Klasszikus

Fidelio Klasszik: Fekete, Harsányi, Kocsis

2013.10.04. 12:07
Ajánlom
A magazinműsor október 5-i adásában szó esik még a Városliget Café & Bár megnyitásáról is.

Nyáron mutatta be az Orlai Produkció a Római vakáció című klasszikus film színpadi változatát Pelsőczy Réka rendezésében. A Szentendrei Teátrumban megtartott premiert követően ősztől a Belvárosi Színházba költözik át az előadás, amelyben Fekete Ernő játssza Gregory Peck legendás szerepét. A hatvan éve filmvászonra vitt történetet néhol zenés-táncos változatában a Katona József Színház művészének partnere a Színikritikusok díjával frissen kitüntetett Tenki Réka. A közös munkáról, a könnyű darab komoly megvalósításáról és a motorozásról is beszélgettünk Fekete Ernővel.

Az Árpád híd tövében régi óbudai hangulatot idéz a Korona tér, Kiskorona utca, Mókus utca által határolt tömb. Három oldalra tekint az Óbudai Társaskör épülete, melynek múltja, mint Óbudáé, a római korig nyúlik vissza. Ezen a középkorban is lakott helyen a 19. században a Koronához és az Oroszlánhoz címzett fogadó és kávéház nyílt. Ezek a falak állnak ma is, amelyeket az 1980-as években értő szemmel és szívvel Korompay Katalin építész feltárt, rekonstruált, újjáteremtett. Az 1988-as átadás óta az Óbudai Társaskör épülete, kertje, minden szeglete kínálja a lehetőséget, hogy életteli események: koncertek, zenés irodalmi estek, kiállítások teremtsenek alkalmat a társas összejövetelre. Kétrészes interjúnkban Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója a Társaskör szerepéről, az intézményhez kötődő zenekarokról és a jubileumi évad eseményeiről is beszámol.

A Nemzeti Filharmonikusok a Daphne és a Capriccio című Richard Strauss-mű után a szerző újabb zenés színpadi alkotását tűzik műsorra. A hallgatag asszonyt világszerte ritkán játsszák; Budapesten 1977-ben a Drezdai Semperoper nagy sikerrel adta elő, magyar produkcióban most először hangzik el. A bemutatót október 10-én tartják a Művészetek Palotájában, az előadás rendezője a nemrég az Operaházban szintén egy Strauss-művel debütáló Anger Ferenc. A Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, a világhírű zongorista-karmester, Kocsis Zoltán nagy vállalkozásba kezdett 2011-ben, amikor elhatározta, hogy színpadra állítja Richard Strauss hét olyan operáját, amelyet Magyarországon még soha játszottak.

A Városligeti Műjégpálya gyönyörűen felújított központi épületében szeptember 26-án hivatalosan is megnyitott a Városligeti Café & Bár. Ez a történelmi környezetbe költöztetett, tradicionális értékeket is bemutató, mégis szerethetően mai kávéház és bár polgári bisztró ételkínálattal és modern háttérzenével várja vendégeit. A hely különlegességei közé tartozik a három féle babkávéból rendelhető frissen pörkölt Liget kávé, az ízletes Tányérhús, valamint az egyedülálló történelmi panoráma. Mindezekről, valamint a Városligettel való kapcsolatáról is kérdeztük Bottyán István projektvezetőt.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére október 6-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.