Az 1956. május 4-én született ifjabb Harangozó Gyulának volt kitől örökölnie tehetségét: apja, Harangozó Gyula az Operaház Kossuth-díjas magántáncosa, akinek nevét állami kitüntetés viseli; édesanyja, Hamala Irén szintén balett-táncos, érdemes művész. Tanulmányait az Állami Balett Intézetben kezdte, majd a Moszkvai Balett Akadémián folytatta. Pályafutása a Magyar Állami Operaházban indult, két év után már magántáncosként lépett fel, s a balettirodalom legnagyobb klasszikus és modern darabjainak férfi főszerepeit keltette életre. Virtuóz technikájának köszönhetően külföldön is a műfaj kiváló képviselőjévé vált. 1981-től tíz éven keresztül volt a bécsi Staatsoper első szólótáncosa és a müncheni Bajor Állami Operaház állandó vendégszólistája. Dolgozott producerként, menedzserként, művészeti tanácsadóként. 1995-től tíz éven át a budapesti Operaház balettigazgatói tisztségét töltötte be. Az osztrák állami balettintézmények átszervezésével 2005-ben bízták meg, több mint 400 előadást, csaknem 30 produkciót – köztük öt ősbemutatót – vitt színre. Ismertebb koreográfiái-rendezései közül a Zorbát a Győri Balett 2012-ben adta elő, s két év múlva a Szegedi Szabadtéri Játékokon is bemutatták. 2013 áprilisa óta a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója.
Michel Legrand nevéhez a francia sanzon, filmzene és jazz egyaránt szorosan kapcsolódik. Édesapja, Raymond Legrand szintén híres zeneszerző, aki az Irma, te édes című zenés komédia komponistája, édesanyja örmény származású. Michel Legrand egészen kicsi kora óta zongorázik, kilenc évesen már a párizsi Konzervatórium növendéke volt. Az ötvenes évektől kezdett filmzenét írni, s olyan alkotások zenéje kapcsolódik hozzá, mint a Cherbourgi esernyők, A Thomas Crown-ügy, a Kamaszkorom legszebb nyara vagy a Yentl. A három Oscar-díjjal és öt Grammy-díjjal rendelkező zeneszerző hangszerelőként és előadóként jazz örökzöldeket is írt, mint a What Are You Doing the Rest of Your Life, a Watch What Happens vagy a The Summer Knows. „Bármilyen témához nyúlok, bárkivel dolgozom, a jazz az alapja mindannak, amit csinálok” – nyilatkozta korábban Legrand, aki öt évtizedes filmzenei pályafutása ellenére alapvetően jazz muzsikusnak vallja magát. Többek között ezért is annyira izgalmas az a koncert, amelynek során Michel Legrand ésa Fonogram-díjas énekesnő, Szőke Nikoletta, az egyik legismertebb hazai jazz énekes, a 2005-ös Montreaux-i Jazzy Fesztivál győztese együtt zenél majd. Szőke Nikoletta, a Balázs Elemér Group tagja, aki többedszer nyerte el itthon az Év énekesnője címet, óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy a francia zenei élet egyik mesterével léphet színpadra.
A Rózsavölgyi Szalon szeptember 16-án Tóth Ildikó, Lengyel Ferenc, Sodró Eliza és Porogi Ádám főszereplésével mutatja be Lucy Prebble kortárs angol drámaíró Mellékhatás című művének színpadi változatát, amely egy olyan világba enged betekintést, ahola depresszió egyre több embert dönt romba,egyre több gyógyszerkísérletet végeznek, s ahol a kereskedelem és a haszonszerzés minden egyéni érdeket eltompít.Lucy Prebble, a kortárs angol drámairodalom kiemelkedő és elismert szerzője Mellékhatás című darabját 2012-ben hatalmas sikerrel mutatta be a Londoni Nemzeti Színház, és még abban az évben megnyerte a legjobb drámának járó kritikusok díját. A darab egy hétköznapinak induló egyszerű gyógyszerkísérletről szól, ahol egy új depresszió elleni szert tesztelnek. A kísérlet két huszonéves résztvevője arra vállalkozik, hogy némi díjazás fejében heteken át a világtól elzárva, szigorú megfigyelés alatt szedje az új gyógyszert vagy annak placebóját. Lucy Prebble lebilincselően szórakoztató és elgondolkodtató drámája a tudományos objektivitást állítja szembe az emberi szív és agy rejtelmeivel, a tiszta számokat és adatokat az érzéseink kuszaságával, kiismerhetetlenségével. A darab rendezőjével, Valló Péterrel beszélgetünk.

Kapcsolódó
Mi lenne, ha eltűnne a depresszió?
Közel harminc év után, a Mellékhatás című előadásban dolgozik újra együtt Valló Péter rendező és Lengyel Ferenc. A színművésszel a Rózsavölgyi Szalonban szeptember 16-tól látható előadás apropóján beszélgettünk.
A nyári szünet ugyan már véget ért, és a gyerkőcök bölcsiben, oviban, iskolában vannak, de a meleg napsugarak még sokakat kicsalogatnak hétvégenként szabadtéri programokra és egy kis lazításra. Nem olyan könnyű visszaállni ám a nagy nyári szabadságról sem a gyerekeknek, sem a szülőknek, ezért a gyerekprogramok most különösen fontosak, ráadásul idén egy olyan mesefigura is kerek évfordulót ünnepel, aki legalább három generáció nagy kedvence: ő Süsü, a sárkány, aki éppen 40 éves. Süsüt és számos más kedvencet is meghívott a Belvárosi Közösségi Tér, amely immár hagyományosan rendezi meg nagy őszi fesztiválját, a Belvárosi Családi Pikniket a Károlyi-kertben. A Kortárs Gyermekirodalmi Játszótér idén szeptember 17-én várja a gyerekeket és szülőket, nagyszülőket Rutkai Borival és Bandájával, Mazsolával, Ringatóval és Danny meséivel. Az esemény elsődleges célja a közösségépítés, a kapcsolatteremtés, a közös élmények, mint amilyen az egész nap folyamán a közös alkotás illusztrátorokkal, vagy a Süsü-szülinapra meghívott Bodrogi Gyula és Csukás István közönségtalálkozó, de ismert könyvkiadók és könyvesboltok is jelen lesznek kiadványaikkal. A Családi Piknikről a szervezőt, Jeneiné dr. Rubovszky Csilla alpolgármestert kérdeztük.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.