Klasszikus

Fidelio Klasszik: Hammerstein Judit és Rácz Márton

2013.06.14. 08:15
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő, június 15-i adásában megszólal még Sebestyén Aba és Székely Csaba is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Bányavakság című produkciója kapcsán.

A fővárosban idén tizenegyedik, vidéken pedig kilencedik alkalommal kerül sor június 22-én a magyar kulturális élet legnagyobb tömegeket megmozgató eseményére, a Múzeumok Éjszakájára. A több mint 350 helyszínen zajló programsorozat változatos kínálatával és folyamatosan bővülő felhozatalával minden korosztály számára felejthetetlen kikapcsolódást nyújt. A programokról Hammerstein Juditot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.

Esterházy "Fényes" Miklósnak egykor nem okozott különösebb problémát, hogy a fraknói vár, a kismartoni kastély és számos városi palota fenntartása mellett még egy Versailles fényét idéző, új lakhelyet is építtessen magának a Fertő-tó lápos-mocsaras partvidékén. Ma ezeknek az épületeknek a műemléki gondozása két állam számára is éppen elegendő feladatot jelent, a fertődi kastély felújítása azonban, szerencsére, töretlenül folytatódik. A jelenleg a Forster Központ kezelésében lévő palota helyreállításán túl a voltaképpeni cél az, hogy az épület újra Európa-szerte komoly ranggal bíró kulturális központtá váljon. E törekvéssel összhangban az Eszterházi Vigasságok május 31-től szeptember 15-ig tartó, idei nyári fesztiválját az éppen kétszáznegyven éve, Mária Terézia 1773-as látogatásakor felavatott Marionettszínház átadása nyitotta meg. A korabeli szórakozási formák sokoldalúságához hasonlóan az egész nyáron átívelő Eszterházi Vigasságok rendezői is változatos műsortervet hirdettek meg, amelyről Rácz Márton karmester, a fesztivál művészeti vezetője mesél.

021E056F-0C9A-49EB-A708-60E8E58BD2E7

Sebestyén Aba A térben - Pécsi Országos Színházi Találkozó - 7. nap

Június 15-én este hirdetik ki a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó győzteseit. Idén június 6-án a Kaszás Attila-díj kiosztásával vette kezdetét a seregszemle, amely több mint százötven programot vonultat fel és az előző évekhez hasonlóan idén is két nagy részből tevődik össze. A fő vonalat a versenyben lévő tizenkét előadás alkotja, míg mellette OFF programok színesítik, töltik meg pezsgéssel a várost. Az idei fesztiválra Solténszky Tibor dramaturg, rendező és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogattak. Fejenként több mint 130 hazai és határon túli magyar színházi előadást tekintett meg, melyeket 2012. március 1. és 2013. február 28. között mutattak be a társulatok. Az idei POSzT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás verseng. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotja. A versenyprogramban immár harmadik alkalommal szerepel a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása. 2011-ben Székely Csaba Bányavirág című darabjával érkeztek, idén pedig a trilógia második részével, a Bányavaksággal. A műsorban a darab rendezőjét, Sebestyén Abát és szerzőjét, Székely Csabát is felkerestük Pécsett, hogy beszéljenek egyebek mellett arról is, mennyire más itthon és határon túl a közönség reakciója a darab láttán, illetve független színházként változnak-e a lehetőségeik a szakmai elismerés által.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére június 16-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Francia operaritkaság és történelmi oratórium is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi műsorában

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, a 2026/27-es szezonban négy koncertből álló operabérletet hirdetnek és felköszöntik Kovács János karmestert hetvenötödik születésnapján.
Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.