thuróczy Szabolcsot láthatják a nézők. Az előadásról a sztárnyomozót megformáló Hevér Gábor színművésszel beszélgetünk.

Hevér Gábor

Hevér Gábor (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)

A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is tíz kortárs magyar szerző versengett a 3 millió forint összdíjazású Aegon Művészeti Díj elnyeréséért. A rangos elismerést 2017-ben Krasznahorkai László vehette át április 5-én a Báró Wenckheim hazatér című regényéért. A tízes lista egyetlen női jelöltje Tóth Krisztina, aki a Világadapter című verseskötetével pályázott a díjra. A kortárs magyar irodalom egyik legolvasottabb alkotójával nemcsak lírai műveiről, hanem a Könyvfesztiválra megjelenő Párducpompa című prózai kötetéről, valamint a napokban debütált Felhőmesék című gyerekkönyvéről is beszélgetünk.

Tóth Krisztina a Cimbora Klubban

Tóth Krisztina a Cimbora Klubban (Fotó/Forrás: Bulla Bea)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. április 9-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.
Színház

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.
Jazz/World

„Lesz még, aki rákérdez a hamisságra?” – Megérkezett Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új klipje

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint úgy döntöttek, hogy a pandémia okán lelassult időben nem egyben adják ki új lemezüket, hanem havonta bemutatnak egy-egy dalt. Íme a legújabb.
Színház

Auksz Éva: Szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok

A Partitúra december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. Itt született a zenés és prózai előadásokban is emlékezetes alakításokat nyújtó Auksz Éva, aki színházi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a Partitúra dunaújvárosi forgatásán, egykori néptáncos fellépéseinek helyszínén, a Bartók Kamaraszínházban, ahol Őze Áron, az intézmény igazgatója vitte körbe a stábot. Auksz Éva ugyanakkor a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy különleges előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd – a korlátozó intézkedések feloldása után.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ferencváros díszpolgára lett Kurtág György

Ferencváros díszpolgára díjat adományozott Kurtág György zeneszerzőnek Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere.
Klasszikus ajánló

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, mivel Ausztriában január 7-ig tilos közönség előtt koncerteket tartani.
Klasszikus ajánló

30. születésnapját ünnepli az Orfeo Zenekar

A zenekar Haydn és Mozart-művekből álló koncerttel ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját 2021. január 19-én a Zeneakadémián.
Klasszikus mvm

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott, ez alkalommal először bárki ingyenesen nyomon követhette az online megrendezett díjátadót és a fiatal zenei géniuszok gálakoncertjét 2020. november 26-án, az mvmjuniorprima.hu oldalon.