A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa hatodik zenei maratonján szerepel először magyar zeneszerző: február 3-án tizenegy koncerten hangzanak fel Bartók Béla válogatott kamara-, szimfonikus és vokális művei. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és Fesztivál Színház színpadain a 2013-as maratonon is a legjobb magyar előadóművészek tolmácsolásában hangzanak fel a kiválasztott művek. A Hegedűverseny szólistája Banda Ádám, a III. zongoraversenyé Várjon Dénes, a kiválasztott kórusműveket a világhírű Nyíregyházi Cantemus Kórus énekli Szabó Dénes vezényletével, a Kelemen Kvartett pedig két vonósnégyest játszik. Bartók szóló zongorára írt darabjaiból szintén Várjon Dénes, a Mikrokozmosz-sorozatból pedig - a BFZ két éve indult "Fesztiválzenekar a zeneiskolásokért" programja keretében - fiatal tehetségek adnak ízelítőt. Az együttes Fischer Iván vezényletével a Kékszakállú herceg várát adja elő Kovács Istvánnal és Komlósi Ildikóval a főszerepekben, a Kossuth Szimfóniát és a Táncszvitet pedig a Nemzeti Filharmonikusok, akik első alkalommal csatlakoznak az egésznapos programsorozathoz. Fischer Iván a január 25-i sajtótájékoztatón arról is szólt, miért Bartókra és miért ezekre a művekre esett a választás, s hogy miért olyan fontos Bartók alakjára irányítani a figyelmet.
A fiatal színházi és filmes művészekből álló 011-es Alkotócsoport január 10-én mutatta be Meanwhile in Kansas című előadását a Bárkában Óz, drogok, függőség alcímmel. Radnai Márk, a csoport vezetője, a progresszív-fikciós-dokumentarista-trash kórkép műfaji meghatározású darab rendezője arról is mesél, hogyan fér meg egymással Óz története és a kábítószer-fogyasztás problémájának bemutatása, milyen módon lehet ezt a leghatásosabban bemutatni, és egyáltalán mikor jut ideje a kőszínházi elfoglaltságok mellett együtt dolgozó csapatnak a próbákra.
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére február 3-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.