Klasszikus

Fidelio Klasszik: Horváth, Rohmann, Mérei

2012.07.19. 11:12
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának július 21-i adásában megszólal még Temesi Mária operaénekesnő is.

A zene és a tánc kapcsolatát állította középpontjába a július 9. és 19. között megrendezett Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyen. Továbbra is Bartók Béla életművének bemutatása és gondozása volt a huszonnyolcadik alkalommal megrendezett szeminárium és a fesztivál legfőbb célja, a rendezvény idei mottója - a "Tánc, minden szinten" - ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a tánc, a mozgás dinamikája Bartók zenéjéhez is nagyon közel áll. Az idei Nemzetközi Batók Szemináriumra a hazaiakon kívül hat országból hatvan hallgató érkezett, akik öt mesterkurzus közül választhattak a jelentkezés során. A Nemzetközi Bartók Fesztivál nyitó koncertjén egyebek mellett egy ősbemutatóra is sor került: itt játszották el nagyközönség előtt először Horváth Balázs I got Riff című művét. Interjúnkban legelőször arra voltunk kíváncsiak, van-e valami aktualitása annak, hogy szerzeményét éppen a Bartók Fesztiválon mutatták be.

185A46AF-0258-4799-89C0-50AF61C5A648

Krulik Eszter, Rohmann Imre, Varga István - 28. Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium

Mint minden évben, most is fontos része a Nemzetközi Batók Szemináriumnak a mesterkurzus tanárainak és növendékeinek hangversenysorozata. Július 13. és 19. között tartott szemináriumot a fesztiválon Rohmann Imre zongoraművész, a salzburgi Mozarteum professzora Bartók, Liszt és Debussy zongoraműveinek középpontba állításával. Emellett koncerten is fellépett július 14-én Pusker Júlia és Krulik Eszter hegedűművészek, Varga István gordonka- és Szűcs Péter klarinétművész társaságában. Műsorukon egyebek mellett Debussy egy kevésbé ismert darabja, a G-dúr trió is szerepelt. Adásunkban Rohmann Imre Bartókról, a Bartók Szeminárium jelentőségéről és arról is mesélt, miért esett választásuk éppen Debussy e művére.

Az újjászületett szombathelyi Iseumban ezen a nyáron egy operaelőadással és egy musicallel várják az érdeklődőket. Míg tavaly telt házak előtt A varázsfuvolát mutatták be a szabadtéri játszóhelyen, ebben az évben egy másik kedvelt Mozart-mű, a Figaro házassága szerepel a kínálatban. A vígoperát Káel Csaba állítja színpadra, a Grófné szerepében Rost Andreával. A Mozart-darabra augusztus 7-én és 9-én ülhet be a közönség. Az Iseumi Szabadtéri Játékokon augusztus 14-én mutatják be Andrew Lloyd Webber Evitáját Koós Rékával a címszerepben. A 16-án is műsorra tűzött előadás rendezője Gajdos József. Az Iseumi Szabadtéri Játékok megálmodója a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, Mérei Tamás csellóművész, akivel az előadások kulisszatitkairól beszélgettünk.

Előző adásainkban már hallhattak ismétléseket az elmúlt félév érdekességeiből. Ezúttal Temesi Mária szopránénekesnővel készült beszélgetésünk lesz soron, a művésznő ugyanis március 3-án a Magyar Állami Operaházban ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját. A Bayreuthi Ünnepi Játékok egykori ösztöndíjasa szerint Wagner Tannhäuser című operájának Erzsébet szerepében színpadra állni igazán méltó ünneplés. Ráadásul kettős volt az öröm: Temesi Mária épp idén 15 éve a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának magánének tanára, tanszékvezető professzora.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére július 22-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Színház

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.