Klasszikus

Fidelio Klasszik: Hogyan kössük le a gyerekek figyelmét?

2019.01.25. 15:00
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának január 26-i adásában a Felelős Szülők iskolájával is foglalkozunk.

A műsorban vendégünk lesz Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese, Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója és Szarvas József színművész.

Csadi Zoltán

A Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese, a nemrégiben Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Csadi Zoltán állítja színpadra Twist Olivér történetét, amely február 1-től látható a Bartók Kamaraszínházban. Az előadás főszereplői dunaújvárosi gyerekek. A rendező számára ez a történet, vagyis a Balassa Eszter dramaturggal közösen írt adaptáció az árulásról szól, arról, hogy mindannyian követünk el kisebb-nagyobb árulásokat. A színész-rendezővel a dickensi történet mélyrétegéről, az előadás látványvilágáról beszélgetünk.

Szarvas József

Színpadra kerül Szarvas József élete, méghozzá a Nemzeti Színházban, ahova gyerekkora óta vágyott. A vallomásszerű önálló est alapjául a Pustol a hó – Könnyű neked, Szarvas Józsi… című, Bérczes Lászlóval közösen írt életregény szolgál. A január 27-én a Bajor Gizi Szalonban debütáló előadás tulajdonképpen a színművész találkozása önmagával, aki valaha tanyasi kisfiú volt, hentesnek készült, majd lett a Csokonai Színház segédszínésze, a Vígszínház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd pedig az új Nemzeti Színház színésze, a viszáki Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház életre hívója. Kétrészes interjúnkban a Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész mesél vallomásos önálló estje kihívásairól, a Nemzeti Színház iránti vonzalmáról, álmairól, valamint gyermekkori élményeiről is.

50924370_10156033756388359_1129295250288803840_n-145304.jpg

Szarvas József (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

Tibenszky Moni Lisa

Az utóbbi években jellegzetes problémává vált, hogy a gyerekek érdeklődését nagyon nehéz lekötni – a figyelmük néhány perc alatt kimerül, folyamatosan újabb meg újabb intenzív ingereket követelnek, különben elunják magukat. Mi pedig izgatottan visszük a gyereket egyik programról a másikra, szaladgálunk vele gyerekkoncertről játszóházba, onnan esetleg valami 'fejlesztő' programra, ha pedig éppen nem érünk rá, akkor a kezébe nyomjuk a tabletet. Azt hisszük, folyamatosan szórakoztatnunk kell. De miért tüsténkedünk körülötte állandóan, ahelyett, hogy néha kicsit végre békén hagynánk? Mert jó szülők szeretnénk lenni, és attól tartunk, hogy ha épp nincs semmi program, akkor unatkozni fog, magányos lesz, nem tud mit kezdeni magával egyedül. Meg talán mi magunk is úgy vagyunk szocializálva, hogy csak azt érezzük programnak, ami 'program'. Ám azzal, hogy a gyereket egyik programról hurcoljuk a másikra, elvesszük tőle azt az úgyszólván érzéki örömöt, amit az egyszerű, hétköznapi tevékenységekben való elmélyülés nyújt

– mondja Vekerdy Tamás, és ezt képviseli a Felelős Szülők Iskolája is. Különleges helyet foglal el ez a kezdeményezés, közösség az oktatásban, nevelésben, hiszen nem egyszerűen csak alternatív szemléletet képviselnek, nemcsak az elméleti megközelítés jellemzi a közösséget, hanem hiteles szakemberek tartanak előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat a gyereknevelésről, fejlesztésről, módszerekről, a testi és lelki egészségről. Évek óta szerveznek előadássorozatokat, amelyek nagyon népszerűek a szülők, pedagógusok és a kapcsolódó szakterületek képviselői között. Hamarosan újabb sorozatot indít útjára a Felelős Szülők iskolája: ezúttal  Dobos Orsolya pedagógiatanár az alternatív oktatásról tart előadást, de találkozhatunk Kádár Annamária pszichológussal is, aki a személyiségtípusok együttműködéséről mesél, sőt, a férfiak pedagógiában, a napi oktatásban betöltött szerepéről is hallhatunk a meghívott előadóktól. Tibenszky Moni Lisát, a Felelős Szülők Iskolájának alapítóját arról is kérdezzük, hogy mennyire nyitottak a szülők és a szakemberek erre a szemléletre, vagy mennyire tekintik elszigetelt, divatos irányzatnak az alternatív pedagógiát; milyen kritika fogalmazódik meg leggyakrabban a szülőkben, és milyen döntések születnek, amelyek tévútra vihetnek; hogyan épülnek fel az előadások, és mik a visszajelzések?

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. január 27-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Fejléckép: Godong /UIG via Getty Images Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Mundruczó Kornél: „Élvezem, hogy az operában nem én vagyok a főnök”

Jelentős filmes és színházrendezői karrierje mellett az utóbbi években sorra a legnagyobb operaházak műsorán találkozhattunk Mundruczó Kornél munkáival. Az alkotó azt is elárulta: fog Magyarországon rendezni. Mundurczó Kornél-interjú.
Klasszikus

Átláthatóságot és elszámoltathatóságot kérnek számon az NKA-n a magyar zeneszerzők

Ötvenkét zeneszerző írta alá a közleményt, amelyben aggodalmukat fejezik ki az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által odaítélt támogatások miatt, egyben együttműködést kínálnak a rendszer tisztaságának helyreállítása érdekében.
Plusz

Újabb feljelentés az NKA-támogatások ügyében – hűtlen kezelés és költségvetési csalás a gyanú

A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő szerint a támogatási igények benyújtásához minimális szakmai kritériumokat sem határoztak meg az NKA-pályázatok kiírásában.
Plusz

„Hiánypótlók vagyunk” – Benkő Nóra a Városmajori Szabadtéri programjáról

A Szemle Plusz minőség a minőségben, ezt a közönség is tudja – hangsúlyozza Benkő Nóra, a Városmajor Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója. A mustra mellett szóba került a 2026 nyarán elinduló „évad”, a válogatási szempontok és a férfi-női arányok is. Interjú.
Plusz

A Szépség és a Szörnyeteg – egy mesemotívum története

Egy szép lány, akinek csúf szörnyalakkal kell élnie, ám amikor alaposabban megismeri, rájön, hogy a rémisztő külső jó lelket rejt. A Szépség és a Szörnyeteg történetét mindenki ismeri, de honnan is ered, és hányféle alakban él a közkedvelt mese?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Liszt-piknik – szabadtéri nyílt napot tart a Zeneakadémia

Május 16-án, szombaton 10 órától estig neves művészek és növendékek koncertjei, továbbá gyermekfoglalkozások, street food sátor és italospultok várják az érdeklődőket a Zeneakadémia épülete előtt.
Klasszikus ajánló

Világsztárok, hazai tehetségek és a legszebb dallamok az MRME új évadában

A jövő szezonban is klasszikus kedvencekkel és igazi különlegességekkel várnak a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. MRME-bérletekkel kezdeményes áron juthatsz hozzá a felejthetetlen koncertélményekhez!
Klasszikus ajánló

A Beethoven-évforduló köré építi következő évadát a Concerto Budapest

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll: művei végigkísérik a zenekar évadát.
Klasszikus ajánló

Zenetörténeti és lelki utazásra hív Lukács Miklós cimbalomművész

A nemzetközileg is elismert cimbalomművész, Lukács Miklós május 16-án a Budapest Music Center Könyvtárában mutatja be legújabb, különleges dramaturgiájú szólóprogramját. Az est a delphoi himnuszoktól a kortárs improvizációig vezeti a hallgatót.
Klasszikus hír

Átláthatóságot és elszámoltathatóságot kérnek számon az NKA-n a magyar zeneszerzők

Ötvenkét zeneszerző írta alá a közleményt, amelyben aggodalmukat fejezik ki az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által odaítélt támogatások miatt, egyben együttműködést kínálnak a rendszer tisztaságának helyreállítása érdekében.